hirdetés

A szerkesztőbizottságtól

Tisztelt Kolléganők és Kollégák!

Az orvoslás és az egészségügy hazai aktualitásai közül mostani számunkban a szervtranszplantációval foglalkozunk. A tanulmány felkért szerzője, Alföldy Ferenc professzor úr – Szécsény Andor és Perner Ferenc profeszszorok közvetlen munkatársaként – a kezdetektől fogva részt vett a transzplantációs programban.Mivel szerzőnknek rálátása van mindazokra a problémákra, amelyek egy igen sikeres, de még mindig nagyon sok hiányosságot magában hordozó egészségügyi programmal együttjárnak, a szokottnál nagyobb teret adtunk gondolatai kifejtésére. Amit olvashatnak, feltétlenül elgondolkodtató, és bizonyos fokig egyéb szempontból is jól tükrözi a hazai viszonyokat.
Szimpóziumunk az epilepsziáról szól; a bevezetőt a kérdés kiváló ismerője, Halász Péter professzor úr írta, de mint látni fogják, ebben az írásban sokkal többről: a háziorvos és a szakorvos feladatainak összehangolásáról van szó. A szimpózium első cikke is feszegeti azt a kérdést, hogy mennyire kell és lehet bevonni a háziorvosokat az epilepszia kezelésébe.Mindenesetre két következő cikkünk – az egyik a diagnózisról, a másik a kezelésről ad összefoglalást – számos hasznos információval szolgál azok részére, akik szívesen vállalják epilepsziás betegeiknek az eddiginél mélyrehatóbb gondozását. Nikl János és Rásonyi György főorvosok e cikkekhez írt kommentárjai önmagukban is felérnek egy-egy részletes tanulmánnyal.
Korábban már foglalkoztunk az ismeretlen eredetű láz (fever of unknown origin, FUO) nem fertőzéses okaival; most azokról a fertőző betegségekről olvashatnak, amelyek a 21. században is – és talán egyre inkább – foglalkoztatják az infektológusokat. Kovács Gábor főorvos úr rövid kommentárja kitűnően egészíti ki ezt a részletes táblázatokat tartalmazó cikkünket.
Ehhez kapcsolódik a Clostridium difficile fertőzéssel foglalkozó közleményünk, melynek aktualitását Magyarországon többek között az adja, hogy az európai átlagnál is több antibiotikumot írunk fel indok nélkül; minden orvos pontosan tudja, hogy a banális felső légúti hurutok döntő többségét vírusok okozzák, mégis rengeteg ilyen beteg kap (szerez) feleslegesen antibiotikumot. A cikk, valamint a Rumi György doktor és Hunyady Béla professzor által írt tömör kommentár joggal hívja fel a figyelmet e nemritkán halálos fertőzés veszélyeire.
A lipidanyagcsere zavarainak kérdésével és a szív-infarctus megelőzését szolgáló lipidcsökkentő kezelés elveivel a hazai irodalom már eddig is sokat foglalkozott, és az érintett társaságok példamutató együttműködésével egy konszenzuskonferencián lefektették a veszélyeztetettség mértékétől függő terápiás célértékeket. A közelmúltban több tanulmány jelent meg az agresszív lipidcsökkentő terápiáról – egy ilyenről, az EASE vizsgálatról szokásos rovatában mostani számunkban számol be Jermendy György professzor úr –, de úgy tűnik (itt közölt cikkünk és Reiber István főorvos úr részletes kommentárja is ezt sugallja), a túlságosan nagy dózisú sztatinkezelés nem javítja olyan mértékben a prognózist, hogy ezért érdemes lenne vállalni a várható mellékhatásokat.
A napi gyakorlatban – főleg gyerekek és serdülők között – sokszor találkozhatunk a vírusszemölcsökkel, melyek felismeréséről és a kezelés számos lehetőségéről szépen illusztrált, részletes táblázatokat tartalmazó cikkünkben és Husz Sándor professzor úr értő kommentárjában olvashatnak hasznos tanácsokat.
Nagyon fontos népegészségügyi problémát taglal következő cikkünk: a 2-es típusú cukorbetegség epidémiája immár elérte a serdülőket is, sajnos nemcsak a gazdag országokban, hanem hazánkban is. A gyerekek és fiatalok egészségtelen táplálkozása,mozgásszegény életmódja a korai elhízás elterjedéséhez vezetett, és mint azt Barkai László professzor úr részletes irodalomjegyzékkel kiegészített, kitűnő kommentárjában olvashatják, nem lehet elég korán kezdeni az ezek megelőzésére irányuló felvilágosítást és szükség esetén a hatékony terápiát. Végül a syncopéról írt kitűnő cikket ajánlom figyelmükbe, hiszen ez az ijesztő klinikai állapot gyakran ártalmatlan, múló jelenség, de nagyon sokszor súlyos betegség bevezető tünete. Biztos vagyok benne, hogy Lőrincz István tanár úr kitűnő algoritmusokat is tartalmazó kommentárja segíteni fogja önöket a kórkép helyes megítélésében.
Szokásos állandó rovataink közül felhívnám a figyelmet a Vályi Péter főorvos úr által írt rövid tanulmányra, melyben a szívelégtelenség néhány újabb – részben még kísérleti stádiumban levő – kezelési lehetőségéről olvashatnak. Matos Lajos tanár úr ezúttal egy fogyasztószerrel foglalkozik: a rimonabanttal végzett klinikai tanulmányt ismerteti, melynek eredménye arra enged következtetni, hogy ez az ígéretes új szer talán elősegíti az obesitas ellen immár világszerte folyó küzdelmet.

A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!

A kulcsos tartalmak megtekintéséhez orvosi regisztráció (pecsétszám) szükséges, amely ingyenes és csak 2 percet vesz igénybe.
E-mail cím:
Jelszó:
Dr. de Châtel Rudolf
a szerző cikkei

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.