A fiatalkori emlőrák emelkedő incidenciája egyre nagyobb figyelmet és multidiszciplinaritást igényel. Bár a szakmai útmutatókban, irányelvekben az életkor alapvetően nem határoz meg eltérő kezelési protokollokat, dó­zisokat vagy terápiahosszat, a premenopauzális állapot mégis eltérő meg­közelítést követel, egyrészt az endokrin terápia miatt, másrészt a várható hosszú távú túlélés és a potenciális késői toxicitás következtében.

Az áttétek számára “fészket” készítő immunsejtek megcélzásával gátolható a hasnyálmirigyrák áttétjeinek kialakulása.

A bőr alatti tumorok méretének monitorozására alkalmas eszközt fejlesztettek ki kínai kutatók.

A EGFR és az AXL gátlókat tartalmazó kombinált kezelés fej-nyaki és tüdőrákban meggátolhatja a tumornövekedést, a rezisztencia kialakulását és a relapszust.

Speciális bejuttatási módszerrel bejuttatott RNS-darab belülről akadályozza meg a tumorok növekedését.

Humán emlődaganatokban (tíz sejtvonalon és közel száz biopsziás minta segítségével) vizsgáltuk az mTOR és más metabolikus útvonalak aktivitását, ezek klinikai jelentőségét, illetve gátlásuk hatásait. Eredményeink alapján a metabolikus és mTOR-gátló kezelések szubtípusfüggetlenül mérsékelt tumornövekedés-gátló hatást mutattak a sejtvonalakban, ezzel utalva a tumorsejtek, -szövetek adaptációs képességére. A humán szövetminták esetében szubtípusfüggetlen összefüggést találtunk a magas mTOR-aktivitás és egyes fokozott expresssziót mutató alternatív anyagcsere-útvonalakat jellemző fehérjék expressziója és az emlődaganatok rossz prognózisa között. Az emlődaganatokra metabolikus heterogenitás és ezzel összefüggésben jelentős metabolikus plaszticitás jellemző, ez antimetabolikus kezelések és új terápiák kombinálásával célozható. Előbbiekkel összefüggésben javasolható olyan immunhisztokémiai értékelés (IHC-panel), amely alkalmas a metabolikus plaszticitás értékelésére, és azoknak az eseteknek a felismerésére, amelyekben a várható rossz prognózis miatt szorosabb nyomon követésre vagy esetleg metabolikus célzott terápiára lehet szükség.

A standard kemoterápiához képest sokkal kedvezőbb teljes túlélést (OS) mutatott a durvalumab-tremelimumab kombináció nem-kissejtes tüdőrák kezelésében.

Két NGR szekvenciát tartalmazó peptid-daunomicin konjugátum in vivo tumorellenes hatását vizsgáltuk CD13+ Kaposi-szarkóma (KS) sc. tumort hordozó SCID egereken, illetve ortotopikusan beültetett CD13− HT-29 humán vastagbéladenokarcinómát hordozó SCID egereken. Mindkét tumortípus integrinpozitív volt. Jelentős tumornövekedésgátlás volt kimutatható a két konjugátum (Dau=Aoa-GFLGK(ciklo[KNGRE]-GG)-NH2 (1) és Dau=Aoa-GFLGK (ciklo[NleNGRE]-GG)-NH2 (2)) hatásában a két tumormodell esetében. A KS tumor esetén nagyobb mértékű gátlás volt megfigyelhető a stabil szerkezetű 1 konjugátum esetén, amely így az NGR szekvenciára jellemző CD13 receptor felismerésére vezethető vissza. Ellenben a 2 konjugátum, amely hajlamos az NGR–izoDGR átalakulásra, a CD13-negatív, de
integrinpozitív HT-29 modell esetén mutatott szignifikánsan jobb gátló hatást, ami az izoDGR szekvenciára jellemző integrinfelismeréssel kapcsolható össze. A konjugátumok pozitív hatása volt megfigyelhető az elhanyagolható toxikus mellékhatásokban, a szabad hatóanyagénál kifejezettebb proliferációgátlásban és az érképződés gátlásában is.

A sejthalál a fiziológiás fejlődés és növekedés alapvető biológiai folyama­ta, mely élete során számtalanszor érhet egy organizmust. Három klas­szikus formája az apoptózis, autofágia és nekrózis, melyek mindegyike specifikus jelátviteli útvonalak aktiválása révén meghatározott morfoló­giai jellegzetességeket hordoz. Az újabb ismeretek fényében egyre inkább nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy a sejthalál formái nem külön-külön, hanem egymással szoros interakcióban, illetve átfedésekkel mennek vég­be, és a sejthalál különböző programjainak együtthatása végső soron a sejtek pusztulását eredményezi. Összefoglaló közleményünk a három sejthaláltípus egymástól független, illetve egymással összefüggő aspek­tusait elemzi, valamint taglalja ezek egyes humán megbetegedésekben alkotott jelentőségét, különös tekintettel a neurodegeneratív kórképekre és a rosszindulatú daganatokra.

Signal Transduction and Targeted Therapy, 2018. július

Az onkoterápiában a közelmúltban bevezetett immunellenőrzőpont-gátlás gyökeresen változtatta meg egyes rosszindulatú daganatokban szenve­dő betegek életét. Számottevő pozitívuma ellenére azonban ez a terápiás mód egyes betegeknél igen súlyos immunológiai mellékhatásokat eredmé­nyez. Egyik ilyen nemkívánatos következmény a hiperprogresszív beteg­ség, amikor a tumor a kezelést követően felgyorsult növekedésnek indul, melyhez immunológiai jelenségeken túl a betegség valódi progressziója is hozzájárul. Kiemelten fontos lenne, hogy azonosíthatóak lehessenek azok a páciensek, akik a terápiából várhatóan ténylegesen profitálhatnak majd.