A modern életvitel mellett egyre nagyobb valószínűséggel alakulnak ki húgyúti kövek világszerte, főleg a fejlett társadalmakban nő az esetek szá­ma. A mindennapi gyakorlatban egyre nagyobb eséllyel találkozunk az akut veseköves görccsel. Habár a betegek többsége spontán kiüríti a követ, szükséges ismernünk az akut panaszok kezelését, a kövek konzervatív ke­zelésének menetét (a „kőhajtó” kezelést), illetve azt, hogy mikor szükséges a betegeket urológiai szakellátásra utalnunk, és hogy ott milyen kezelési módok jelenthetnek megoldást a panaszaikra. Közleményünkben az ureter-kövek kivizsgálását, konzervatív és műtéti kezelését szeretnénk ismertetni.

A demográfiai vizsgálatok Európa la­kosságának elöregedését jelzik az elkövetkező évtizedekre. Ezzel párhuza­mosan az életkörülmények javulásával az életkilátás is növekedő tendenciát mutat, ez pedig előrevetíti az időskori megbete­gedések számának emelkedését. A medi­cina szakterületei közül a népesség átlag­életkorának emelkedésével legnagyobb mértékben az urológiai megbetegedések aránya növekszik, fokozott terhet róva a kezelésben részt vevő alapellátásra és szakellátásra.

A vesekövesség népbetegség. Gyakorisága régóta nagy, és ma is egyre nő. A férfiak korábbi dominanciája eltűnőben van, ma már alig kisebb a nő­betegek száma. A recidíva aránya igen nagy. A vesekőbetegség kezelése több, mint a fájdalmat szüntető sürgős ellátás, majd a bennrekedt kő műtéti eltávolítása. Összetett orvosi feladat, amelyben számos szakmának kez­dettől van dolga, és a hosszan tartó betegség végül a vesekőtől távol álló specialitásoknak is feladatot ad. A kőprofilaxis révén a heveny fájdalmakon túl a késői következmények is nagyrészt megelőzhetők.

Újabb tanulmány igazolta, hogy a kisméretű vesekő spontán, gyógyszeres beavatkozás nélkül is kiürül a szervezetből.

A nem szteroid gyulladásgátlók gasztrointesztinális mellékhatásai közismertek, de növelhetik a szívinfarktusok és a vénás tromboembóliák előfordulását is. Számos képviselőjük recept nélkül is kapható, épp ezért igen fontos körültekintő alkalmazásuk.

A gerincközeli érzéstelenítés gondolata több mint egy évszázados: Corning (1885), Bier (1889), Cathelin (1900), Pages (1920) és Dogliotti (1931) - hogy csak a legfontosabb úttörők nevét említsük, a teljesség igénye nélkül. A szülészeti fájdalomcsillapítás terén Ston (1901 ) és Stoeckel (1909) voltak az elsők, míg az anatómia pontos leírása Cleland (1933)  nevéhez  fűződik. (1,2) A lumbalis epiduralis anesztézia első szülészeti alkalmazói Graffagino és Seyler (1938) voltak. Nem egész két évtizeddel később (1955) Merényi Sándor hazánkban 25 sikeres esetről számolt be. (3) Mégis további két évtizedet kellett várni arra, hogy a gerincközeli érzéstelenítés Magyarországon is az aneszteziológia szerves részévé váljon.  

Egy nagy kanadai epidemiológiai vizsgálat egyértelmű statisztikai összefüggést talált mindkét nemben a vesekövesség előfordulása és a krónikus vesebetegség, illetve végállapotú veseelégtelenség kialakulásának valószínűsége között. Az új adatok a vesekövesség megelőzésének és a veseköves betegek nefrológiai követésének fontosságát állítják reflektorfénybe.

Az akut deréktáji fájdalom differenciáldiagnózisát figyelembe véve a vesegörcs gyanúját minél hamarabb tisztázni kell. Kövesség mellett szól a vesék ütögetési érzékenysége, a microhaematuria, az UH-vizsgálattal felfedezett húgyúti pangás. A natív spirál-CT-vizsgálatot érdemes előnyben részesíteni.