A krónikus gyulladásos mozgásszervi betegek egy része a betegség megélt fizikai és funkcionális behatásait és mentális/érzelmi kihívásait az objektív biomarkerektől és a klinikai gyakorlatban általánosan alkalmazott indi­kátoroktól eltérően értékeli. A gyulladásos immunológiai mechanizmu­sok centrális szenzitizáló tényezőkként hatnak. Az itt bemutatott vizsgá­lat eredményei alátámasztják, hogy a gyulladásos szenzitizáción alapuló nociplasztikus fájdalmak, amelyek az érzékelt súlyosság és életminőség mentális, valamint a fáradtság vitalitási doménjeivel állnak kapcsolatban, a központi idegrendszeri plaszticitás révén részt vesznek a kapcsolódó pszichés képességek, illetve hiányaik és a betegségben mérhető mentális és érzelmi attitűd alakításában.

Az utóbbi években vissza-visszatérően sor kerül az Orvostovábbképző Szem­lében egy reumatológiai blokk szerkesz­tésére, ami nem könnyű feladat. Amellett, hogy a reumatológia minden ága fejlődik, valamennyi degeneratív és gyulladásos-immunológiai patogenezisű reumatológiai kórkép esetében egyre többet tudunk a molekuláris/szöveti háttérről, találunk újabb és újabb terápiás célpontokat, van­nak olyan problémák, amelyekkel a napi gyakorlatban mind sűrűbben találkozunk, és amikkel foglalkoznunk kell. A jelenle­gi lapszámunkban közzétett publikációk négy, napjainkban kiemelt jelentőségű témakört fognak át: a szarkopéniát mint progresszív izomvesztést, a nehezen ke­zelhető rheumatoid arthritis (RA) klinikai kihívásait, az RA-val társuló osteoporo­sist és törési kockázatot, valamint a kró­nikus mozgásszervi betegek centrális szenzitizációjának és fájdalomérzetének pszichoszomatikus összefüggéseit.

Felfedezték, hogy az asztrociták is részt vesznek a nikotinfüggőség kialakításában, így a most feltárt biokémiai útvonal új kezelések kifejlesztéséhez vezethet.

A gombaspórák mindmáig az aeroallergének azon csoportját képviselik, amelynek allergén tulajdonságairól és forrásairól a legkevesebb információ áll rendelkezésre. A gombák okozta allergiás megbetegedések diagnosz­tizálása a legtöbb klinikus számára ismeretlen, úttalan vadonnak tűnik, ahová az ember nem szívesen teszi be a lábát. Ennek oka, hogy a klinikák által beszerezhető allergének csupán kis töredékét képezik a betegek valós környezetében általában fellelhető allergéneknek. Miért alakult ki ez a di­agnosztikai szakadék, és hogyan hidalható át környezeti vizsgálatokkal? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Nőknél a prolaktin, férfiaknál az orexin B jelátvitel a legfontosabb, csak az adott nemre jellemző fájdalomérzékelési mechanizmus.

A klasszikus allergiás betegségek, mint az allergiás rhinitis vagy akár a ro­varméreg-allergia prevalenciája világszerte növekszik, és kezelésük komoly kihívás lehet a betegeknek és a kezelőorvosoknak egyaránt. A háttérben álló folyamatok ismeretében a széles körben elterjedt és rövid távon ered­ményes betegségkontrollal is kecsegtető tüneti kezelések mellett egyre fontosabb szerepet kap a kórképek természetes lefolyását megváltoztató, annak valódi oki kezelését biztosító allergén-immunterápia.

Egy új kutatás szerint a rohamok közötti allodynia vizsgálata segíthet megjósolni, hogy a migrénes betegek hogyan reagálnak majd a galcanezumabra.

Új kutatási eredmények szerint az erősítő edzéssel csökkenthető leginkább  a migrén előfordulási gyakorisága. Ezt követik a nagy intenzitású aerob gyakorlatok, és mindkét mozgásforma megelőzi a migrén kezelésére használt élvonalbeli gyógyszereket: a topiramátot és az amitriptilint.

Ahogy a sebészet elengedhetetlen része az egészségügyi ellátásnak, a fájdalomcsillapítás sem nélkülözhető ellátási kategória. A mai modern aneszteziológiai technikák és a szakmai felkészültség lehetővé teszik a multimodális fájdalomcsillapítás érvényre jutását a közvetlen műtét körüli időszakban. A műtőből és a kórházból távozás után a megfelelően körültekintő, a fájdalom minden dimenziójára és az ellátás minden szempontjára kiterjedő fájdalomcsillapításnak ugyanilyen fontos szerepet kell kapnia.

Az akut és sok esetben intenzív fájdalom csillapítása a fájdalomcsillapítási algoritmusok ismeretében a kórkép jellegéhez, a fájdalom nagyságához, a beteg egyéni kockázataihoz igazodó kell, hogy legyen. Számos esetben analgetikum is elégséges, más esetekben a gyulladáscsökkentés is fontos szempont a kórfolyamat jellege alapján. A leggyakrabban alkalmazott gyógyszercsoport a nem szteroid gyulladáscsökkentőké (NSAID). Ismert mellékhatások miatt a cél az NSAID dózis és alkalmazás időtartamának a lehető legrövidebbre való csökkentése. A fájdalom nagysága és intenzitása, a kórkép jellege alapján, az egyéni rizikótényezők mérlegelésével adhatók opioidok vagy ezekkel kombinált készítmények.