A tiazid és tiazidszerű diuretikumok régóta a magasvérnyomás-betegség kezelésének alapját képezik, utóbbi csoport esetében pedig számos nagy klinikai vizsgálat igazolta morbiditást és mortalitást csökkentő hatásukat (ALLHAT, PATS, HYVET). Ugyanakkor a tiazid diuretikumok esetében ismer­tek a kedvezőtlen metabolikus hatások: többek között a hiperlipidémia, az inzulinrezisztencia, a hiperglikémia és az újonnan kialakuló diabétesz kockázatát növelhetik. Mivel a kedvezőtlen hatások dózisfüggő módon jelentkezhetnek, ezért az ilyen gyógyszereket elsősorban alacsony dózis­ban alkalmazzák.

Az elhízás, a 2-es típusú diabétesz és a rákbetegség szinkron terjedése fel­veti ezen népbetegségek metabolikus és genetikai összefüggéseit, amelyek igazolása elősegítheti a közös terápiás támadáspontok felismerését, és metabolikusan-molekulárisan összehangolt, személyre szabott, kombinált kezelések tervezését.

Az ígéretes gyógyszercélpontra hatva a betegség progressziója lassítható lehet, és a beteg anyagcsereállapotának megfelelő kezelést lehet alkalmazni.

A népszerű fogyókúrás szer és antidiabetikum csökkentheti a demencia kialakulásának kockázatát.

 A daganatos betegek ellátását szolgáló orvosi diagnosztika és terápia rohamos fejlődésen megy át. Míg a molekulárisan célzott gyógyszerek térhódítása ta­pasztalható, a hagyományos citosztatikus és hormonterápiák számos indikáció­ban jelenleg is preferáltak, így ezen szerek terápiás és nemkívánatos effektusai­nak ismerete továbbra is fontos. Közel 150 klasszikus kemoterápiás és endokrin hatóanyag törzskönyveit és vonatkozó szakirodalmi adatait áttekintve megál­lapítható, hogy a vizsgált ágensek harmadánál észlelhető glükometabolikus mellékhatás, legtöbbször enyhe és átmeneti hiperglikémia, ritkábban szekun­der diabétesz. Súlyos szövődmények nem jellemzők, antidiabetikus kezelésre vagy nincs szükség, vagy orális antidiabetikumok beállítása elegendő. Az új onkodiabetológiai szemlélet és a klasszikus daganatterápia megfelelő mel­lékhatás-menedzsmentje alapvető feltétel, melynek hiányában a daganatos betegek életminősége és életkilátásai kedvezőtlenebbül alakulnak.

A háttérben zajló alacsony aktivitású krónikus gyulladás köti össze az obezitást, az inzulinrezisztenciát, a 2-es típusú cukorbetegséget, valamint ezek szövődményeit. A kezelés során az étrend, a mozgás és a bariátriai beavatkozások hatékonysága mellett az antidiabetikus terápia is gyulladáscsökkentő hatású.

Úgy tűnik, hogy egerekben az agyi AgRP neuronok megcélzása segíthet a glikémiás kontroll fenntartásában.

A születéskor várható élettartam folyamatosan növekszik, melynek hatásá­ra az idősek aránya világszerte fokozatosan emelkedik. Az öregedés során a hipotalamusz-hipofízis tengely működése módosul, ezáltal az endokrin és a metabolikus folyamatok többrétű változása észlelhető. A fiziológiás és patológiás eltérések megítélése, kezelése ezért egyes esetekben nagy kihívás a klinikusok számára. Ebben a cikkben az életkorral járó hormonális eltéréseket, a hipotalamusz-hipofízis és endokrin mirigyek különböző ten­gelyeinek, a kalcium- és csontanyagcsere, valamint a glükózhomeosztázis életkorral összefüggő változásait tárgyaljuk.

Az új kutatás szerint az Ozempic egy ritka mellékhatása összefüggésbe hozható egy ritka szembetegség kockázatának növekedésével.

A policisztás ovárium szindróma a reproduktív korban lévő nők legelterjed­tebb endokrin elváltozása, amit korábban – ahogy az elnevezés is mutatja – a petefészkekkel és azok elváltozásaival azonosítottak. Ennek kapcsán so­káig a meddőséget tartották a fő problémának és szövődménynek, azonban ma már tudjuk, hogy akár a kialakulása, akár a lefolyása vagy kompikációi tekintetében is ennél sokkal árnyaltabb a kép. Mai napig nem sikerült tel­jesen feltárni ennek a szindrómának a mélységeit, bár az utóbbi időkben nagy előrelépések történtek, többek között a patomechanizmus terén. Ennek az összefoglalónak célja, hogy betekintést nyújtson az elmúlt évek kutatási eredményeibe, egy kis szeletet adva ebből a rendkívül összetett kórképből, kezeléséből.