Egy fázis III. vizsgálat előzetes eredményei szerint Hodgkin-limfómás betegek 94%-ánál eredményezett egyéves progressziómentes túlélést a nivolumab.  igen biztatóak előrehaladott Hodgkin-limfóma kezelésében.

BEVEZETÉS
A plazmasejtek malignus betegsége, a myeloma multiplex a második leggyakoribb hematológiai malignitás az egyesült államokban, évente átlagosan 30 000 új esettel. Az immunmodulációs szerek felfedezése előtt, a 21. század elején a myeloma medián túlélése 2-3 év volt. Ezen új gyógyszerek kombinációjával és folyamatos kezeléssel a medián túlélés ma már több mint 5 év. A myeloma egy idő után elkerülhetetlenül refrakterré, illetve a terápiára rezisztenssé válik, a relapszus után pedig drámaian csökken a túlélés. Lenalidomiddal és bortezomibbal való kezelés utáni relapszust követő túlélés egy retrospektiv vizsgálat szerint átlagosan mindössze 9 hónap. Emiatt nagy szükség van új hatásmechanizmusú gyógyszerekre a myeloma kezelésében. A b sejtes lymphomák kezelésében immár 2 évtizede használunk CD20-ellenes monoklonáis antitestet, a rituximabot. sokáig kísérleteztek myeloma-ellenes monoklonális antitestek fejlesztésével, míg 2015-ben 2 monoklonális antitestet, az elotuzumabot és a daratumumabot elfogadták relabált vagy refrakter myeloma kezelésére. Mindkét antitest célpontja olyan fehérje, melyet fokozottan expresszálnak a myelomás sejtek, míg más sejtre nem jellemző az expressziójuk. Mellékhatásprofil tekintetében mindkét szernél gyakoriak az allergiás infúziós reakciók, továbbá módosíthatják a szérum elektroforézis eredményeit. Monoklonális antitesttel kezelt myeloma esetében is előfordul relapszus, ezért a kutatás továbbra is zajlik az alternatív immunmodulációs terápiák terén.

Bevezetés
A T-sejtes lymphomák a lymphoid malignitások 10–15%-át teszik ki, melyek két csoportra oszthatók: prekurzor T-sejtes és érett T-sejtes lymphomákra. Ez utóbbiakat nevezzük perifériás T-sejtes lymphomáknak (PTCL). Az érett sejtes lymphomák csoportján belül elkülönítjük a bőrre lokalizált, cutan lymphomákat és a nem cutan, úgynevezett agresszív T-sejtes lymphomákat. Az agresszív PTCL-csoport tovább osztható primer nodális eredetű, valamint specifikus extranodális megjelenésű lymphomákra.

A limfómák kezelése az elmúlt 10 évben soha nem látott fejlődésen ment keresztül. A klasszikus kemoterápiás gyógyszerek után megjelentek a célzott kezelések. Ezek hatékonysága sokszor felülmúlja a kemoterápiás kezelések eredményeit jelentősen kisebb toxicitás mellett, a beteg a kezelést sokkal jobban tolerálja. Az új kezelési lehetőségek a korábbi kezelésekre nem reagáló betegek esetén is lehetőséget adnak a betegség féken tartására. A szerző ismerteti a legfontosabb új gyógyszereket. A kemoterápiás szerek közül a pixantron és bendamustin alkalmazását ismerteti. A monoklonális antitestek közül megemlíti a rituximab-, ofatumumab-, obinotuzumabkezeléssel elért eredményeket és bemutatja a brentuximab vedotin, inotuzumab ozogamicin toxinnal konjugált antitesteket. Az immunválasz befolyásolása révén ható bispecifikus antitest, a blinatumomab hatása bemutatásra kerül és az immunellenőrzőpont-gátló gyógyszerek új csoportját (pembrolizumab, nivolumab) is bemutatja. Az epigenetikus szabályozás, mint terápiás target egyre jelentősebb hatással bír, számos eredmény van abexinostat, vorinostat, belinostat, panobinostat alkalmazásával. Az immunmoduláns hatású thalidomid, lenalidomid is ígéretes monoterápiában és kombinációban is. Ugyancsak fontos új terápiás célpont a proteaszómagátlás, ahol a bortezomid, carfilzomib és ixazomib alkalmazásával vannak adatok. Mindezen kezelések megjelenése számos új lehetőséget adott a kezelőorvosnak a limfómák kezelése során. Magy Onkol 61:89–96, 2017

Kulcsszavak: limfóma, proteaszóma, immunmoduláns, antitest, hiszton-deacetiláz

Az utóbbi években óriási fejlődés ment végbe az immunonkológia területén. A szervezet immunrendszerének rákellenes hatásosságát felerősítő szerek különösen fontos szerephez jutnak a nehezen hozzáférhető, nehezen gyógyítható daganatok elleni harcban. Lásd korábbi cikkünket: Immunterápia- óriási lépés a rák gyógyításában.

