Egy finnországi vizsgálat tapasztalatai alapján nagyobb a dohányzásról való leszokás esélye azoknál, akiknek lakásától viszonylag messze esik a legközelebbi dohánybolt.  

A sclerosis multiplexes (SM) betegeken végzett eddigi legnagyobb, adherenciát vizsgáló tanulmány – az első olyan vizsgálat, amely a kezelési protokoll során tapasztalható adherenciára fokuszált – alátámasztja, hogy az adherencia fontos tényező az SM kezelésében, és hogy a gyógyszerek beállításakor az adherencia javítása érdekében figyelembe kell venni a terápiával összefüggő tényezőket. A terápiahűség javítható az olyan általános tényezők figyelembevételével, mint a mellékhatások, a terápia komplexitása vagy a kognitív tényezők, és ezáltal maximalizálhatjuk a kezeléstől várható előnyöket.

A szerzők áttekintik az arthrosis hazai költségeit, a korszerű kezelésre vonatkozó nemzetközi ajánlásokat, a nem szteroid gyulladáscsökkentők (NSAID) mellékhatásait, azok kivédésének lehetőségeit. Ismertetik Conrozier 11000 arthrosisos beteg gyógyszeres kezelésének analízisével kapcsolatos felméréseit. 

Célkitűzés
A vizsgálat célja annak meghatározása volt, hogy lokálisan előrehaladott méhnyakrákban 3 év elteltével miként befolyásolja a progressziómentes túlélést (PFS, progression-freesurvival) a jelenlegi standardnak számító kezeléshez képest, ha a folyamatos cisplatin mellé gemcitabint is adnak, illetve adjuváns kemoterápia is történik cisplatin alkalmazásával.

Betegek és módszerek
A részvételi kritériumoknak megfelelő, korábban kemoterápiában és sugárkezelésben még nem részesült, IIB–IVA stádiumú betegségben szenvedő, > 70-es Karnofsky-pontszámmal rendelkező betegek egyik csoportja véletlen besorolás alapján hetente 40 mg/m2 cisplatint és 125 mg/m2 gemcitabint kapott 6 héten keresztül, miközben külső sugárforrásból radioterápia (XRT, external-beam radiotherapy) is történt (50,4 Gy 28 frakcióban), majd brachyterápiára (BCT) került sor 30–35 Gy dózisban, 96 órán keresztül. Ezt követően két, 21 napos ciklusban adjuváns cisplatin (50 mg/m2 az 1. napon) és gemcitabin (1000mg/m2 az 1. és 8. napon) adásában részesültek (A csoport). A B csoport tagjai esetében a kezelés cisplatin és egyidejű XRT, majd BCT alkalmazását jelentette, az A csoportéval megegyező adagokban.

Eredmények
Ötszáztizenöt beteget (A csoport, n = 259; B csoport, n = 256) választottunk be a vizsgálatba 2002 májusa és 2004 márciusa között. A 3 év elteltével regisztrált PFS az A csoportban szignifikánsan hosszabb volt, mint a B csoportban (74,4% vs. 65,0%; p = 0,029), és ugyanez mondható el az összegzett PFS-ről (log-rank p = 0,0227; kockázati arány [HR,hazard ratio], 0,68; 95% CI, 0,49–0,95), a teljes túléléstől (OS, overall survival) (log-rank p= 0,0224; HR, 0,68; 95% CI, 0,49–0,95), valamint a progresszióig eltelt időről is (log-rankp = 0,0012; HR, 0,54; 95% CI, 0,37–0,79). Az A csoportban gyakrabban fordult elő 3. vagy 4. súlyossági fokú toxicitás, mint a B csoportban (86,5% vs. 46,3%; p < 0,001), beleértve azt a két halálesetet is, mely az A csoportban következett be, és potenciálisan kapcsolatba hozható volt a kezeléssel.

Következtetések
A gemcitabin + cisplatin kombinációból álló radiokemoterápia, majd adjuváns gemcitabin/cisplatin kemoterápia alkalmazása javította a túlélést a szokványos terápiás stratégiához képest, melynek ára a toxicitás klinikailag még jól kézben tartható fokozódása volt.

Körképünkben a Házi Gyermekorvosok Egyesületének vezetőit, és a Heim Pál Kórház főigazgatóját kértük, kommentálják Velkey György, lapunk előző számában a gyermekellátás színvonalának, minőségének javítása érdekében tett javaslatait.