hirdetés

Zsírfogyasztás és stroke kockázat

Egy 117.000 egészségügyi dolgozó bevonásával végzett megfigyeléses vizsgálat eredményei szerint a magasabb növényi zsiradéktartalmú táplálék fogyasztása csökkenti a stroke kockázatát.

hirdetés

A Dietary Guidelines for Americans és az AHA által kiadott javaslatokat alátámasztó eredményeket Dr. Fenglei Wang (Harvard University, Boston, Massachusetts) adta elő az American Heart Association (AHA) 2021-es virtuális tudományos ülésén. A 117.000 egészségügyi dolgozó 27 éves követése azt mutatta, hogy a legtöbb (a felső negyed) növényi zsiradékot fogyasztók stroke kockázata 12%-kal csökkent a legkevesebb növényi zsiradékot fogyasztók kockázatához képest. És viszont, a legtöbb (nem tejtermékből származó) állati zsiradékot fogyasztók stroke kockázata pedig 16%-kal nőtt.

Számos korábbi tanulmány foglalkozott a táplálkozás és a koronária-betegség kapcsolatával, jelen, a táplálkozás és a stroke összefüggésére koncentráló vizsgálat is arra jutott, hogy kevesebb a stroke-eredetű halálozás, ha a feldolgozott húsokat más fehérjékkel, leginkább növényi eredetűekkel helyettesítjük. A szív védelmében fontos a legegészségesebb diéta követése, az egészséges testsúly elérése és megőrzése a kalória igény- és a kalória bevitel egyensúlyának szem előtt tartásával. Ehhez válasszunk gabonákat, növényi fehérjéket, gyümölcsöket és zöldségeket, korlátozzuk a sót, a cukrot, az állati zsiradékokat, a feldolgozott húskészítményeket, valamint az alkoholt – függetlenül attól, hogy az ételt hol készítették el és hol fogyasztjuk el azt.

A növényi zsiradék fő forrásai a sokszorosan telítetlen zsírok: növényi olajok, magvak, dió, mogyoróvaj, stb., kiegészítve halakkal (különösen zsíros halakkal), melyek a kardiovaszkuláris egészség megőrzése érdekében javasoltak. Fontos a vörös- és a feldolgozott húsok fogyasztásának (ezekben ugyanis sok a só és a telített zsírsav, és kevés a növényi alkotórész) csökkentése, a fel nem dolgozott húsok melletti zsírok fogyasztásának minimalizása, főzés során a háj és faggyú (marhazsír) nem trópusi növényekből származó olajjal (pl. oliva olajjal, kukorica-, vagy szójaolajjal) történő helyettesítése a stroke kockázatának csökkentése céljából. Számos más diétás faktor (gyümölcsök, zöldségek, só, alkohol, stb.), és életmódbeli tényező (fizikai aktivitás, dohányzás, stb.) van kapcsolatban a stroke kockázatával, amely figyelmet érdemel.

Dr. Wang és munkatársai összesen közel 117.000 egészségügyi dolgozó (a Nurses’ Health Study keretében 73.867 nőn, és a Health Professional Follow-Up Study keretében 43.269 férfi) adatai alapján, 27 éves követés során tanulmányozták a táplálékkal bevitt zsír összes mennyiségét, a zsírok különböző típusait és a zsírok különböző eredetét. A résztvevők átlagosan 50 évesek voltak, 63%-uk nő, 97%-uk fehér bőrű volt, négy évenként töltöttek ki kérdőívet táplálkozásukról.

Az összes húshoz a marhát, a sertést, és a bárányt sorolták (főételként, szendvicsben, vagy vegyes tálon), feldolgozott vörös húsnak a szalonnát, a kolbászt, a szalámit, darált húst és a virslit tekintették. Az állati eredetű zsiradékként kezelték a húst, a marhafaggyút, a hájat és a zsíros tejtermékeket sorolták.

A különböző forrásokból bevitt napi összes kalória 10-20%-a növényi zsírokból, 7-17%-a (nem tejtermékből származó) állati zsiradékból, 3-10%-a tejtermékből származott. A napi bevitt kalóriában a különböző zsiradékok aránya a következő volt: 8% többszörösen telítetlen zsír, 4-7% b-6 többszörösen telítetlen zsír, 9-15% az egyszeresen nem telítetlen zsírok, 8-14% telített zsírok és 1-2% transz-zsírok. A megfigyelési idő alatt 6189 stroke-os epizódot észleltek, melyekből 2967 iszkémiás, 814 hemorrhágiás stroke volt. A legnagyobb arányban (a fölső negyedben) növényi zsiradékot fogyasztóknál kevesebb volt a stroke-ok száma a legkevesebb (a legalsó negyedben) növényi zsiradékot fogyasztókhoz képest (HR: 0,88, 95%CI 0,81-0,96, Ptrend <0,001). Hasonlóképpen a legtöbb többszörösen telítetlen zsiradékot fogyasztóknál volt a legkevesebb stroke (HR: 0,88, 95%CI 0,80-0,96, Ptrend =0,002). A legmagasabb, nem tejtermék eredetű állati zsiradékok bevitele esetén nőtt az összes stroke-ok száma (HR: 1,16, 95%CI 1,05-1,09, Ptrend <0,001). Megfigyelték, hogy ugyanez az összefüggés áll fenn az iszkémiás stroke-kal is és az egyetlen pozitív összefüggés a nem tejtermékből származó állati zsiradék és a vérzéses stroke között volt.

A stroke-ok kockázata 9%-kal csökken, ha naponta egyszer növényi olajat fogyasztottak, de 8-12%-kal nőtt, ha naponta egyszer vörös húst, vagy feldolgozott vörös húst evett a vizsgáltban résztvevő. A növényi olajok fogyasztásának kedvező hatása csökkent, ha mellette növényi zsiradékot vagy többszörösen telítetlen zsírt is fogyasztottak, míg a nem tejtermékből származó állati zsiradékok vörös húsokkal, vagy feldolgozott húsokkal történő együtt fogyasztása nem növelte az állati zsiradékok fogyasztásához társított stroke-ok arányát.

A régebbi tanulmányok a táplálkozás és a koronária-betegségre fókuszáltak, ez a vizsgálat viszont a táplálkozás és a stroke összefüggésére koncentrált - mondta Dr. Andrew Mente (McMaster University, Hamilton, Ontario, Canada). A tanulmány üzenete az, hogy a fehérjeforrásként használt feldolgozott húsokat helyettesítsük növényi proteinforrásokkal. A legtöbb tiszta vörös húst fogyasztók (fölső negyed) esetén 8%-kal nő a stroke kockázata, de a feldolgozott vörös húsoknál ez 12%-os. Meglepetésre a vizsgálat szerint a tejipari termékek (tej, sajt, vaj) nem emelték a stroke kockázatát – ez nem egyezik az előző vizsgálatok pl. a PURE vizsgálat adataival sem, mely utóbbiban a tejtermékek fogyasztása csökkentette a stroke kockázatát. A legfejlettebb technológiákat használó új módszerekre lenne szükség a táplálkozás és az egészség összefüggéseinek kimutatásához. A hibákkal teli táplálkozási kérdőívek alapján nehéz oki összefüggéseket kimutatni.

Forrás: 

Busko M. Vegetable fats tied to lower stroke risk, animal fat to higher risk. Medscape Medical News > Conference News > AHA 2021, November 13, 2021.

American Heart Association (AHA) 2021 Scientific Sessions. Presented November 13, 2021. Presentation RF160

Dr. N. T.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.