A fiatalkori emlőrák emelkedő incidenciája egyre nagyobb figyelmet és multidiszciplinaritást igényel. Bár a szakmai útmutatókban, irányelvekben az életkor alapvetően nem határoz meg eltérő kezelési protokollokat, dó­zisokat vagy terápiahosszat, a premenopauzális állapot mégis eltérő meg­közelítést követel, egyrészt az endokrin terápia miatt, másrészt a várható hosszú távú túlélés és a potenciális késői toxicitás következtében.

Az Evaluate Pharma összeállította azon gyógyszerek 10-es listáját, amelyek még a késői fejlesztési fázisban vannak ugyan, ám mégis „blockbuster” várományosok.

A daganatos betegségek leküzdésére egyre több gyógyszer, illetve gyógy­szeres kezelési protokoll áll rendelkezésre. Nem biztos ugyanakkor, hogy minden új kezelési módszer alkalmazható az idős betegeknél is; a bősé­ges kezelési kínálat akár e páciensek „túlkezelésével” is járhat. Előfordul­hat, hogy bizonyos gyógyszerek és kezelési protokollok szerinti eljárások időskorban kevésbé hatásosak, vagy pedig az idős emberek rosszabbul tolerálják őket, mint a fiatalok. A cikk összefoglalja, hogy előrehaladott életkorban mely gyógyszerek alkalmazása nélkülözhető, és melyek azok, amelyeket egyáltalán nem lenne szabad használni.

Az emberi genomot a mindennapokban számos DNS-károsító hatás éri. A károsító ágensek a DNS-t sokféleképpen tudják módosítani. A DNS-repair mechanizmusok feladata ezeknek a lézióknak a kijavítása és a humán ge­nom épségének megőrzése. Akár örökletes, akár környezeti tényezők okoz­ta meghibásodásuk számos betegséghez vezethet.

70 fölötti nőknél a kisméretű, hormonérzékeny emlőtumor kimetszése utáni adjuváns sugárkezelés elhagyható lenne, ennek ellenére bevett gyakorlat.

A rendszeres, kellő mennyiségű és intenzitású fizikai aktivitás – az egészséges életvezetés többi tényezőjével együtt – jelentősen hátráltatja a „civilizációs” betegségek kialakulását. A degeneratív kardiovaszkuláris és metabolikus kórfolyamatok, a kardiorespiratorikus és motorikus fittség romlásának lassítása sok minőségi életévet eredményezhet. A nagyobb fittség csaknem minden betegség kialakulásának megelőzésével és progressziójának lassításával sokéves, egészségben megélhető élettöbbletet jelent. „A testmozgás gyógyszer!”

A csontritkulás az esetek 20–30%-ában másodlagos. A szekunder oszteoporózis gyakran gyorsan alakul ki és ismétlődő csonttöréseket okoz, ezért fontos a korai felismerés, a profilaxis és az oki kezelés, vagy legalább a csont ásványianyag-sűrűségét növelő – és ezzel a töréskockázatot csökkentő – terápia. A leggyakoribb okok: gyógyszerek, endokrinológiai, emésztőrendszeri, illetve vérképzőszervi betegségek. A cikk a glükokortikoidok indukálta oszteoporózist, az emlőrák és a prosztatarák antihormonális kezelése által kiváltott csontritkulást és a másodlagos hiperparatireózishoz vezető D-vitamin-hiányt tárgyalja részleteiben.

A szerzők áttekintik a klinikai és laboratóriumi endokrinológia legfontosabb alapelveit (receptorok tana, szabad hormon koncepció), a leggyakoribb vizsgálóeljárások (immunoesszé, tömeg-spektrometria) előnyeit és hátrányait. Rámutatnak az endokrin laboratóriumi lelet értékelésének komplexitására. 

A tumorok felépítése nagyfokú heterogenitást mutat a morfológiai megjelenés és immunhisztokémiai profil, azaz a sejtek fehérjeexpressziója alapján. Ismert az a tény is, hogy a fiatal- és időskori daganatok eltérő viselkedést mutatnak. Munkánkban 41 fiatal és 33 idős beteg tumorát vizsgáltuk. Az elemzéshez a tumorok legnagyobb kiterjedését reprezentáló blokkokat használtuk. Hematoxilin-eozin-festés alapján kijelöltük a különböző tulajdonságú területeket, és az ösztrogén-, progeszteronreceptor, HER2 és Ki-67 kifejeződése, valamint a HER2-génamplifikáció heterogenitását is megvizsgáltuk. A fiatal korúak között az átlagos tumorrégiók száma valamivel több volt az idősekénél (1,82 vs. 1,48 régió/daganat), és több volt a heterogén morfológiát mutató tumor (53,6% vs. 39,4%). Mindazonáltal a fiatalkori daganatok esetében az egyes tumorrégiók között nagyobb volt a HER2-expresszió heterogenitása (p=0,007). Az összes daganaton belül az eltérő morfológiai és immunhisztokémiai reakciókat mutató területek megegyeztek (p<0,001). A kimenetelt legjobban meghatározó tumoros sejtcsoportok eredete továbbra is kérdéses; a teljes tumor átlagos kifejeződési mintázatát vagy az egyes régiók külön vett pontos értékeinek átlagát véve hasonló eredményre jutottunk. Az egyes területek jelentősége a prognózis szempontjából azonban eltérő lehet, amelyet a technika fejlődésével, valamint a kezelési és betegkövetési információk birtokában lehet majd tovább elemezni. Magyar Onkológia 56:75–78, 2012

Kulcsszavak: emlőrák, heterogenitás, immunhisztokémia, morfológia