A protonpumpagátlókra (PPI) vonatkozó vényfelírási szokások túlzóak, és a gyógyszer leállítására tett próbálkozás is sokszor elmarad, pedig a betegek 60%-a tüneti romlás nélkül tudná csökkenteni vagy abbahagyni a kezelést. A tartós PPI-szedés következtében kialakult hypergastrinaemia és „rebound” hiperszekréció miatt a lépcsőzetes leépítés hatékony megoldás lehet.

Egy most közzétett vizsgálatban négy, különböző hatásmechanizmusú gyógyszer hatásosságát, tolerálhatóságát és mellékhatásait tesztelték a kriptogén szenzoros polyneuropathia kezelésében.

A modern gyógyászatban a gyógyszerkölcsönhatások nem kapnak mindig a súlyuknak megfelelő figyelmet. 

Major depresszióban a súlyos funkciókárosodás jelentős részét a kogni­tív romlás magyarázza, egyes antidepresszívumok pedig rendelkeznek prokognitív hatásokkal. Kilenc kontrollált vizsgálat 2550 betegének átfogó elemzése szerint hét korszerű antidepresszívum csoportátlagban szignifi­kánsan javíthatja a memóriát (a késleltetett felidézést) és a pszichomotoros tempót, de a csoporton belül különösen az utóbbi hatás döntően a vortioxetinnek tulajdonítható. Közvetlen összehasonlító vizsgálatokban a memóriafunkciók SSRI/SNRI szerek mellett valamivel többet javultak, mint a triciklikus szerekkel kezelt csoportokban, de a különbség nem volt szignifikáns. Újabb adatok megerősítik a vortioxetin specifikus kognitív hatás előnyeit.

A sarokfájdalom hátterében legtöbbször a plantáris fascia gyulladása áll, mely a sarok mediális talpi felszínén okoz fájdalmat, különösen a nyugalmi helyzet utáni első lépések megtételekor. A plantáris sarokfájdalom hátteré­ben a sarokcsont fáradásos törése, az idegek becsípődése vagy neurinómája, a sarokpárna-szindróma vagy talpi szemölcs is állhat. A hátsó sarokfájdalom gyakori oka az Achilles-ín tendinopátiája. A hátsó sarokfájdalmat kiválthat­ja Haglund-deformitás vagy Sever-betegség. A talpközép mediális részén fellépő sarokfájdalom tarzális csatorna szindróma következménye lehet. A sinus tarsi szindróma a talp középső-oldalsó részén fellépő fájdalmon túl bizonytalanságérzéssel hívja fel magára a figyelmet.

Az inszomnia kezelésének alapját a viselkedésterápia képezi, de eseten­ként gyógyszeres kezelés is szükségessé válhat. Idősebb felnőttek számára a kontrollált felszabadulású melatonin és doxepin az elsőként választandó szer; második vonalban a „z betűs szerek” közül választhatunk. Elalvási ne­hézségek ellen kontrollált felszabadulású melatonin vagy „Z szer”, átalvási zavarok ellen kis dózisú doxepin vagy Z szer adható. Benzodiazepinek nem javasolhatók: jobb alternatívák is rendelkezésre állnak. Az orexinreceptor-antagonista suvorexant nem hatásosabb, de drágább a Z szereknél. Szedatív hatású antihisztaminok, antiepileptikumok és atípusos antipszichotikumok csak speciális esetekben ajánlhatók.

A monoaminerg antidepresszívumok rokon hatásmechanizmusa hasonló tulajdonságokat és hasonló korlátokat is jelent. A továbblépés kulcsát az új alapkutatások és az ezekre épülő innovatív farmakológiai megközelítések jelentik. Az antidepresszívumok új generációját ma az agomelatin, illetve a még újabb a vortioxetin képviseli, de a ketamin típusú szerek hatásának jobb megértése akár további (glutamáterg?) gyógyszerek kifejlesztéséhez vezethet.

A narkolepszia aluszékonysággal és számos egyéb tünettel (kataplexia, alvási paralízis, hipnagóg hallucináció) járó betegség, alapja a hypothalamus megfelelő sejtcsoportjainak csökkent orexintartalma. Kialakulásában környezeti és genetikai faktorok, autoimmun mechanizmusok játszanak közre. Diagnosztikája az anamnézisre, az alváslaboratóriumokban végezhető többszörös alváslatencia tesztre és éjszakai poliszomnográfiás vizsgálatra, valamint HLA-meghatározásra épül. Kezelésében pszichostimulánsok és egyes antidepresszívumok használatosak. A jellegzetes tünetek, a műszeres kivizsgálási lehetőségek ellenére a betegséget rendkívül ritkán és hatalmas késéssel ismerik fel!

A temporomandibuláris betegségek (TMD) váz-izomrendszeri és neuromuszkuláris kórképek heterogén csoportját jelöli, incidenciájuk 20 és 40 éves kor között a legnagyobb. Gyakori tünet az állkapocs fájdalma vagy működészavara, a fejfájás, a fül és az arc fájdalma. Az etiológia soktényezős. A kórismézésben a képalkotó vizsgálatok akkor hasznosak, ha záródási rendellenesség vagy ízületen belüli elváltozás gyanítható. Legtöbbször javulást hoznak a nem invazív kezelési módszerek: betegedukáció, kog­nitív viselkedésterápia, gyógyszerek (benzodiazepin, antidepresszívum stb.), fizikoterápia, okklúziós eszközök. Kezelésre nem reagáló esetekben a beteget szájsebészhez kell iránytani.

Krónikus kismedencei fájdalomról akkor beszélünk, ha a menstruációs ciklustól független fájdalom 6 hónapnál hosszabb ideig fennáll, a köldökvonal alatti kismedencei régióra lokalizálódik, rontja az életminőséget és gyógyszeres kezelést tesz szükségessé.¹ Az Egyesült Államokban a krónikus kismedencei fájdalom éves előfordulása a nők körében 15% körül van, és évente körülbelül 2 milliárd dolláros terhet ró az egészségügyi ellátó rendszerre.²