hirdetés

A szerkesztőbizottságtól

Tisztelt Kolléganők és Kollégák!

Az Orvostovábbképző Szemle 11. évfolyamának első számában nagy örömmel köszöntöm kedves olvasóinkat, azzal a jó hírrel, hogy ebben az évben 12 számra bővítjük folyóiratunkat, vagyis minden hónapban eljuttatjuk Önökhöz azokat a gyakorlati információkat, új eredményeket, amelyekkel mindennapi munkájukat igyekszünk segíteni. Arról is büszkeséggel számolhatok be, hogy az általános vélekedés és a számadatok szerint folyóiratunk továbbra is az egyik legnépszerűbb orvosi szakmai folyóirat Magyarországon. Az új esztendő küszöbén – jókívánságainkat tolmácsolva minden kedves kolléganőnek és kollégának – Szerkesztőbizottságunk nevében ígérem, hogy ezután is mindent megteszünk lapunk tartalmi és formai értékeinek további gyarapításáért.

A szerkesztőségi közleményben a hazai vesepótló kezelés helyzetéről olvashatnak számos érdekes adatot tartalmazó áttekintést Kiss István főorvos úr tollából. Jóllehet ez a szolgáltatás a dialízisállomások privatizációja idején meglehetősen sok vitát váltott ki, mára egyértelműen igazolódott, hogy a rendszer működőképes, kulturált körülmények között és megfelelő szakmai színvonalon biztosítja a rászoruló betegek művesekezelését.

Szimpóziumunk az egyik legfontosabb civilizációs betegség, a coronaria sclerosis akut, életveszélyes klinikai megnyilvánulásairól szól. Préda István professzor úr értő bevezetője után három általa választott kitűnő szakember kommentárjával kiegészített közleményeket olvashatnak az akut coronaria-szindróma különböző megjelenési formáiról, felismeréséről, korszerű terápiájáról. Az elmúlt években ennek a betegségnek a kezelésében a szakma számottevő eredményeket mutatott fel, de nem feledkezhetünk meg arról, hogy nagyon sok múlik a korai felismerésen és a megfelelő intézményben történő hatékony ellátáson.

Az önálló cikkek sorában az első két közlemény ismét csak potenciálisan életveszélyes kórképekről számol be: témájuk a heparin okozta thrombocytopenia, valamint a gyermek- és serdülőkori depresszió. További cikkeink ugyancsak a gyakorlat fontos kérdéseit taglalják.

A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!

A kulcsos tartalmak megtekintéséhez orvosi regisztráció (pecsétszám) szükséges, amely ingyenes és csak 2 percet vesz igénybe.
E-mail cím:
Jelszó:
Dr. de Châtel Rudolf
a szerző cikkei

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.