A pitvarfibrilláció jelenléte önmagában erősen jelzi a HFpEF-et, így az NT-proBNP vizsgálata kevésbé fontos ezekben a krónikus diszpnóéban szenvedők esetében.

A masztitisz leggyakoribb formája a laktációs masztitisz, mely általában a szülést követő első 3 hónapban alakul ki. A diagnózis a klinikum alapján felállítható. Immunszupprimált betegnél, terápiarezisztens vagy recidiváló esetekben ultrahang vizsgálat javasolt tályog kizárása céljából. A legtöbb esetben elégséges a konzervatív kezelés, amennyiben azonban a tünetek nem javulnak, szűkspektrumú antibiotikus terápia javasolható az anyatej tenyésztése alapján. A masztitisz kockázatát emeli a tejtermelés túlstimulá­lása és az agresszív emlőmasszázs okozta szöveti trauma. „Kiürítés” célzatú túletetés, a tejszívó eszközök túlzott használata az emlő „kiürítése” céljából, a melegítés és az emlőmasszázs sem javasolt. A legjobb megelőzés a jó laktációs technika, a fiziológiás szoptatás.

A rheumatoid arthritis több mint 50%-kal növeli a tüdőrák kockázatát, és különösen veszélyeztetettek azok, akiknek interstitiális tüdőbetegségük is van.

A kortikoszteroidok ismert gyulladáscsökkentő hatásuk révén számos betegség esetén játszanak fontos stratégiai szerepet azok kezelésében, azon­ban hosszan tartó használatuk jelentős mellékhatásokat okozhat. Jelen cikk a szteroidkezelés mellett előforduló infekciókra való fogékonyságról, valamint a leggyakrabban kialakuló fertőző betegségekről kíván átfogó képet adni.

Egy 3D testszkennert és egy mobilapplikációt fejlesztettek ki a metabolikus szindróma súlyosságának mérésére.

Az óriássejtes arteritis – régi nevén Horton-féle betegség vagy temporalis arteritis – az 50 év feletti populáció leggyakoribb vasculitise. Granulomatózus gyulladás, mely a nagy és közepesen nagy artériákat érinti, azok akut vagy krónikus károsodásához vezet. Az idősebb életkorral való jól ismert társulás mellett más tényezők, így a major hisztokompatibilitási komplex geneti­kai variánsai, különösen a HLA DRB1 0404 is hozzájárulnak az óriássejtes arteritis (GCA) kialakulásához.

A nem alkoholos zsírmájbetegség a leggyakoribb krónikus májbetegség, amely szoros patogenetikai kapcsolatban áll az inzulinrezisztenciával, a 2-es típusú diabetesszel, az obesitassal és a metabolikus szindrómával. A betegségspektrum a tiszta steatosistól a steatohepatitisen és fibrosison át a cirrhosisig és a hepatocellularis carcinomáig terjed. Progresszív formája a nem alkoholos steatohepatitis. Három nemzetközi májkutatási társaság szakértők és betegszervezetek bevonásával a nómenklatúra és a definíció megváltoztatása mellett döntött. Új kategóriaként a különböző etiológiájú steatosisok átívelő (overarching) elnevezésére a steatoticus májbetegség megjelölést ajánlották. A nem alkoholos zsírmájbetegség helyett a meta­bolikus diszfunkcióval társult steatoticus májbetegség terminust fogadták el. Végeredményben az új nómenklatúra és a diagnosztikai kritériumok széles körű támogatást kaptak, nem stigmatizálók, javítják a betegségtu­datosságot és segítik a betegek ellátását.

A MAPT H2 variáns működésének feltárása azonban a demencia egyéb típusainak kezelésében is hasznosnak bizonyulhat.

A narkolepszia az orexinrendszer elégtelenségén alapuló neurológiai betegség, centrális hypersomnia, autoimmun, genetikus és környezeti etiológiával. Csak tüneti kezelése ismert, de szubsztitúciós kezelést ígérő orexinagonista szert fejlesztenek; az immunterápia eredményei ellentmondásosak.

Az Alzheimer-kór (AD) korai stádiumában lévő idősek csak kis hányada számára hasznosak az újonnan engedélyezett antiamiloid-gyógyszerek.