A policisztás ovárium szindróma a reproduktív korban lévő nők legelterjed­tebb endokrin elváltozása, amit korábban – ahogy az elnevezés is mutatja – a petefészkekkel és azok elváltozásaival azonosítottak. Ennek kapcsán so­káig a meddőséget tartották a fő problémának és szövődménynek, azonban ma már tudjuk, hogy akár a kialakulása, akár a lefolyása vagy kompikációi tekintetében is ennél sokkal árnyaltabb a kép. Mai napig nem sikerült tel­jesen feltárni ennek a szindrómának a mélységeit, bár az utóbbi időkben nagy előrelépések történtek, többek között a patomechanizmus terén. Ennek az összefoglalónak célja, hogy betekintést nyújtson az elmúlt évek kutatási eredményeibe, egy kis szeletet adva ebből a rendkívül összetett kórképből, kezeléséből.

A gyermekvárás időszaka a nő életének gyönyörű periódusa, melyet azon­ban különböző szövődmények árnyékolhatnak be. Ezek egyike a terhességi cukorbetegség (orvosi nevén gesztációs diabétesz mellitusz, GDM), mely legtöbb vonásában megegyezik a nem várandósok cukorbetegségével, azonban ez esetben a kóros anyagcsere-állapot röviddel a szülés után több­nyire rendeződik.

Terhességi cukorbetegségben klinikailag releváns mértékben csökkenti a posztprandiális vércukorszintet a zöldségekben és gyümölcsökben gazdag étrend.

Egy norvég tanulmány azt mutatta, hogy a vetélést vagy az abortuszt követő 6 hónapon belüli újabb terhesség nem jelent nagyobb kockázatot, mintha a jövendő szülők több időt várnak az újabb fogantatással.

Tisztelt Doktornő / Doktor Úr!

A szakcikk elolvasását követően a tesztkérdéssor minimum 70%-os helyes megválaszolása esetén 2 kreditpont szerezhető az alábbi szakterületek orvosai számára:

• Csecsemő-és gyermekgyógyászat
• Gyermek gasztroenterológia
• Gasztroenterológia
• Háziorvostan
• Szülészet-nőgyógyászat
• Molekuláris Genetikai Diagnosztika
• Üzemorvostan

Kitöltési határidő: 2022. december 31.

Az elhízáshoz a modern világban szinte mindenütt előítéletek társulnak, bár a történelem során voltak olyan időszakok, amikor azt sok helyütt a jólét és a termékenység szimbólumának tekintették. A túlsúly és elhízás (obes, obesitas) kórállapot, amelynek során a túlzott zsírraktározás káros lehet az egészségre, számos egészségi problémához és a várható élettartam csökkenéséhez vezethet. Túlsúlyosnak tekintjük azt a személyt, akinek testtömegindexe (BMI, body mass index) 25,0–29,9 és elhízottnak, akinek 30 kg/m2 felett van. Ez utóbbin belül a BMI szerint alcsoportokat különböztetünk meg: BMI 30,0–34,9: I. fokú elhízás, enyhe; BMI 35,0–39,9: II. fokú elhízás, középsúlyos; és BMI ≥40,0: III. fokú elhízás, súlyos, morbid vagy extrém megjelöléssel illethetjük. Normális testsúlyról beszélünk 18,5 és 24,9 BMI esetén (a testtömegindex a kilogrammban megállapított testtömeg és a testmagasság méterben mért négyzetének hányadosa).

Az ipari országokban a gesztációs diabétesz (GDM) az egyik leggyakoribb terhességi szövődmény. Ez az inzulinrezisztenciával járó állapot az esetek mintegy felében 10 éven belül manifeszt, többnyire 2-es típusú cukorbetegségbe megy át. 

Az Orvostovábbképző Szemle novemberi számának diabéteszről szóló közleményei a bennük tárgyalt állapo­tok kialakulásának öröklött és szerzett okait, korai stádiumainak jellegzetességeit írják le. Az egymást követő stá­diumok részletes jellemzésének célja az, hogy a betegségeket korai stádium­ban felismerjük, és ha lehet, időben in­dítsuk el a preventív beavatkozásokat. Így a betegségek kialakulása az ese­tek egy részében megakadályozható, vagy legalább hosszú évekkel késlel­tethető.

A gestatiós diabetes mellitus (GDM) magában foglalja az összes, terhesség alatt kezdődő vagy annak során felismert szénhidrátanyagcsere-zavart, azok súlyosságától és a terhesség utáni fennmaradásától függetlenül, nem kizárva annak a lehetőségét sem, hogy a glükózintolerancia már a terhesség előtt is fennállt, csak korábban nem került kórismézésre.¹ 

Gazdag tartalommal találkozhat ismét az Olvasó jelen számunk áttanulmányozásakor.
A Hazai Aktualitás témája a gestatiós diabetes mellitus (GDM). Néhány évtizede még azon munkálkodott a szülészet, hogy a cukorbeteg nőknek is lehessen gyermekük, és egy egyszerű felfedezésnek köszönhetően, nevezetesen az anyai vércukorszint normo-, méginkább hypoglykaemiásra szorításával a cukorbeteg nők ma már egy kis odafigyeléssel és gondozással eredményesen vállalkozhatnak terhességre. Az elmúlt néhány évtizedben ezt követően az is nyilvánvalóvá vált, hogy a nem cukorbeteg terhesekben is előállhat szénhidrátanyagcsere-zavar, amelyet a terhesség utáni fennmaradásától függetlenül, nem kizárva annak a lehetőségét sem, hogy a glükózintolerancia már a terhesség előtt is fennállt, terhességi (gestatiós) cukorbetegségnek neveztek el. Az egységes szűrési stratégia és osztályozási rendszer gyorsan a várandósgondozás szerves részévé vált tovább csökkentve a perinatalis morbiditást és mortalitást. A GDM viszonylag rövid pályafutása során gazdag irodalmat mondhat magáénak, a cukorterhelés ajánlásait többször módosították, újabban úgy ítélik meg, hogy a jelenlegi GDM diagnosztikai kritériumok túl megengedőek, és már a hyperglykaemia kisebb foka is szignifikánsan növelheti a perinatalis szövődmények kockázatát. Újabb és újabb ismeretekre épülő új állásfoglalások születtek, szinte alig lehet eligazodni az idevonatkozó sokirányú megfigyelésen. Referátumunk szerzője belgyógyász és diabetológus, a kérdés jól felkészült szakértője, kitűnő áttekintést ad a gestatiós diabetes jelenlegi helyzetéről és a jövő perspektíváiról.