hirdetés

Viselhető egészségügyi eszközök

Az előrejelzések szerint hamarosan megszűnik a határ az egészségügyi viselhető eszközök és az orvosi berendezések között, egyformán segíthetik majd az egészségmegőrzést és az öndiagnózist.

hirdetés

Az egészségügyi viselhető eszközök személyre szabott adatokat szolgáltatnak a pácienseknek, ami segítheti őket az öndiagnózisban és a viselkedésmódosító intervenciók sikerességében, azonban jelenleg még sok a kétely biztonságosságukkal és hasznosságukkal kapcsolatban. Nagy-britanniai pszichológusok a PLOS Medicine-ben megjelent tanulmányukban (The Rise of Consumer Health Wearables: Promises and Barriers) felhívják a figyelmet arra, hogy forntos: az orvosok és a kutatók tisztában legyenek azzal, mi módon befolyásolhatja a 21. századi orvoslást ezen eszközök elterjedése. Mint Lukasz Piwek és munkatársai kifejtik, az első és legfontosabb kérdés, hogy vajon az orvosok el fogják-e fogadni és hasznosnak ítélik-e majd ezeket az eszközöket.

A betegek és az orvosok már ma is rendszeresen használják a digitális technológiát (pl. hőmérők és vércukorszint-mérők), és a nagy-britanniai körzeti orvosok harmada arról számol be, előfordul, hogy egy-egy betege internetes keresés alapján felállított öndiagnózissal érkezik a rendelőbe. A fejlődés következő hulláma Dr. Google után az egészségügyi viselhető eszközök elterjedése lesz. Napjainkban az USA-ban a lakosság 15%-a használ hordható eszközt, pl. okosórát vagy fitnesz-karkötőt. Ebben az évben az előrejelzések szerint 19 millió fitnesz-eszköz talál gazdára, 2018-ban pedig már 110 millió, és hamarosan megszűnik a határ az egészségügyi viselhető eszközök és az orvosi berendezések között. Már ma is lehetséges viselhető eszközzel monitorozni számos kockázati tényezőt.

Mire képesek az egészségügyi viselhető eszközök?

Gyűrűbe épített szenzorral mérhető a pulzus, ruhába ültetett elektromiográffal az izomaktivitás, karkötőbe helyezett elektrodermális szenzorral a stressz-szint, órában elhelyezett akcelerométerrel a fizikai aktivitás vagy az alvási mintázat, részletes testhőmérséklet-méréssel a nők fertilis periódusa. A figyelmi szintet apró EEG-vel lehet követni, míg a szociális interakció szintjét az emberek közötti távolság mérésével. Jelenleg még a legtöbb viselhető eszköz esetében okostelefonra van szükség a bejövő adatok feldolgozásához, azonban a számítógépek miniatürizálódásával és áruk csökkenésével hamarosan minden hordozható eszköz tartalmazni fogja a processzáló egységet is.

A remények szerint az egészségügyi viselhető eszközök olyan adatokkal látják majd el a pácienseket, amelyeket különböző elemző szoftverek alkalmazásával felhasználhatnak a betegségmegelőzésben és a betegségek menedzselésében is, bár jelenleg zömmel olyan fogyasztók használják ezeket, akik egészséges életmódot folytatnak, és mérni akarják fejlődésüket. A felmérések szerint egyébként a használók 32%-a hat hónapon belül, míg 50%-uk egy év múlva abbahagyja az eszköz viselését.

A krónikus megbetegedések longitudinális monitorozására már ma is használhatók a viselhető eszközök, így pl. karkötőbe épített szenzorok és okostelefon-applikáció révén lehetséges a depresszív tünetek súlyosságának megállapítása a lebonyolított beszélgetések számának, a fizikai aktivitás mennyiségének és az alvás időtartamnak a rögzítésével. Hasonló eszközökkel egyszerű az alvási apnoé diagnózisa is, és a diagnózis után javítható az alvásminőség, a testmozgások mikroanalízise révén pedig detektálhatók a Parkinson-kór korai tünetei. Összességében elmondható, hogy a krónikus állapotok hosszú távú otthoni menedzselésében a viselhető eszközök már jelenleg is hasznos segítséget nyújtanak.

Az egészségügyi viselhető eszközök orvosi felhasználása azonban manapság meglehetősen korlátozott, mivel eddig kevés klinikai vizsgálatot végeztek ahsznosságuk megítélésére. Van néhány vizsgálat pedométerekkel, valamint a fizikai aktivitást és a testsúlyváltozást követő applikációkkal, továbbá otthoni telemonitorozó eszközökkel kapcsolatban, amelyekkel a tüdő- és kardiovaszkuláris betegségek, a hipertónia és a diabétesz alakulása követhető nyomon. A klinikai vizsgálatokban a viselhető eszközök és a telemonitorozás hasznosnak bizonyult tüdő- és kardiovaszkuláris betegségek esetében, mivel alkalmazásukkal csökkent a sürgősségi osztályos vizitek és kórházi felvételek száma, valamint a kórházi tartózkodás időtartama.

Adatbizonytalanság és adatértelmezés

Jelenleg az egészségügyi viselhető eszközök legnagyobb része nem esik át biztonságossági vizsgálaton, és az általuk gyűjtött adatok hasznossága sem validált. Legtöbbször az adatbiztonság sem megfelelő, a felhasználó személy könnyen azonosítható, az eszköz könnyen lehet hackertámadás célpontja. Problémát jelent, hogy legtöbbször maga az eszközt megvásárló és használó páciens nem rendelkezik saját, az eszköz által gyűjtött adataival (az adatokat az eszköz gyártója gyűjti és tárolja, és míg a gyártók sokszor havi díjat szednek a felhasználótól, adatait eladják harmadik félnek).

A jövőben a szabályozó hatóságok valószínűleg kockázat alapú besorolást fognak alkalmazni (pl. adminisztratív célú eszköz, egészségmenedzsmentre alkalmas eszköz, orvosi eszköz), és az orvosi besorolású eszközöknek komolyabb feltételeknek kell majd megfelelniük. A legnagyobb feladat azonban valószínűleg az összegyűjt óriási mennyiségű adat értelmezése, a megfelelő algoritmusok kidolgozása lesz.

Sokan amellett érvelnek, hogy a hordozható eszközök forradalmasítani fogják a 21. század egészségügyét, míg mások szerint sok egyéb technológiai divathoz hasonlóan ezek a digitális kütyük is a feledés homályába fognak hullani. Mindazonáltal, az orvosoknak fel kell készülniük arra, hogy a közeljövőben növekedni fog azon betegek száma, akik hordható eszközök által összegyűjtött adatokkal jelennek meg a rendelésükön.

Dr. K. A.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.