A hypertensio egyike a meghatározó fontosságú szív- és érrendszeri kockázati tényezőknek. Jelentőségét fokozza, hogy megfelelő kezeléssel eredménye­sen csökkenthetők és ezzel szignifikánsan mérsékelhetők az általa okozott célszervi károsodások, melyek kivédésében az angiotenzin II hatásának gát­lása különösen kedvező. Erre a klinikumban angiotenzin-konvertáz enzim gátlókat és az angiotenzin II 1-es típusú receptorának blokkolóit használ­juk. A szerzők e gyógyszercsoport prominens képviselőire, a telmisartanra és a valsartanra fókuszálva áttekintik a kísérleti tapasztalatokat, a klinikai vizsgálatok eredményeit és ezek alapján igyekeznek segítséget nyújtani a célszervi érintettség alapján az optimális terápiás választáshoz.

Az eplerenon viszonylag új gyógyszer, melynek használata meg sem közelíti a lehetőségek határát. Ennek oka részben az egyre bővülő háttérismeretek hiánya, különösen a pleiotrop hatások tekintetében. A szerző kiemelten foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy klasszikus, ACE-gátlóra ráépített eplerenonkezelésnél bizonyos helyzetekben a sorrend felcserélhető-e. Milyen érvek szólnak emellett? A spironolakton és az eplerenon mellékhatásprofilja jelentősen különböző, és eltérő a farmakokinetikájuk is. Az utóbbinak is fontos gyakorlati vonzata van. Súlyponti helyet kap az eplerenon unikális diuretikus profiljának elemzése. 

Az FDA engedélyezte a Diacomitot (sztiripentol) a Dravet-szindrómás, 2 éves vagy idősebb, klobazámot szedő gyerekek rohamainak kezelésére.

A háziorvosi praxisban gyakran rendelt gyógyszerek felírási gyakorla­tába napjainkban kezd beépülni a klinikai farmakogenetika. Jó példa erre a citokróm P450 enzimrendszer (CYP) gyógyszer-metabolizáló 2D6 izoenzimének genetikai variabilitása, melynek következtében megváltoz­hat bizonyos opioid analgetikumok hatása, míg a 2C19 enzim genetikai mó­dosulása a trombocitaaggregációt gátló clopidogrel hatását befolyásolja. Jelenleg is léteznek olyan irányelvek, amelyek ilyen esetekben útmutatást adnak a terápiás módosításokra vonatkozóan, és több újabb irányelv is kidolgozás alatt áll.

A laoszi és thai gasztronómiában gyakori nyers vagy félig fermentált halételek a prekarcinogén nitrozaminok mellett máj-és epeúti betegségeket (rákot) okozó málymétely lárvákat is tartalmazhatnak.

A sejtosztódás-szabályozás molekuláris mechanizmusainak egyre részletesebb megismerése révén olyan kis molekulájú tirozin-kináz-inhibitorok (TKI) azonosítására kerülhetett sor, amelyek a daganatokban kórosan szabályozott jelátviteli rendszereket veszik célba, és amelyek fontos terápiás alternatívát jelenthetnek a hagyományos citosztatikumok mellett, illetve kombinációs készítményként alkalmazhatók azokkal. A jól körülírt molekuláris célpontok ellenére, a TKI-okra olyan mellékhatásspektrum jellemző, amely a daganatterápia során nagy figyelmet érdemel a kezelés folyamatosságának fenntartása érdekében. A TKI-ok által kiváltott májkárosodás mértéke jelentős eltéréseket mutat az egyes szerek között.

Bőrsejtekből sikerrel állíthatók elő érett májsejtek, amik egér májába ültetve szaporodásnak indulnak, és tartósan működőképesek. A Nature folyóiratban bemutatott új eljárás idővel a májtranszplantáció alternatívája lehet.

A legkiválóbb gyógyszerfelíró szoftverektől sem várhatjuk, hogy minden gyógyszerkölcsönhatást felismerjenek, megbízhatóan kiszűrjék a klinikailag jelentôs kölcsönhatásokat. A cikk példái és táblázatai segítenek csökkenteni a sok gyógyszert szedô betegeket terhelô interakciós kockázatot.

Az USA-ban a felnőttek 6%-át érintik a súlyos mentális betegségek: szkizofrénia, nem affektív pszichotikus zavar, bipoláris spektrum zavar, szerfüggőség, szuicid hajlam. A cikk több olyan szempontot foglal össze, ami e betegcsoport megfelelő szomatikus ellátásában komoly segítségére lehet a háziorvosnak.

A gyógyszerekre adott válaszreakciókban nagy egyéni különbségek mutatkoznak. Az egyes gyógyszerek farmakokinetikai és farmakodinamikai sajátosságainak megismerésével közelebb kerülhetünk annak megértéséhez, hogy az egyes etnikai csoportok tagjai miért reagálnak eltérően egyik vagy másik gyógyszerre. Az egyénileg eltérő reakciókért 20–95%-ban genetikai tényezők felelősek.