A szívelégtelenség – mint a különböző eredetű szívbetegségek közös végső megjelenési formája – napjaink egyik jelentős népegészségügyi kihívása, mind előfordulási gyakorisága, mind az életkilátásokra gyakorolt hatása miatt. Jelen közlemény a 2026 januárjában Szegeden megrendezett XVIII. Szívelégtelenség Kongresszuson az adott témában elhangzott szakmai ismereteket mutatja be, kettős megközelítéssel. Az egyes szakterületi té­mák esetén megszokott módon áttekintjük, mi a háziorvosi kompetencia része a szívelégtelen betegek ellátási protokolljában, hogyan vesz részt a háziorvos a szívelégtelenség-team munkájában, továbbá kielemezzük, milyen módon illeszkedik a mindennapi háziorvosi tevékenységbe a szív­elégtelenséggel élők ellátása.

Újradefiniálják a PsA-val élők betegcsoportjait az EULAR most megjelent irányelvei. Pontosabb betegcsoport-definíciók terápiarezisztens arthritis psoriatica kezelésében.

Az elhízás, a 2-es típusú diabétesz és a rákbetegség szinkron terjedése fel­veti ezen népbetegségek metabolikus és genetikai összefüggéseit, amelyek igazolása elősegítheti a közös terápiás támadáspontok felismerését, és metabolikusan-molekulárisan összehangolt, személyre szabott, kombinált kezelések tervezését.

A IV. Emlőrák Konszenzus Konferencia óta eltelt évek alatt számos új klinikai vizsgálati eredményre alapuló evidenciát publikáltak, melyek indokolttá tették a 2020-as ajánlás fris­sítését. A szakmai útmutató elsődlegesen az aktuális ESMO, NCCN, ABC, valamint a St. Gallen-i konszenzuskonferen­cia állásfoglalásait, ajánlásait tükrözi. A szöveg didaktikai szempontból előbb a korai, majd a lokálisan előrehaladott emlőrák, a lokoregionálisan recidivált és a metasztatikus emlőrák vonalat követi. Mind a korai, mind a metasztatikus emlőrák fejezeteinek elején összefoglaljuk az adott területtel kapcsolatos általános érvényű megállapításokat, melyek az egész további alfejezetre vonatkoznak. Az alfejezetekben a genomikai alcsoportok szerint tárgyaljuk a terápiás lehe­tőségeket. Az ajánlás végén egyes ritka klinikai szituációk kezelésének szempontjait foglaljuk össze. A függelékekben – többek között – az onkoteam-követelményeket, a javasolt kemoterápiás protokollokat, a menopauza definícióját is tárgyaljuk.

Magy Onkol 69:313-353, 2025

Csaknem 2900 korábbi tanulmány alapján készült el az uveitisz diagnosztikájának és terápiájának új protokollja.

A nozokomiális pneumóniák (kórházi eredetű tüdőgyulladás, NP), külö­nösen a ventilációval összefüggő (VAP) és a multirezisztens (MDR) mikro­organizmusok okozta fertőzések az egészségügyi intézmények gyakori és súlyos problémái. Az új diagnosztikai és terápiás eszközök – például a célzott antibiotikumterápia és a légzőszervi fizioterápia optimalizálá­sa – jelentősen hozzájárulnak a gyógyulás elősegítéséhez és a mortalitás csökkentéséhez. A mesterséges intelligencia és a molekuláris diagnosztika integrálása, valamint az új antibiotikumok fejlesztése tovább javíthatja a nozokomiális tüdőgyulladások kezelésének hatékonyságát.

A közlemény átfogó képet kíván adni a szisztémás autoimmun betegségek, gyulladásos eredetű reumatológiai kórképek leggyakoribb belgyógyászati vonatkozásairól, melyekkel a szakma minden területén találkozhatunk, és kellő időben történő felismerésük jelentős szerepet játszik a betegek túlélésében.

Napjaink egyik leggyakrabban kutatott témája mind a gasztroenterológia, mind egyéb társszakmák területén a mikrobiom és az intesztinális barrier szerepe a szervezet egészséges homeosztázisának fenntartásában. A mikrobiom egyensúlyának megbomlásával, a barrier szerkezeti válto­zásával, sérülésével a bélfal áteresztőképessége, permeabilitása fokozódik, ami az úgynevezett „szivárgó bél szindróma” vagy „áteresztő bél szindróma” („leaky gut” szindróma) kialakulásához vezet. Jelen tudásunk szerint ezen kórállapot – a kellemetlen szubjektív tüneteken túl – számos egyéb beteg­ség kialakulásában is szerepet játszhat. Cikkünkben röviden összefoglaljuk a kórkép patológiai hátterét, következményeit, és áttekintjük a lehetséges kezelési, illetve megelőzési stratégiákat.

A fiatalkori emlőrák emelkedő incidenciája egyre nagyobb figyelmet és multidiszciplinaritást igényel. Bár a szakmai útmutatókban, irányelvekben az életkor alapvetően nem határoz meg eltérő kezelési protokollokat, dó­zisokat vagy terápiahosszat, a premenopauzális állapot mégis eltérő meg­közelítést követel, egyrészt az endokrin terápia miatt, másrészt a várható hosszú távú túlélés és a potenciális késői toxicitás következtében.