A dohányzás erőteljesen növeli a hirtelen szívhalál kockázatát, de a leszokást követő idő előrehaladtával a rizikó csökken.

A rosacea krónikus, relapszusokkal járó gyulladásos bőrbetegség, amely világszerte a felnőtt népesség mintegy 5,46%-át érinti. Bár a szisztémás te­rápiás módozatok fontos szerepet játszanak a súlyos esetekben, az enyhe és közepesen súlyos kórformák ellátásának alappillérei a lokálisan alkalmazott (topikális) készítmények. Jelen szisztematikus áttekintés 21 randomizált, kontrollált vizsgálat kvantitatív elemzése során hat hatóanyag (ivermektin, minociklin, azelainsav, metronidazol, brimonidin és oximetazolin) haté­konyságát értékelte. A bevont vizsgálatok alapján az ivermektin hatéko­nyabbnak bizonyult az azelainsavnál és a metronidazolnál, a minociklin pedig szintén eredményesen csökkentette a rosacea tüneteit. A brimonidin és az oximetazolin a perzisztens faciális erythema mérséklésében mutatott szignifikáns hatást. Az eredmények értelmezése során ugyanakkor figye­lembe kell venni a vizsgálatok heterogenitását és a közvetlen hatóanyag-összehasonlítások korlátozott számát.

A kardiovaszkuláris és a pulmonológiai betegségek közötti kapcsolat komp­lex és több szinten érvényesülő kölcsönhatásokon alapul. A szisztémás gyulladás, az oxidatív stressz, a hypoxia és az endotéldiszfunkció közös patofiziológiai tengelyt alkotnak, mindkét szervrendszer károsodásához hozzájárulva.¹ A biomarkerek alkalmazása lehetővé teszi ezen folyama­tok kvantitatív értékelését, ezáltal javítva a diagnosztikai pontosságot, a rizikóstratifikációt, és segítve a terápiás döntéshozatalt. Jelen közlemény célja a kardiopulmonológiai biomarkerek részletes, integrált áttekintése, beleértve a klasszikus és új molekuláris markereket, valamint azok klinikai jelentőségét és jövőbeli perspektíváit.

A retatrutid egy hármas (GIP-, GLP-1-, glükagonreceptor-) agonista ható­anyag, melynek hatásossága két kulcsfontosságú fázis 3 vizsgálatban is sokkal jobbnak bizonyult az eddig elterjedten alkalmazott inkretinalapú terápiáknál. Különösen figyelemre méltó, hogy 2-es típusú diabéteszben, ahol a fogyás általában mérsékeltebb, 11–15%-os átlagos testsúlycsökke­nést értek el vele. Új biztonsági aggályként a valamivel gyakoribbá váló húgyúti fertőzések és – épp kiemelkedő hatásossága miatt – a túl gyors fogyás kockázata merült fel.

Az obezitás krónikus, progresszív, visszatérő, de kezelhető komplex beteg­ség, amely a testzsír kóros mértékű felszaporodásával és diszfunkciójával jár. A diszfunkcionális zsírszövetben kialakuló enyhe, krónikus gyulladás metabolikus, kardiovaszkuláris, biomechanikai és pszichoszociális követ­kezményei jelentősek. Fontos, hogy ma már nemcsak a testtömegindex, hanem a testösszetétel, a zsigeri elhízás mértéke, a társuló betegségek, a szövődmények és a funkcionális állapot is értékelendő a terápiás stratégia megválasztásához. Jelen közlemény áttekinti az obezitás epidemiológiáját, patofiziológiáját, annak elsősorban endokrin és genetikai okait, az obezitás legfontosabb endokrinológiai következményeit, valamint a jelenleg rendel­kezésre álló kezelési lehetőségeket.

Új elmélettel állt elő egy amerikai kutatócsoport, amely szerint nem is maga a fertőzés felelős a hosszú távú tünetek kialakulásáért.

A különbségre az agy központi dopaminerg régiójának, a ventrális tegmentális területnek a vizsgálata során bukkantak rá a kutatók.

Az interleukin 6 ellen irányuló vakcina immunterápia ígéretes eredményeket mutatott a térd gyulladásos osteoarthritisének kezelésében egy fázis 1 kettős-vak kontrollos tanulmány szerint.

Egy új kutatás molekuláris szinten tárta fel a borsónyi méretű agyterület szerepét, amelyet már korábban is több pszichiátriai zavarral hoztak összefüggésbe.

Olyan asszociációt mutattak ki a két állapot között, ami valószínűleg túlmutat a dopaminerg rendszer diszfunkcióján.