hirdetés

Pszichogén halál

Azért is meghalhat valaki, mert úgy érzi, visszavonhatatlan vereséget szenvedett, és nincs miért életben maradnia. A pszichogén halál a tünetek jelentkezése után három héten belül bekövetkezhet.

hirdetés

Az orvosi szakirodalomban jól dokumentált, azonban kevéssé megfejtett jelenség a pszichogén halál, amikor valaki fiziológiai ok nélkül, azért hal meg, mert nem akar élni. A pszichogén halál jelenségét és folyamatát tudományosan először az amerikai–koreai háború idején írták le, hadifoglyok körében, majd felfedezték a vietnámi háború hadifoglyai és hajótörést, illetve egyéb súlyos traumát szenvedettek esetében, továbbá retrospektív módon gyakori jelenségként azonosították náci koncentrációs táborok foglyai körében. Az esetek hátterében közös, hogy olyan pszichológiailag traumatizáló helyzetben alakulnak ki, amelyek elszenvedői úgy érzik, nincs semmilyen más menekvésük. Az áldozat a látszólag reménytelen szituációra extrém mértékű apátiával reagál, és kivonul az életből, olyannyira, hogy az első tünetek jelentkezése után három héten belül meg is hal, írja tanulmányában John Leach, az angliai University of Portsmouth „Orvoslás extrém körülmények között” kutatócsoportjának tagja (‘Give-up-itis’ revisited: Neuropathology of extremis; Medical Hypotheses).

A történelmi és a modern feljegyzések áttanulmányozása után írásában Leach kifejti: a pszichogén halál gyakoribb, mint eddig gondoltuk: már az 1600-as évekből is rendelkezünk olyan beszámolókkal, amelyek leírják ezt a jelenséget, és napjainkban számos esettanulmány mutatja be, hogy idős emberek és különféle betegségek miatt kórházi ápolásban részesülők körében is megjelenhetnek az állapot tipikus tünetei.

Mindazonáltal, mint arról a The American Journal of Psychiatry egy korábbi tanulmánya (A prisoner of war syndrome: apathy as a reaction to severe stress) is beszámol, a kezdeti tünet, az apátia kialakulása után nem elkerülhetetlen a halál gyors bekövetkezése, ha valakinek sikerül az áldozatot meggyőzni arról, hogy mégsem értelmetlen életben maradnia, és sikerül az illetőt újra bevonni a valóságba. Mint nyilatkozatában Leach elmondja: A tipikus klinikai jelek – és a háttérben feltételezhető mechanizmus – bemutatását épp azért tartotta fontosnak, mivel az állapot nem visszafordíthatatlan.

A pszichogén halál nem azonos az öngyilkossággal, és nincs kapcsolata a depresszióval sem, hangsúlyozza a Medical Hypotheses tanulmányáról beszámoló cikkében az IFLScience online tudományos portál (Aliyah Kovner: People Really Do Die From Losing Their Will To Live: New Study Defines "Give-Up-Itis"). Az áldozatok úgy vélik, elviselhetetlen stresszel járó helyzetükkel való egyetlen megküzdési lehetőségük a halál. A folyamat első fázisa a szociális visszahúzódás, a tisztálkodás abbahagyása, majd az apátia. Túlélők úgy írják le ezt a fázist, hogy a dühtől, szomorúságtól vagy frusztráltságtól különböző, demoralizáló melankólia és alapvető tehetetlenség-érzés jellemzi. A következő fázis az aboulia, amikor az apátia olyan szintig fokozódik, hogy a személy minden napi tevékenységet felfüggeszt, így abbahagyja az evést és a beszédet is. A túlélők beszámolói szerint ekkor teljesen üres volt a tudatuk, az elméjükben semmilyen gondolat és semmilyen célirányos tevékenységgel kapcsolatos vágy, azaz semmilyen tartalom nem jelent meg. A következő fázisban – pszichikus akinézia – az érintettek nem válaszolnak semmilyen fizikai stimulusra, így az intenzív fájdalomra sem, és ha nem történik intervenció, bekövetkezik a halál.

Leach a mentális vereség klinikai tüneteit összehasonlította egyéb apátiával jellemezhető viselkedésformákkal, és arra a következtetésre jutott, hogy annak hátterében minden bizonnyal a dorsolaterális prefrontális kéreg és az anterior cingulátum közötti idegi körök patológiás működése és dopamin-egyensúlyzavar állhat. Mint a kutató megjegyzi: bár extrém módon traumatizáló helyzetben úgy tűnik, a stressz elkerülésének és a kontroll visszavételének egyetlen módja a "stratégiai célú" halál, a normális megküzdő viselkedés extrém stresszhelyzetben is a passzivitás, nem az apátia.

Dr. K. A.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.