Az emlőrák az egyik leggyakoribb daganattípus, nagyjából minden 9. nőt érint ez a betegség. Az emlőrák lehetséges kezelési lehetőségei közé tartozik a műtét, a kemoterápia, a sugárkezelés és a hormonkezelés, illetve ezek különböző kombinációja. Arról, hogy egy adott beteg mely kezelésben részesül, szakértőkből álló orvoscsoport (ún. onkoteam) dönt.
A policisztás ovárium szindróma a reproduktív korban lévő nők legelterjedtebb endokrin elváltozása, amit korábban – ahogy az elnevezés is mutatja – a petefészkekkel és azok elváltozásaival azonosítottak. Ennek kapcsán sokáig a meddőséget tartották a fő problémának és szövődménynek, azonban ma már tudjuk, hogy akár a kialakulása, akár a lefolyása vagy kompikációi tekintetében is ennél sokkal árnyaltabb a kép. Mai napig nem sikerült teljesen feltárni ennek a szindrómának a mélységeit, bár az utóbbi időkben nagy előrelépések történtek, többek között a patomechanizmus terén. Ennek az összefoglalónak célja, hogy betekintést nyújtson az elmúlt évek kutatási eredményeibe, egy kis szeletet adva ebből a rendkívül összetett kórképből, kezeléséből.
Évtizedek óta ismert, hogy a premenopauzális nők korai stádiumú, receptor-pozitív emlőrákjának utókezelésére használt-5 évig tartó tamoxifenadagolás jelentősen csökkenti az emlőrákos halálozást, mivel gátolja (főleg) az ovariumokban termelődött ösztrogének emlőre gyakorolt serkentő hatását. Posztmenopauzális nők hasonló tumoraiban a testben több helyütt termelődött androgén típusú hormonokból az ösztrogén hatású hormonokká való átalakulást megakadályozó aromatázgátlók legalább ilyen hatásosak. Premenopauzális esetekben a tamoxifen hatását tovább emelhetjük az ovariumműködés egyidejű elnyomásával, hiszen közel „posztmenopauzális” állapotot alakítunk ki. Ilyenkor az aromatázgátlók már hatásosak.
A szisztémás gyógyszeres kezelésnek mind a korai, mind az áttétes stádiumú emlődaganatok ellátásában jelentős szerepe van. Ma már a kezelés mindig egyénre szabottan történik, a terápia előnyeinek és kockázatainak mérlegelése mellett a beteg preferenciája is egyre fontosabb szempont.
A menstruáció mintázata az általános egészségi állapot indikátora lehet. A primer vagy szekunder amenorrhoea lehetséges okai: a kifolyási traktus rendellenességei, primer petefészek-elégtelenség, a hypothalamus–hypophysis tengely zavarai, egyéb endokrin kórállapotok, idült betegségek következményei, fiziológiás vagy indukált amenorrhoea. Minden beteg számára fel kell ajánlani terhességi teszt mellett a szérum FSH-, LH-, prolaktin- és TSH-szintjének mérését. Primer petefészek-elégtelenségben hormonpótlás, fogamzásgátlás vagy meddőségi kezelés válhat szükségessé. A funkcionális hipotalamikus amenorrhoea evészavarra és csontritkulásra hívhatja fel a figyelmet. Polycystás ovarium szindróma eseteiben szűrés és kezelés szükséges a metabolikus zavar enyhítésére és az endometriumrák kockázatának mérséklésére.
A CDK4/6-gátlók a sejtciklus ellenőrzőpontjain hatva sejtosztódást fékező hatásukkal potenciálják az endokrin terápiák hatását hormonreceptor-pozitív, HER2-negatív emlőrákban. A palbociclib, a ribociclib és az abemaciclib a terápiás hatást tekintve rendkívül hasonló: előrehaladott/áttétes emlőrákban első vonalban a betegségmentes túlélést mintegy 10 hónappal meghosszabbítják a hagyományos endokrin monoterápiához képest, és a halál kockázatát kb. 25%-kal csökkentik. A három CDK4/6-gátló különbözősége a mellékhatásokban és az adagolási módban jelentkezik. Ma már rutinszerű alkalmazásuk igazi áttörést hozott a precíziós onkológia világában.
Az FDA 2019. május 24-én engedélyezte az előrehaladott vagy áttétes HR+, HER2-, PIK3CA mutációval rendelkező emlőrák kezelésére szolgáló Piqray (alpelizib) tablettát.
Hogyan valósítható meg az előrehaladott emlőrákos betegeknek az az igénye, hogy a lehető legtovább kemoterápiamentesek maradjanak? A jól tolerálható endokrin terápia a kezdeti jó eredmények után szerzett rezisztencia miatt többnyire nem folytatható. Ha a beteg nincs életet veszélyeztető állapotban, nem alakult ki viszcerális krízis, akkor a több szervet is érintő áttétes betegség ellenére sem kell még kemoterápiát bevezetnünk. Az első vonalban adott endokrin terápiával kombinált CDK4/6-inhibitor-kezelés konzisztensen 10 hónap előnyt hozhat a medián progressziómentes túlélésben mind a poszt-, mind a premenopauzában lévő betegek számára.
Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.
Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.
Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.
Számtalanszor előkerült már a krónikus melléküreggyulladás kezelésének kérdése, és mindig az volt a végső konklúzió, hogy krónikus betegség esetén antibiotikumnak csak felülfertőződés esetén, alkalmilag van jelentősége.