Összefoglalónkban a krónikus csökkent ejekciós frakciójú szívelégtelenség (HFrEF) modern, első vonalbeli gyógyszeres kezelésének átalakulásáról, négyes „pillérterápiájáról”, a gyorsított terápiaoptimalizációról számolunk be az Európai Kardiológiai Társaság 2021-es és 2023-as, megújított szívelégtelenség-irányelvének tükrében, emellett áttekintjük a nem farmakológiai kezelési lehetőségeket is.

A megőrzött ejekciós frakciójú szívelégtelenség (HFpEF) napjainkban egyre
növekvő prevalenciájú, rossz prognózisú kórkép. Jelen közlemény a HFpEF
fenotípusalapú megközelítésének lényegi pontjait, a betegség korszerű
diagnosztikájával és kezelési lehetőségeivel kapcsolatos legfontosabb információkat
foglalja össze.

A parenterális vaspótlás mérsékli a tüneteket és javítja az életminőséget
a csökkent ejekciós frakciójú (EF), vashiányban szenvedő, szívelégtelen
betegek körében. Ugyanakkor a vaspótlás jelentősége a megőrzött ejekciós
frakciójú szívelégtelenség (HFpEF) esetében kérdéses. A FAIR-HFpEF vizsgálatban
a vénás vaspótlásban részesülőknél a 6 perces járásteszt eredményének
javulását tapasztalták, míg a tünetek, illetve az egészséghez
köthető életminőség (QoL) változása tekintetében a vizsgálat nem bizonyult
szignifikánsnak.

A közlemény a Graves–Basedow-kór kezelésének modern, a klinikum szem­pontjából gyakorlatias megközelítését tartalmazza, elsősorban a Euro­pean Thyroid Association ajánlása alapján, kitérve az egyidejű Graves-orbitopátia, pajzsmirigy-karcinóma, várandósság, illetve a gyermekkori Graves–Basedow-kór kezelésére.

 Az autoinflammatorikus kórképek ritka, széles spektrumot felölelő be­tegségcsoportjának elsődleges jellemzői a visszatérő steril gyulladásos periódusok. A monogénes gyermekkori előfordulású betegségek mellett egyre több poligénes, felnőttkorban manifesztálódó formát azonosítanak, melyek patofiziológiai hátterében a természetes (innate) immunrendszer aktivációja, fokozott citokinkiáramlás áll.

Nincs olyan orvos, aki munkája során ne találkozna mérgezett beteggel.
A klasszikus orvosi tananyagban a mérgezettek ellátása igencsak a peremre
szorul, pedig az öngyilkossági statisztikákban hazánk már évtizedek óta
tartja dobogós helyét, és egyelőre érdemi pozitív változás nem látszik.
A közlemény célja összefoglalni a mindennapi gyakorlatban leggyakrabban
előforduló mérgezések diagnosztikáját és terápiáját.

Égési sérülteknél alapvető fontosságú a mihamarabbi, égési centrumban
történő, adekvát kezelés. Fontos a kalkulált folyadékszükséglet rendszeres
újraértékelése és szükség szerinti revideálása a túlzott folyadéktöltés
vagy az elégtelen folyadékbevitel elkerülése céljából. Míg a felületes
égések (I. vagy II.a fokú) heg nélkül gyógyulhatnak, a II.b fokú vagy mélyebb
sérülések esetén műtéti ellátás vagy speciális sebfedés szükséges.
Az égési sebek sztáziszónájában a sérülés utáni napokban elmélyülhet
a seb, ezért a kiterjedt égések esetén a mélység újraértékelése javasolt.
Nekrotikus szövet esetén nekrektómia végzendő proteolitikus enzimeket
tartalmazó készítménnyel, vagy tangenciális módon az életképes
sebalapig vagy epifasciális módon, az elhalt szövet izomfasciáig történő
réteges sebészi eltávolítása útján. A hagyományos sebfedő módszerek
mellett autológ bőrtranszplantáció lehetséges.

A Covid–19-fertőzésben elhunytak fajlagos száma nemcsak Magyarországon,
de az összes többi volt szocialista országban is a legmagasabbak között volt,
és ez nagymértékben ezen országok lakóinak eleve rosszabb, esékenyebb
egészségügyi állapotával függ össze. Szakértők szerint a járvány okozta mortalitás
legjobb mutatója nem az elhunytak relatív száma, hanem a pandémia
idején észlelt többlethalálozás, amely a járvány végén Magyarországon 8,4%
volt. Ez összemérhető az Európai Unió országainak 8,0%-os átlagával, és a volt
szocialista országok között a legalacsonyabb értéket képviseli.

Korábbi nemzetközi kutatási eredményekkel összhangban a magyar OEPadatbázis
elemzése is a halálozási arány jelentős, 30% körüli növekedését
mutatja a major depressziós zavarban (MDD) szereplő betegek körében.
A halálozási kockázat a férfiaknál magasabb, és az új eredmények szerint
az MDD diagnózisát követően a bipoláris zavar vagy skizofrénia és
skizoaffektív zavar diagnózisba átsorolt betegeknél is magasabb, mint az
általános MDD-populációban.