Kockázat alapú vesebeteg-ellátás
A krónikus veseelégtelenség előrejelzésére alkalmas módszert fejlesztettek ki amerikai kutatók, melynek segítségével megbecsülhető, milyen eséllyel alakul ki a kórkép a következő 5 évben.
Bár egyesült államokbeli adatok szerint 59% annak az esélye, hogy valakinél élete során krónikus veseelégtelenség (CKD) alakul ki, és a betegség aktuálisan a felnőtt populáció 10%-ánál mutatható ki, eddig nem fejlesztettek ki olyan egyszerű és pontos eszközt, ami alkalmas volna a veszélyeztetettek azonosítására, írják a JAMA-ban megjelent tanulmány szerzői. Robert Nelson és munkatársai most 28 ország 5 millió betegének adatát felhasználva létrehoztak egy ilyen eszközt (Development of Risk Prediction Equations for Incident Chronic Kidney Disease).
A tíz éve alapított CKD Prognózis Konzorcium tagjai által kifejlesztett módszer szabadon hozzáférhető az interneten, és a rutinszerű ellátás során nyert adatokat felhasználva azt számszerűsíti, hogy milyen eséllyel alakul ki 60 ml/perc/1,73m2-nél kisebb glomerulus filtrációs ráta (eGFR) az adott személynél a következő 5 évben. A veszélyeztetettek azonosítása lehetővé teszi a kockázati tényezők mérséklését és a szűrővizsgálatok frekvenciájának személyre szabott kialakítását, így a primer prevenció irányába viheti a körzeti orvosi praxisok működését, írja a tanulmány mellett megjelent szerkesztőségi közlemény (Is Risk-Based Kidney Care on the Horizon?).
A konzorcium 34 különböző betegkohorsz (több mint 4 millió nem diabéteszes – átlagéletkor 54 év, 38% nő - és közel 800.000 diabéteszes személy - átlagéletkor 62 év, 13% nő) 1970-től gyűjtött adatát használva valójában két eszközt fejlesztett ki a már diabéteszesek és a nem diabéteszes személyek CKD-kockázatának számszerűsítésére (a vizsgálat átlagosan 4 éves utánkövetése alatt a nem diabéteszesek 15%-ánál, a diabéteszesek 40%-ánál alakult ki CKD). A nem diabéteszes modell az életkort, a nemet, az etnikumot, az eGFR-értéket, a kórtörténetben szereplő kardiovaszkuláris betegségeket, a dohányzást, a hipertóniát, a testtömeg indexet és az albuminuriát veszi figyelembe a CKD-kockázat kiszámítása során, míg a diabéteszes modell ezeken felül a diabétesz-gyógyszereket, a hemoglobin A1c-értéket és e kettő közötti interakciót is számításba véve adja meg a becsült CKD-kockázatot. Mint kiderült, a legnagyobb kockázatot az idősebb életkor, a hipertónia, az albuminuria, a szívbetegség, az afroamerikai etnikum és a női nem jelenti (a szerzők külön felhívják a figyelmet arra, hogy a klinikai kohorszokban a cukorbetegek 65%-a esetében hiányzott az albuminuria kivizsgálása, ami pedig kifejezetten fontos volna a CKD-kockázat előrejelzéséhez). A CKD-kockázatot számszerűsítő módszer arra is alkalmas, hogy az orvos a kardiovaszkuláris kockázat mellett a CKD-kockázatra vonatkozóan is személyre szabott felvilágosítást és oktatást tudjon nyújtani betegének. Az eszköz pontossága nem diabéteszesek körében kiváló (a kockázatbecslés pontosságát meghatározó Harrell-féle C-statisztika mediánja 0,845), diabéteszesek körében jó (C-statisztika mediánja 0,8).
A szakértők kifejtik: amennyiben sikerül a vesebetegséget korai stádiumban felfedezni, annak progressziója lassítható vagy akár meg is állítható az életmód megváltoztatásával, a vesekárosító kórképek (hipertónia, diabétesz) kezelésével, a vesekárosító gyógyszerek, így bizonyos antibiotikumok, képalkotásban használatos kontrasztanyagok és a NSAID-fájdalomcsillapítók mellőzésével. Azok esetében, akiknél a számítás alapján nagy kockázat feltéteéezhető, a kockázati tényezők intenzívebb kezelésére, gyakoribb ellenőrző vizitekre és viselkedéses intervencióra van szükség.
