Egy új vizsgálat szerint hajlamosak vagyunk túlságosan is a mesterséges intelligenciára hagyatkozni. Fontos tehát feltárni, milyen hibákat követnek el az emberek az algoritmusokkal közös munka során.
A kardiorenális szindróma a szív- és vesebetegségek széles spektrumát öleli fel, ráadásul az egyik szerv akut vagy krónikus állapotromlása kiválthatja vagy ronthatja a másik szerv diszfunkcióját. Ezek a folyamatok számos módon befolyásolják a szív és a vese interakcióját, beleértve a hemodinamikai kölcsönhatást az elégtelen szívműködés és a vesék erre adott válaszreakciója között, de a neurohormonális változásokat és gyulladásos eltéréseket is, melyek az egyes fenotípusokat jellemzik.
A DREAM-adatbázisra épülő, 716 vizsgálatot összefogó hálózati metaanalízis célja az öt fő vérnyomáscsökkentő gyógyszercsoport és kombinációik rövid távú tolerálhatóságának összehasonlítása volt. Az angiotenzin‑II‑receptor‑blokkolók – különösen kalciumcsatorna‑blokkolóval kombinálva – kevesebb mellékhatás miatti kezelésmegszakítással jártak, míg a kalciumcsatorna‑blokkolók és egyes kombinációk esetében a megszakítások aránya magasabbnak mutatkozott.
Az egészségügyben kiterjedten alkalmazott műanyag eszközök és a műanyagbontásra képes környezeti baktériumok együttesen felvetik a kérdést: előfordulhatnak-e ilyen kórokozók a klinikumban is? Az alább ismertetett vizsgálatban egy olyan, sebváladékból izolált Pseudomonas aeruginosa törzset azonosítottak, mely a polikaprolakton (PCL) típusú műanyagot bontani képes enzimet termel, sőt, az így keletkező bomlástermékeket szénforrásként használja fel. A műanyagbontó képesség összefüggést mutatott a kórokozó biofilmképzésével és virulenciájával, így amellett, hogy a baktérium károsítja a műanyag eszközöket, nehezen kezelhető fertőzésekhez is vezethet.
A mammográfia, a poligénes és klinikai kockázati mutatók kombinációja jóval pontosabban azonosítja az emlőrák kialakulásának leginkább kitett nőket, mint a korábbi módszerek.
Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.
Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.
Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.
Számtalanszor előkerült már a krónikus melléküreggyulladás kezelésének kérdése, és mindig az volt a végső konklúzió, hogy krónikus betegség esetén antibiotikumnak csak felülfertőződés esetén, alkalmilag van jelentősége.