A hipertónia gyógyszeres kezelésében általában két-három szer – első­sorban ACE-gátló és kalciumcsatorna-blokkoló – kombinált adására van szükség a vérnyomás célértékének eléréséhez. Mivel a hipertóniás betegek 50–60%-a hiperkoleszterinémiás, az ACE-gátlót, kalciumcsatorna-blokko­lót és sztatint tartalmazó kombinációs terápia igen elterjedt a hétköznapi gyakorlatban. A vérnyomáscsökkentők és a sztatin összevonása fix kom­binációba előnyösen befolyásolhatja a hipertóniás hiperkoleszterinémiás betegek terápiahűségét és ezzel az életkilátásait.

 

Főbb tézisek: 1. A 300 mg/l-t meghaladó lipoprotein(a)- (Lp[a]-) szint kardiovaszkuláris kockázati tényezőnek tekintendő. Az Lp(a)-koncentráció genetikailag messzemenően determinált, terápiásan kevéssé befolyásolható. A lipidcsökkentő kezelés előtt az Lp(a)-t a terápiás célérték kitűzése céljából kell meghatározni.2. A homocisztein egészséges egyének körében viszonylag gyenge korrelációt mutat a koszorúérbetegség kialakulásával, de ismert koszorúér-betegség, diabetes mellitus vagy veseelégtelenség fennállásakor a coronaria-kockázattal való összefüggése sokkal erősebb. Ezekben az esetekben a homocisztein-meghatározás hozzájárulhat a különösen veszélyeztetett betegek felismeréséhez. Már a 10–20%-kal emelkedett szérumkoncentrációnak is van klinikai jelentősége, és vitaminadással (folsav, B12- és B6-vitamin adásával) korrigálható.3. A C-reaktív protein (CRP) emelkedett szintje koszorúér-betegségben nem szenvedők és koszorúér- betegek körében egyaránt kockázati tényezőnek bizonyult, emellett összefüggést mutat a perifériás artériás érelzáródás, a stroke és a metabolikus szindróma kialakulásának kockázatával. Az acetil-szalicilsav főleg az emelkedett CRP-szintű betegek esetében előzi meg hatékonyan a koszorúér-betegség fellépését. A sztatinok valószínűleg normális LDL-szint mellett is hatékonyak a koszorúér-betegség elsődleges és másodlagos prevenciójában, ha a CRP-szint emelkedett. Ma általában az emelkedett LDL-koleszterin-szintet tartják a kardiovaszkuláris megbetegedések fő kockázati tényezőjének, ám a coronaria-betegség egyedi kockázata az LDL-koleszterin meghatározásával csak nagyon hozzávetőlegesen állapítható meg. A további kockázati tényezők (hypertonia, csökkent HDL-koleszterin- szint, diabetes mellitus, dohányzás, pozitív családi anamnézis) figyelembevételével az egyedi kockázat sokkal pontosabban meghatározható (lásd pl. www.chd-taskforce.de), ám még a legkedvezőtlenebb kockázati profilú betegcsoportban is csak az érintettek egy része szenved el szív-infarctust. Bár ebben jelenleg még ismeretlen kardioprotektív tényezők is szerepet játszhatnak, felvetődik olyan további kockázati tényezők lehetséges szerepe is, amelyeket eddig nem vettünk kellően figyelembe. A lipoprotein( a), a homocisztein és a C-reaktív protein olyan, ma már rutinszerűen meghatározható szérumparaméterek, amelyek igazoltan összefüggésbe hozhatók a kardiovaszkuláris megbetegedésekkel. A következőkben bemutatjuk, hogy ezek a paraméterek milyen gyakorlati jelentőséggel bírnak a coronaria-betegség kockázatának megállapításában.  Lipoprotein(a)  A lipoprotein(a)-t, rövidítve Lp(a)-t már 1963-ban kimutatták a szérumban mint lipidasszociált antigént. Később részletesen is feltárták az Lp(a) szerkezetét: egy LDL-szerű lipoproteinről van szó, amelyhez kovalensen kötődik egy másik fehérje, az apolipoprotein( a), röviden Apo(a).Molekuláris genetikai módszerekkel igazolható volt, hogy az Apo(a) szerkezetileg nagyon hasonlít a plazminogénhez.