Az autoimmun szerológiai diagnosztika központi szerepet játszik a nefrológia és a reumatológia területén számos olyan betegség felismerésében, amely kezelés nélkül vagy későn felismerve nagy morbiditással és halálo­zással járhat. Ezen autoimmun betegségek későbbi lefolyása szempontjából alapvető fontosságú a korai felismerés és kezelés. A racionális antitest-diagnosztika fontos része a kórismézésnek és a követésnek.

Az óriássejtes arteritis – régi nevén Horton-féle betegség vagy temporalis arteritis – az 50 év feletti populáció leggyakoribb vasculitise. Granulomatózus gyulladás, mely a nagy és közepesen nagy artériákat érinti, azok akut vagy krónikus károsodásához vezet. Az idősebb életkorral való jól ismert társulás mellett más tényezők, így a major hisztokompatibilitási komplex geneti­kai variánsai, különösen a HLA DRB1 0404 is hozzájárulnak az óriássejtes arteritis (GCA) kialakulásához.

A Wilson-kór a genetikai betegségek között egy viszonylag gyakori, kezelés nélkül fatális kórkép, azonban az időben megkezdett terápia segítségével az esetek nagy részében a hepatológiai, illetve neuropszichiátriai tünetek progressziója megállítható, sokszor tünetmentes állapot érhető el. Ebben a közleményben kiemelünk néhány fontos gyakorlati kérdést. Röviden összefoglaljuk a gyakorlati és orvostörténeti szempontból lényeges állo­másokat is.

A mentális egészség területén az elmúlt évtizedekben – többek között a klímaváltozás, a Föld erőforrásainak kimerülése, a kényszerű migráció, a járványok és a háborúk következtében – világszerte növekedett az el­látási szükséglet, miközben az ellátókapacitás csökkent. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2022-es mentális egészségügyi jelentése szerint vi­lágszerte közel egymilliárd a mentális betegséggel érintettek száma.

A depresszió az egyik leggyakoribb mentális betegség. A major depresszív zavar jelentős szenvedést okozó, gyakran elhúzódó, negatív hangulati, érzelmi és kognitív panaszokkal járó mentális kórállapot. Magyarországon 2021-ben született meg a Pszichiátriai Szakmai Kollégium által megfogal­mazott hivatalos ajánlás a depresszió kezelési stratégiájáról. A gyógyszeres és pszichoterápiás gyógymódok mellett a transzkraniális mágneses stimu­láció egy újabb kezelési alternatíva.

A nem alkoholos zsírmájbetegség a leggyakoribb krónikus májbetegség, amely szoros patogenetikai kapcsolatban áll az inzulinrezisztenciával, a 2-es típusú diabetesszel, az obesitassal és a metabolikus szindrómával. A betegségspektrum a tiszta steatosistól a steatohepatitisen és fibrosison át a cirrhosisig és a hepatocellularis carcinomáig terjed. Progresszív formája a nem alkoholos steatohepatitis. Három nemzetközi májkutatási társaság szakértők és betegszervezetek bevonásával a nómenklatúra és a definíció megváltoztatása mellett döntött. Új kategóriaként a különböző etiológiájú steatosisok átívelő (overarching) elnevezésére a steatoticus májbetegség megjelölést ajánlották. A nem alkoholos zsírmájbetegség helyett a meta­bolikus diszfunkcióval társult steatoticus májbetegség terminust fogadták el. Végeredményben az új nómenklatúra és a diagnosztikai kritériumok széles körű támogatást kaptak, nem stigmatizálók, javítják a betegségtu­datosságot és segítik a betegek ellátását.

A genderszempontú gyógyászat különbséget tesz a férfiak és nők kardio­vaszkuláris megbetegedéseinek kialakulását, illetve az egészségük meg­tartását befolyásoló biológiai és szociokulturális szempontok között. Ez a látásmód lehetővé teszi az egyes nemekre jellemző rizikófaktorokhoz köthető, személyre szabott betegségmegelőzést.

Agytumorok noninvazív differenciáldiagnózisát végzi majd az új, mesterséges intelligencián alapuló  algoritmus MRI felvételek alapján.

A felnőttkori gliómák elsősorban lokálisan agresszív be­tegségnek tekinthetők, így a kezelésükben is elsődlegesek a lokális terápiás modalitások, azaz a műtét és a sugárterápia. Azonban ezen kezelési formák sokszor nem kellő terápiás effektusa, a gyakori kiújulások miatt régi igény a gliómák ellátásában a hatékony gyógyszerterápiás algoritmusok igazolása. A gyógyszeres kezelések hőskorában a különböző kemoterápiás kombinációk és az alternatív adagolási utak voltak a mértékadók, majd húsz éve került a mindennapos gyakorlatba a mai napig leghatékonyabb „antiglióma” gyógy­szer, a temozolomid (önmagában, sugárkezeléssel, vagy más kombinációkban). Emellett az elmúlt két évtizedben a glió­mák ellátásában is megjelentek a predikción alapuló célzott terápiák, elsősorban az érújraképződést gátlók (a VEGFR inhibitorai) adásával, és már látszanak ígéretes eredmények a legújabb kori daganatellenes szerek, az immunterápia alkalmazásával is. Az egyre ígéretesebb gyógyszerterápiás kutatások és klinikai eredményesség mellett azonban még mindig elmondható, hogy a gliómák mind elsődleges, mind salvage ellátásában a leghatékonyabb eljárás a lokális ke­zelési modalitások és a szisztémás kezelések betegségre szabott optimális kombinációja, a képalkotó diagnosztika mindig megfelelő értékelése, és a beteg individualizált álta­lános orvosi ellátása. Magy Onkol 68:67-75, 2024

A gasztroenterológia és a hepatológia nem csak a szisztémás autoimmun betegségek emésztőrendszeri érintettségével foglalkozik; számos olyan immunológiai eredetű kórképet ismerünk, amely elsődlegesen a gyomor-bél traktust, a hasnyálmirigyet vagy a májat érinti, és amelyekben gyak­ran szervspecifikus antitestek is kimutathatók. A közleményben a szerzők szervről szervre haladva foglalják össze a legfontosabb emésztőrendszeri autoimmun állapotok diagnosztikáját.