hirdetés

A szerkesztőbizottságtól

Tisztelt Kolléganők és Kollégák!

Az Orvostovábbképző Szemle e számában ismét számos kitűnő cikket olvashatnak olyan betegségekről, amelyek elterjedtségük miatt is, de főként a velük kapcsolatos súlyos népegészségügyi gondok következtében fontos problémát jelentenek mindannyiunk számára. A stroke kérdéséről Szerkesztőbizottságunk tagja, Nagy Zoltán professzor úr írt bevezető tanulmányt, melyben vázolja az elsősorban általa és munkatársai által kidolgozott stroke elleni program eddigi eredményeit. Reméljük, hogy ez a cikk is felkelti a kormányzat illetékeseinek figyelmét, betegeink eddiginél jobb ellátása érdekében.

Szimpóziumunkhoz, amely a diabetes mellitus egyes kérdéseit tárgyalja, Tamás Gyula professzor úr írt részletes bevezetőt. Mint olvashatják, véleménye sok szempontból eltér az amerikai kollégák álláspontjától; a hazai betegek esetében alkalmazandó irányelveket ebből az összefoglalásból és a csatlakozó három cikk – Kerényi Zsuzsa főorvos asszony, Gyimesi András főorvos úr és Soltész Gyula professzor úr által írt – kiváló kommentárjából megismerhetik. Különösen érdekes egymás mellett olvasni a diabetes „intenzív” kezelésével kapcsolatos hazai és külföldi véleményeket.

A depresszió olyan betegség, amelylyel gyakorló orvos kollégáink naponta találkoznak. Szívesen ajánlom figyelmükbe az erről a témáról szóló cikkünket, amely részletes terápiás ajánlásokat is magába foglal. Kitűnő kommentárjában Faludi Gábor főorvos úr a pszichiátriai készítmények klinikai kipróbálásának nemrégiben nagy vihart kavart gondjait is érinti. Igen tanulságos cikket olvashatnak a „sípoló légzés” jelentőségéről: arról, hogy ez a klinikai jel a banális állapottól a legsúlyosabb suffocatióig számos kórképet takarhat.

A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!

A kulcsos tartalmak megtekintéséhez orvosi regisztráció (pecsétszám) szükséges, amely ingyenes és csak 2 percet vesz igénybe.
E-mail cím:
Jelszó:
Dr. de Châtel Rudolf
a szerző cikkei

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.