A vérteszt gyakorlati eszközzé válhat az időskori funkcióromlás kockázatának korai felismerésében.

Az eredmények új lehetőséget nyithatnak az izomregeneráció támogatására időskorban, hosszan tartó ágynyugalom alatt vagy olyan állapotokban, amelyek izomdiszfunkcióval járnak.

A kötszer a szervezet saját fehérjéit használja fel, csökkentheti a drága gyógyszerek és a hűtőtárolás iránti igényt.

Az obezitás krónikus, progresszív, visszatérő, de kezelhető komplex beteg­ség, amely a testzsír kóros mértékű felszaporodásával és diszfunkciójával jár. A diszfunkcionális zsírszövetben kialakuló enyhe, krónikus gyulladás metabolikus, kardiovaszkuláris, biomechanikai és pszichoszociális követ­kezményei jelentősek. Fontos, hogy ma már nemcsak a testtömegindex, hanem a testösszetétel, a zsigeri elhízás mértéke, a társuló betegségek, a szövődmények és a funkcionális állapot is értékelendő a terápiás stratégia megválasztásához. Jelen közlemény áttekinti az obezitás epidemiológiáját, patofiziológiáját, annak elsősorban endokrin és genetikai okait, az obezitás legfontosabb endokrinológiai következményeit, valamint a jelenleg rendel­kezésre álló kezelési lehetőségeket.

A fehérje érzékenyen reagál a fizikai aktivitásra és az időszakos böjtölésre, és meghatározó jelentőségű az új izomrostok kialakulásában.

Az eddigi terápiák során alkalmazott gyulladáscsökkentés helyett a szervezet saját gyógyító mechanizmusainak támogatása bizonyulhat sikeresnek.

Az új eszköz a kismolekulás hatóanyagok potenciális célpontjait képes megjósolni nagy biztonsággal, elsősorban onkológiai célú felhasználásra.

A végtagot veszélyeztető krónikus ischaemiában és perifériás artériás betegséghez társuló fekélyekben egy génterápia jelentősen csökkentette a gyógyulási időt.

Kényelmesen, intramuszkulárisan adható be a neovaszkularizációt gátló mRNS-alapú vakcina időskori makuladegeneráció terápiájában.

Az elhízás, a 2-es típusú diabétesz és a rákbetegség szinkron terjedése fel­veti ezen népbetegségek metabolikus és genetikai összefüggéseit, amelyek igazolása elősegítheti a közös terápiás támadáspontok felismerését, és metabolikusan-molekulárisan összehangolt, személyre szabott, kombinált kezelések tervezését.