A vesebetegség progressziójának előrejelzése

A John Hopkins Medicine kutatói 7 vizelet- és 2 vérplazma biomarker időbeli változását vizsgálták akut vesekárosodásban szenvedő embereknél, és megállapították, hogy egyes biomarkerek koncentrációnövekedése a krónikus vesebetegség magasabb, míg másoké a betegség alacsonyabb kockázatával mutatott összefüggést. A vizsgálók szerint az akut vesebetegséget követő krónikus vesebetegség kockázata becsülhető e biomarkerek hosszú távú nyomonkövetésével és ellenőrzésével.

A kórházi felvételre szoruló betegek körülbelül 10-15%-a szenved akut vesekárosodásban. A vesefunkció e hirtelen csökkenését a csökkent véráramlás, a vesék közvetlen károsodása vagy a húgyutak elzáródása okozza. Tünetei közé tartozhat a gyengeség, a zavartság és a ritkább vizelés. Azoknál, akiknél a kórházi tartózkodás során akut vesesérülést diagnosztizálnak, háromszor nagyobb a kockázata a krónikus vesebetegség kialakulásának, amikor a vesék oly mértékben károsodnak, hogy nem képesek a vért megfelelő módon és mértékben megszűrni. A betegség más egészségügyi problémákhoz, például szívbetegséghez és stroke-hoz vezethet.

Egereken végzett vizsgálatok kimutatták, hogy az akut vesesérülést követő gyógyulási folyamat - különösen súlyos esetekben - 4-6 hétnél is tovább tarthat. Egyes sérült vesesejtek osztódása leállhat és az immunsejteket és a fibroblasztokat (kötőszöveti sejteket) aktiválhatják, ami vesefibrózishoz és a vesefunkció hosszú távú elvesztéséhez vezet.

Hasonló változásokat figyeltek meg akut vesekárosodás esetén emberekben. Korábbi kutatásokban már mérték a gyulladás és a javulás biomarkereit a vesebetegség progressziójának felderítésére, de a biomarkerek egy adott időpontban történő vizsgálata nem ad információt a biológiai folyamatok időbeli előrehaladásáról. A Journal of Clinical Investigation című folyóiratban nemrég megjelent tanulmány során a vesekárosodás, a gyulladás és a tubuláris egészség vér- és vizeletbiomarkereit több időpontban az akut vesekárosodás után, hogy kiderítsék, az ezekben a biomarkerekben bekövetkező változások hogyan függenek össze a vesekárosodás utáni vesebetegség progressziójával.

Egyidőben az akut vesekárosodás egérmodelljet is vizsgálták annak kiderítésére, hogy az ott megfigyelt vesekárosodás és gyulladás alakulása összehasonlítható-e az emberi szervezetben zajló folyamatokkal.

A vesebetegséggel kapcsolatos vizsgálat menete

2009 decembere és 2015 februárja között az ASSESS-AKI vizsgálatba négy észak-amerikai klinikai központból összesen 1538 kórházi felvételre került beteget vontak be, 1.1 arányban olyanokat, akiknek akut vesebetegségük volt, és olyanokat, akiknek nem. A két csoport résztvevőit a felvétel előtti krónikus vesebetegségi státusz, az életkor, a kórtörténet és a vesefunkció mérésére szolgáló becsült glomeruláris szűrési ráta alapján párosították. A vizsgálat résztvevői három hónappal a kórházból való elbocsátásuk után jártak először kontrollvizsgálaton, majd 12 havonta ismételt kontroll következett, de 6 havonta telefonon is megkeresték a betegeket állapotuk iránt érdeklődve. A kórházi kezelés alatt, valamint a 3 hónapos és 12 hónapos kontroll alkalmával vér- és vizeletvizsgálat történt, ahol a vesekárosodás (vizelet albumin, KIM-1 és NGAL), a gyulladás (vizelet IL-18, MCP-1, YKL-40), a plazma (TNFR1 és TNFR2) és a tubuláris egészség (vizelet UMOD) biomarkereit mérték.

A biomarkerek változásai és a krónikus vesebetegség kialakulása vagy progressziója közötti összefüggés meghatározására statisztikai elemzéseket végeztek.

Egyidejűleg egereken is tanulmányozták, hogy az akut vesekárosodást követően különböző időpontokban hogyan változik a vesekárosodással, a gyulladással és a tubuláris egészséggel kapcsolatos specifikus gének expressziója. Az egerek egyik csoportjában a kutatók 27 percre blokkolták az egyik vese vérellátását, a másik vesét pedig érintetlenül hagyták ("sorvadási modell"). Egy másik egércsoportban az egyik vese vérellátását blokkolták, a másik vesét pedig műtétileg eltávolították (a "javítási modell"). Ezután egysejtes szekvenálást alkalmazták az egyes vesesejtekben lévő gének vizsgálatára, és kvantitatív polimeráz láncreakciót (qPCR) a génexpresszió mérésére az egész vesében.

A krónikus vesebetegség vizsgálatának legfontosabb eredményei

A betegek közül 4,3 év elteltével 106 résztvevőnél alakult ki krónikus vesebetegség, míg 52 résztvevőnél a tünetek súlyosbodtak. Azt találták, hogy bizonyos biomarkerek (vizelet KIM-1, MCP-1 és plazma TNFR1) minden standard eltérésnyi növekedése a 12. hónapban a kiindulási értékhez képest 2-3-szorosára növeli a krónikus vesebetegség kialakulásának kockázatát. Viszont a vizelet uromodulinjának növekedése esetén a krónikus vesebetegség kialakulásának kockázata 40%-kal kisebb volt.

Az egereken végzett kísérletek során bizonyos, a sérüléssel és a gyulladással kapcsolatos gének aktívabbak voltak a veseatrófiás egerekben, mint a vesekárosodott egerekben, míg egy, az egészséges tubuláris működéssel kapcsolatos gén kevésbé volt aktív.

Bár a több biomarker vizsgálatára irányuló megközelítés részletes képet adott a vese egészségéről, a sérülésről és a gyulladásról, az egérmodellekben megfigyelt veseszöveti jellemzők

Nem lehet feltételezni, hogy az akut vesekárosodásban szenvedő embereknél az egérmodellekben megfigyelt veseszöveti jellemzők egyáltalán nem biztos, hogy hasonlítanak az akut vesekárosodásban szenvedő emberek veseszövetében zajló folyamatokra.

Forrás:

Wen Y, Xu L, Melchinger I et al.and the ASSESS-AKI Consortium11: Longitudinal biomarkers and kidney disease progression after acute kidney injury JCI Insight. 2023;8(9):e167731. https://doi.org/10.1172/jci.insight.167731.