Az elmúlt egy-két évtizedben több hatékony citosztatikum és új típusú molekulárisan célzott kezelés bevezetésére került sor, melyekkel hosszabb remissziók és jobb túlélési arányok érhetők el, ezzel párhuzamosan azonban a korszerű kemoterápia nemkívánatos hatásai megjelenésének a lehetősége is folyamatosan növekszik. Ezek közül egyre nagyobb figyelem fordul a kemoterápia toxikus hatása következtében létrejövő perifériás idegkárosodás, más néven neuropátia (chemotherapyinduced peripheral neuropathy, CIPN) felé, melynek tünetei a perifériás szomatikus vagy autonóm idegek működészavarával hozhatók összefüggésbe. A CIPN jelentőségét az adja, hogy jelenléte kedvezőtlenül hat a beteg életminőségére, ezen túlmenően pedig a kemoterápia dózisának csökkentésére, esetleg felfüggesztésére kényszerítheti a kezelőorvost, ami viszont a beteg gyógyulási esélyeit ronthatja. A jelen összefoglaló áttekinti a CIPN patomechanizmusát, diagnosztikájának, megelőzésének és kezelésének a lehetőségeit, kitérve az egyes gyógyszercsoportok okozta idegkárosodás sajátosságaira. Magyar Onkológia 60:165–175, 2016

Kulcsszavak: kemoterápia indukálta polineuropátia, szenzoros neuropátia, proteaszómagátlók, platinavegyületek, vinka alkaloidák, taxánok, brentuximab vedotin, angiogenezisgátlók

Az érett T/NK sejtes neopláziákat kután, extranodális, nodális és leukémiás alcsoportokba soroljuk. Az agresszív extranodális és nodális T-sejtes non-Hodgkin limfómákat perifériás T-sejtes limfóma (PTCL) néven foglaljuk össze. Speciális algoritmusok állnak rendelkezésre több PTCL-alcsoport kezelésére. Az újabb első vonalbeli terápiák közül folyamatban van a brentuximab venotib értékelése. Az allogén őssejt-transzplantáció recidívában is kuratív beavatkozás.

Az Orvostovábbképző Szemle e havi számának malignus hematológiai betegségekkel foglalkozó mindhárom közleménye a limfómák egy-egy csoportjának kezelési lehetőségeit tekinti át. Az első cikkbben a kiújuló vagy refrakter myeloma multiplex kezeléséről olvashatnak, a második cikk az agresszív B-sejtes limfómák diagnosztikájáról és terápiájától szól, míg a harmadik cikk a perifériás T-sejtes limfóma kezelését mutatja be.

A vérképzőrendszer betegségeinek gyógyításában az elmúlt húsz év olyan lélegzetelállító eredményeket hozott, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak. Különösen igaz ez a rosszindu­latú hematológiai kórképek esetében, ezért a továbbiakban erre fogom irányí­tani az olvasó figyelmét. A változások több területet érintettek, de két fő cso­portba sorolhatók. Az egyik a betegsé­gek molekuláris patomechanizmusának pontosabb megismerése, a másik pe­dig az őssejtátültetéssel kapcsolatos is­mereteink bővülése.

A jövőben a biológiai készítmények és követő készítményeik gyógyszerpiaca növekedni fog. A biohasonló termékek mellett újabban egyre nagyobb fi­gyelmet kapnak a biobetterek (javított hatású [módosított] biológiai készít­mények), amelyek előnyösebb innovációs lehetőséget kínálnak a teljesen új molekulákhoz képest. Jelenleg kb. 400 biohasonló és 360 biológiai készítmény áll fejlesztés alatt, jó piacra kerülési esélyekkel, mivel számos szaba­dalom jár le a következő években. A készítmények számának növekedése előnyös lehet nemcsak a finanszírozónak, hanem az originátornak is.