Egy gén előre jelezheti a vastagbélrák kiújulását
A vastagbélrák kiújulásával és rövidebb túlélésével összefüggésbe hozott gén segítséget nyújthat a kimenetel prognosztizálásához, és közelebb vihet bennünket személyre szabott kezelések megtervezéséhez.
A kolorektális rák (CRC, colorectal cancer) a tüdőrák után a második leggyakoribb rosszindulatú daganat szerte a világon, melynek élethosszra számított előfordulási kockázata 1:20. Az újabb kezelési módszerek bevezetése (mint amilyen például a korszerű kemoterápiás szerek kifejlesztése, illetve a metasztatikus elváltozások invazív terápiája terén tett előrelépések) nyomán a II. stádiumú esetek többségében a műtét gyógyulást hozhat. Az eredményes kezelések ellenére nagy az esély arra, hogy a primer tumor eltávolítását követően a betegség a szervezet más pontján kiújul, így az esetek jelentős részében később relapszus következik be, és a beteg progresszív betegség következtében hal meg. Ezen túlmenően ellentmondásos az a jelenlegi gyakorlat is, mely szerint a műtétet követően minden beteg számára felajánlják a kemoterápiát − írják a cikk szerzői.
A Baylor University Medical Center in Dallas Gasztrointesztinális Rákkutató Központjának munkatársai olyan prognosztikai biomarkerek azonosítására vállalkoztak, melyek segítséget nyújthatnak a nagy kockázatú betegek azonosításában. Úgy tűnik, hogy a snoRA42-nek nevezett gén megtalálásával munkájukat siker koronázta.
A Gut című lapban közölt újabb kutatások eredményei arra utalnak, hogy a kis nukleoláris RNS-nek (snoRNS, small nucleolar RNS) nevezett RNS-származék részt vesz bizonyos tumortípusok kialakulásának szabályozásában. Annak igazolására, hogy a snoRNS-ek alapján előre jelezhető-e a kiújulás és a túlélés esélye, a szerzők négy különböző snoRNS-t elemeztek 274 szövetmintában. Ezek a minták hat különböző bélrendszeri tumortípus laboratóriumi tenyészeteiből származtak. A minták közül 250-et magából a tumorból, míg 24-et a bél belső falát alkotó egészséges sejtekből nyertek.
Az elemzés azt mutatta, hogy mind a négy snoRNS szintje szignifikánsan magasabb volt a ráksejtekben, mint az egészséges sejtekben, és a snoRNS-szint alapján egyértelműen el lehetett különíteni egymástól a két csoportot; a snoRA42-ként jelölt RNS magasabb szintjei nagyobb kockázatot jeleztek a szervezet más pontján megjelenő kiújulás szempontjából. Korai stádiumú (II. stádium) esetekben a snoRA42 alapján azonosítható volt a betegek nagyobb kiújulási kockázattal és rövidebb túléléssel jellemezhető alcsoportja.
A további kísérletes tesztek azt igazolták, hogy laboratóriumi sejttenyészetekben a magasabb snoRA42-szint kontrollálatlan sejtosztódással, más régiókat érintő invázióval, az egészséges szövetek érintettségével, illetve a programozott sejthalállal szembeni fokozott rezisztenciával és tumornövekedéssel társult. Mindezek fényében a snoRA42 megfelelő biológiai indikátornak tűnik a CRC azon eseteiben, ahol kiújuló betegség valószínűsíthető, különösen II. stádiumú betegeknél.
A szerzők szerint „Ezek az eredmények azt erősítik, hogy a snoRA42-expresszió potenciálisan hasznos biomarker lehet azon nagy kockázatú betegek kiválasztásában, akiknek személyre szabott kezelést kell kapniuk a jövőben” – fogalmaznak. Álláspontjuk szerint a snoRA42 alapján azonosíthatók azok a betegek, akik legnagyobb valószínűséggel profitálhatnak a kemoterápiából, és akik esetében szoros nyomonkövetés szükséges a későbbi recidívák korai felismerésére.