hirdetés

A szerkesztőbizottságtól

Tisztelt Kolléganők és Kollégák!

Lapunk XI. évfolyamának első számában tisztelettel köszöntöm Önöket, és ezúton kívánok az új esztendőre jó egészséget és sikereket szakmájukban és magánéletükben!

Lapindító tanulmányunk egy Magyarországon mindig aktuális problémával, a roma kisebbség nehéz helyzetével foglalkozik. Közismert, hogy a cigány lakosság körében, ezen belül is elsősorban a 40–49 éves férfiak között a morbiditási és mortalitási adatok lényegesen rosszabbak a többségi lakosság – európai összehasonlításban szintén igen kedvezőtlen – paramétereinél. Közleményünk szerzői arra kerestek választ, hogy vajon a szociális viszonyok befolyásolják-e a megbetegedések súlyosságát és gyakoriságát, valamint a korai halálozást. A cikk számomra fontos kicsengése, hogy a rossz szociális körülmények között élők egészségi állapota és életkilátásai mindenképpen rosszak, függetlenül attól, hogy a roma népcsoporthoz tartoznak-e.

Szimpóziumunk egy Magyarországon (még) ritka, de világviszonylatban súlyos és fontos betegséggel, a maláriával foglalkozik. Szlávik János főorvos úr vállalta a három cikk kommentálását, melyekben egy konkrét eset kapcsán olvashatnak a betegség diagnózisáról, különböző formáiról és kezeléséről. Évente több mint egymillió ember hal meg maláriában – elsősorban Afrikában –, és a betegség újra felütötte a fejét olyan országokban és földrészeken, ahonnan korábban már-már kiirtották. Itt is, mint minden más fertőző betegség esetében, egyre súlyosabb probléma a kórokozók rezisztenciája az eddig használt gyógyszerekkel szemben. Ezért figyelnek meg a turizmus fellendülésével egyre több súlyos esetet Európában, és sajnos még letális kimenetelű esetekről is beszámoltak. Mindenképpen érdemes tehát felfrissítenünk az erről a betegségről szerzett tudásunkat.

Mindennapos gyakorlati probléma az antibiotikumok okozta hasmenés, melyről rövid, kitűnő áttekinthető táblázatokkal illusztrált cikket adunk közre.

A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!

A kulcsos tartalmak megtekintéséhez orvosi regisztráció (pecsétszám) szükséges, amely ingyenes és csak 2 percet vesz igénybe.
E-mail cím:
Jelszó:
Dr. de Châtel Rudolf
a szerző cikkei

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.