Az Influenza Hospitalization Surveillance Network elemezte a szegénységi küszöb alatt élők aránya és az influenza miatti kórházi felvételek közötti korrelációkat az Egyesült Államok 78 megyéjében. Az eredmények aláhúz­zák annak fontosságát, hogy a szegényebb cenzusba tartozóknál célzott erőfeszítéseket tegyünk az influenza elleni oltottság növelésére.

Morbidity and Mortality Weekly Report, 2016. február

Az alapellátás hagyományos, „egy falu – egy orvos – egy praxis” elvű rend­szere nem fenntartható, de ez a modell már nem is korszerű. A változó le­hetőségekhez, szakmai környezethez és igényekhez igazított alapellátás jövőképe nem lehet homogén. Középtávon a csoportpraxis lehet a megha­tározó működési mód, de lesznek szakgondozási praxisok, és tovább élnek a jól működő szólópraxisok is. Az eredményes átalakítás nem „határnapos”, hanem evolutív folyamat, s nem kényszeríti, hanem ösztönzi a szereplőket. Az alapellátási pontok száma szükségszerűen csökkenni fog, ezért „ki kell találni”, hogy mi lesz az ellátórendszer minden településen biztosítandó „bá­zisszolgáltatása”. Az alapellátás átalakítása nem önálló projekt, egy új egész­ségügyi rendszerben kell meghatározni az alapellátás kiemelt szerepét.

A betegjogok ismeretével, betartásával, nyílt kommunikációval, a biza­lom kialakításával lehet sikeres a betegbiztonság kultúrájának kiépítése. A betegbiztonsági kockázati menedzsment bevezetésének feltétele olyan intézményi légkör megteremtése, amely a nemkívánatos események feltétel nélküli, nyílt jelzését ösztönzi, és nem a felelősségre vonásra helyezi a hang­súlyt. A károsodást szenvedett betegek kezelési költségének megtakarí­tásán, a panaszok miatti adminisztráció és a peres eljárások költségeinek csökkentésén túl a betegjogok tiszteletben tartása hozzájárul a betegek gyógyulásához, életminőségük javulásához, az egészségügyi dolgozók fokozott védelméhez.

Az Orvostovábbképző Szemle jelen számában az idegsebészi ellátást igénylő koponya­űri vérzésekről olvashatunk. A hazai ellátás szervezéséből adódóan ezek­kel az esetekkel a neurológus szakor­vosok is gyakran találkoznak, így sok múlik felkészültségükön, tapasztalatu­kon a betegek további sorsát illetően. Természetesen a diagnosztikus és terá­piás döntésekben az idegsebészre hárul a döntő szerep, de az ilyen betegek ellá­tásában jártas sebészek, az idegsebésze­ti osztályok elérhetősége az ország több régiójában korlátozott, így nem kerül­hető meg a neurológusok bevonása, együttműködése.

Ma Magyarországon egy (legfeljebb két) kézen megszámolhatók az olyan kezdeményezések, ahonnan felkészült fiatal roma orvosok, egészségügyi szakdolgozók kerülhetnek ki. Közülük is kevesen vagyunk olyanok, akik a hallgatókat abban is támogatjuk, hogy tanulmányaik során ne rekedjenek meg valahol félúton…

A szervátültetés magyar úttörőinek (Ullmann Imre és Németh András) mun­kásságát követően a rendszerváltáskor két helyszínen, Budapesten és Szegeden történtek kizárólag veseátültetések ha­zánkban. Az elmúlt két évtized folyama­tos szakmai fejlődést mutatott, immáron több mint 7000 szervátültetést végez­tünk öt szerv vonatkozásában, 4 centrum­ban 10 program keretén belül. Az újabb mérföldkövet az idei Eurotransplant csat­lakozás jelenti, mely új dimenziót ad a ha­zai szervátültetésnek azzal, hogy a be­tegek a nyugati sorstársaikhoz hasonló esélyegyenlőséget kapnak.

A cikkben a ritka betegségek mint önálló klinikai és kutatási entitás kifej­lődését, fontosabb ismérveit tekinti át a szerző, majd röviden taglalja az érdeklődés középpontjában álló, meghatározó területeket. Hangsúlyozásra kerülnek a ritka betegségek magyar­országi ellátásában bekövetkezett fej­lemények, a fogalom megjelenése óta eltelt idő jelentős fejlesztései.

Szerző természetesen nem akarja megszemélyesíteni a drogokat, csupán megfigyelte, hogy bizonyos fajta drogok függő fogyasztói az elvonókúra folyamán az addiktológiai osztályon nem annyira a sokféle személyiségük által meghatározott módon, mint inkább az általuk szedett drog természetének – „személyiségének” – megfelelően látszanak viselkedni. 

Dr. Nagy Anikó csecsemő- és gyermekgyógyász, gasztroenterológus szakorvos, orvos közgazdász, egészségügyi menedzser, Európa-szakértő a tavalyi év augusztusától vezeti főigazgatóként a Heim Pál Gyermekkórházat. Arról kérdeztük, a legnagyobb gyermekkórház vezetőjeként mit tehet az ellátás javításáért, az esélyegyenlőség megteremtéséért.

A felnőttkorban kialakuló, a gyermek- és ifjúkorból a felnőttkorra áthúzódó krónikus betegségek egy részét a kémiai rehabilitáció anyagaival, másik részét eszközös rehabilitáció segítségével tudjuk gondozni, elvétve gyógyítani. A gyógytényezők6 előbb említett csoportját Magyarországon 1891 ót részesítik támogatásban a betegbiztosítók (OTI, OMBI, POSTÁS, OTBA,MÁV, OTI stb.),2,3,4,12 a másik csoport betegbiztosítási támogatását 1927-ben foglalták törvénybe. A mozgáskárosodottakat segítő, a látáscsökkenést enyhítő és a halláskiegészítést szolgáló kézműves és gyári előállítású termékek összefoglaló neve, a „gyógyászati segédeszköz” 1907-ben került jogi nyelvünkbe, először a világon.   A belgyógyászati osztályon megállapított gyógyászatisegédeszköz- (a továbbiakban: GYSE-) szükséglet alapján az intézetben ápolt, illetőleg intézeti ellenőrzésben részesített krónikus beteg számára GYSE-vényt köteles kiállítani az osztály szakorvosa, legkésőbb a beteg távozásakor. Ahhoz a beteghez, akinek a GYSE-szükséglete kívül esik a belgyógyász szakorvos felírási jogosultságán, konzíliumot kell kérni a körültekintő és szakszerű ellátás érdekében.