Az akromegália összefüggésbe hozható a vastagbél- és pajzsmirigyrák fokozott kockázatával.

Nem befolyásolja a vesekövek kezelésének eredményeit, hogy a kezelést megelőzi-e a vizeletmarkerek vizsgálata.

A colitis ulcerosa kezelésére számos igen hatékony gyógyszercsoporttal rendelkezünk, de nem tudjuk, melyik a legalkalmasabb a gyors tünetcsillapításra.

A Z generáció (az 1996 és 2012 között születettek) a „digitális bennszülöttek” első nemzedéke, a munka-magánélet egyensúlya mellett nagy figyelmet szentel az egészség megőrzésére és a hosszú élet elérésére.

Egy dániai kohorsz vizsgálat szerint nem befolyásolta a kedvezőtlen terhességi kimenetelek kockázatát, hogy a méhnyak neopláziát kimetszéssel vagy csak aktív megfigyeléssel kezelték. 

Az egészségügyben kiterjedten alkalmazott műanyag eszközök és a mű­anyagbontásra képes környezeti baktériumok együttesen felvetik a kérdést: előfordulhatnak-e ilyen kórokozók a klinikumban is? Az alább ismertetett vizsgálatban egy olyan, sebváladékból izolált Pseudomonas aeruginosa törzset azonosítottak, mely a polikaprolakton (PCL) típusú műanyagot bontani képes enzimet termel, sőt, az így keletkező bomlástermékeket szénforrásként használja fel. A műanyagbontó képesség összefüggést mu­tatott a kórokozó biofilmképzésével és virulenciájával, így amellett, hogy a baktérium károsítja a műanyag eszközöket, nehezen kezelhető fertőzé­sekhez is vezethet.

A DREAM-adatbázisra épülő, 716 vizsgálatot összefogó hálózati metaanalízis célja az öt fő vérnyomáscsökkentő gyógyszercsoport és kombinációik rövid távú tolerálhatóságának összehasonlítása volt. Az angiotenzin‑II‑receptor‑blokkolók – különösen kalciumcsatorna‑blokkolóval kombinálva – keve­sebb mellékhatás miatti kezelésmegszakítással jártak, míg a kalciumcsa­torna‑blokkolók és egyes kombinációk esetében a megszakítások aránya magasabbnak mutatkozott.

A kardiorenális szindróma a szív- és vesebetegségek széles spektrumát öleli fel, ráadásul az egyik szerv akut vagy krónikus állapotromlása kiválthatja vagy ronthatja a másik szerv diszfunkcióját. Ezek a folyamatok számos mó­don befolyásolják a szív és a vese interakcióját, beleértve a hemodinamikai kölcsönhatást az elégtelen szívműködés és a vesék erre adott válaszreakciója között, de a neurohormonális változásokat és gyulladásos eltéréseket is, melyek az egyes fenotípusokat jellemzik.

A biomarkerek – a fiziológiás élettani folyamatok, kóros állapotok vagy farmakológiai válaszok objektíven mérhető jellemzői – nélkülözhetetlen eszközzé váltak a modern medicinában. Az elmúlt öt évben a proteomika, a genomika, a folyadékalapú biopszia és a mesterséges intelligencia rohamos fejlődése alapvetően átalakította a biomarker vezérelte ellátás lehetőségeit: a betegségek korábbi diagnózisa, a pontosabb terápiás ellátás és a kezelések valós idejű monitorozása vált elérhetővé. Ez az összefoglaló a legfrissebb szakirodalmat szintetizálja, hogy áttekintést nyújtson a jelenleg a klinikai gyakorlatban használt biomarkerekről a főbb orvosi szakterületeken, bele­értve a gyulladásos megbetegedéseket, a szív- és érrendszeri betegségeket, az onkológiát, a neurológiát, valamint az anyagcsere-rendellenességeket.

A retatrutid egy hármas (GIP-, GLP-1-, glükagonreceptor-) agonista ható­anyag, melynek hatásossága két kulcsfontosságú fázis 3 vizsgálatban is sokkal jobbnak bizonyult az eddig elterjedten alkalmazott inkretinalapú terápiáknál. Különösen figyelemre méltó, hogy 2-es típusú diabéteszben, ahol a fogyás általában mérsékeltebb, 11–15%-os átlagos testsúlycsökke­nést értek el vele. Új biztonsági aggályként a valamivel gyakoribbá váló húgyúti fertőzések és – épp kiemelkedő hatásossága miatt – a túl gyors fogyás kockázata merült fel.