A fiatalkori emlőrák emelkedő incidenciája egyre nagyobb figyelmet és multidiszciplinaritást igényel. Bár a szakmai útmutatókban, irányelvekben az életkor alapvetően nem határoz meg eltérő kezelési protokollokat, dó­zisokat vagy terápiahosszat, a premenopauzális állapot mégis eltérő meg­közelítést követel, egyrészt az endokrin terápia miatt, másrészt a várható hosszú távú túlélés és a potenciális késői toxicitás következtében.

A gyógyszer indukálta állcsontnekrózis az antireszorptív gyógyszerek ritka mellékhatása, amely jelentősen rontja az érintett betegek életminőségét. A betegség több faktor együttes jelenléte esetén alakul ki. Ilyen fontos patogenetikus tényezők például a gyulladás, a csontremodelling gátlása, vagy a genetikai hajlam. A ritka mellékhatás 2003-as első leírása óta egyre növekvő számú adat utal a genetikai faktorok lehetséges szerepére a beteg­ségben. A molekuláris biológia fejlődésével a DNS bázissorrendjét vizsgáló módszereken túl e kórképben is megjelentek az újabb módszerek, például miRNS-, illetve génexpressziós vizsgálatok is.

A gyógyszeres terápiák kardiovaszkuláris mellékhatásai jelentős hatást gyako­rolnak bírnak a betegek morbiditására és mortalitására. Jelen cikk áttekintést nyújt a kardiotoxikus mellékhatásokkal járó fontos gyógyszercsoportokról, valamint összefoglalja a diagnosztika és a terápia alapelveit. A kardiális mellék­hatások jellemzőinek alapos megismerésével javíthatunk a betegek kezelésén.

A képalkotó vizsgálatoknál fél évvel hamarabb képes előre jelezni az emlőrák kialakulását a szoptatós anyukák anyateje.

Az MIT kutatói egy olyan, melltartón viselhető ultrahangos eszközt fejlesztettek, amely korai stádiumú tumorok észlelésére képes.

Egy kaliforniai kutatás szerint az AI-t alkalmazó algoritmusok pontosabban jelzik a mellrák kialakulásának kockázatát, mint a jelenlegi klinikai gyakorlatban alkalmazott (BCSC) klinikai kockázati modell.

Évtizedek óta ismert, hogy a premenopauzális nők korai stádiumú, receptor-pozitív emlőrákjának utókezelésére használt-5 évig tartó tamoxifenadagolás jelentősen csökkenti az emlőrákos halálozást, mivel gátolja (főleg) az ovariumokban termelődött ösztrogének emlőre gyakorolt serkentő hatását. Posztmenopauzális nők hasonló tumoraiban a testben több helyütt terme­lődött androgén típusú hormonokból az ösztrogén hatású hormonokká való átalakulást megakadályozó aromatázgátlók legalább ilyen hatáso­sak. Premenopauzális esetekben a tamoxifen hatását tovább emelhetjük az ovariumműködés egyidejű elnyomásával, hiszen közel „posztmenopauzális” állapotot alakítunk ki. Ilyenkor az aromatázgátlók már hatásosak.

A posztmenopauzális tünetek a 45 és 55 év közötti nők mintegy felét érintik. A panaszok sokszor az életminőséget alapvetően befolyásolják, ezért fon­tos kérdés a kezelési lehetőség. A menopauzális hormonkezelés a tünetek enyhítésére szolgálhat, ugyanakkor szerepet játszhat az emlő rosszindulatú daganatának kialakulásában. Alkalmazása körültekintést igényel.

Az emlőrák a világon a leggyakoribb daganatféleség a nők körében. Az elmúlt évtizedekben a betegség pontosabb megismerésének köszönhetően az alapvetően sebészeti kázusból az emlőrák egy multidiszciplináris team által kezelt betegséggé fejlődött.¹ Az összefoglaló az emlőrák evidenciákon alapuló, aktuális kemoterápiás kezelési irányelveit mutatja be.

A daganatos betegek táplálkozásáról, vitaminpótlásáról nagyon sok álhír kering. Napjainkban a szélsőséges diéták korát éljük, amelyben a betegek számos kérdéssel fordulnak a gyakorló orvos felé, így célszerű eligazodni a szakmai ajánlásokban. A D₃-vitaminról – mely nem vitamin, hanem egy hormonelőanyag – beigazolódott, hogy alacsony szintje esetén (30 ng/ml alatt) számos krónikus betegség mellett a malignus betegségek egy részé­nél is fokozott rizikótényezőt jelent. Ennek megfelelően akapvető lenne a colorectalis daganatok és az emlődaganatok esetében a D₃-vitamin-szint mérése, és a hypovitaminosis megszüntetése, prevenciós céllal is.