hirdetés

A dánok nem hisznek az EMA-nak

Bár a CDC után az EMA is kijelentette, hogy a HPV oltás biztonságos és nem hozható összefüggésbe bizonyos krónikus tünetek kialakulásával, Dánia újabb vizsgálatot indított a témában.

hirdetés

Továbbra is ellentmondásos a humán papilloma vírus (HPV) elleni védőoltások megítélése, mivel egyesek összefüggést feltételeznek a vakcináció és a lányok, fiatal nők bizonyos krónikus tünetei között annak ellenére, hogy egy új tanulmányban nem igazolódott ilyen kapcsolat. A múlt héten az European Medicines Agency (EMA) által erre a célra létrehozott bizottság megállapította, nem bizonyítható, hogy a  vakcináció krónikus alsó végtagi fájdalmat vagy abnormális szívdobogást okozna. Tulajdonképp megerősítették a Centers for Disease Contol (CDC) előzetesen kiadott véleményét: Dr. Tom Shimabukuro, a CDC Immunization Safety Office igazgatója szerint „a HPV vakcinák biztonságossága kiváló. A legtöbb mellékhatás pl. az oltás helyén fellépő fájdalom és piros folt enyhe és magától elmúlik.”

Bár a világ sok országában a HPV elleni vakcináció már az immunizációs programok része, és például az USA-ban már kb. 79 millió oltás történt, és nem láttak összefüggést a HPV vakcináció és az atípusos fájdalom-szindróma, vagy az autonóm diszfunkciók között, mégis több országból származó több tanulmányban megkérdőjelezték az oltások teljes biztonságosságát az időnként kialakuló krónikus tünetek miatt. A HPV oltások után többször paresztéziáról, fejfájásról, fáradtságról, ortosztatikus problémákról számoltak be a fiatal nők, és a kialakuló két speciális szindróma a CRPS (complex regional pain syndrome, krónikus fájdalom az alsó végtagokban) és a POTS postural orthostatic tachycardia syndrome, abnormális szívdobogás felüléskor vagy felálláskor) neveket kapta.

Dr. Svetlana Blitshteyn (Getzville, New York) már 2014 elején közölt vakcinációt követő POTS-os eseteket Amerikából. „Az EMA véleménye ellenére a Dániából, Japánból, Mexikóból, az USA-ból és az Egyesült Királyságból származó leírások alapján nem tagadható a HPV vakcináció és a POTS/CRPS esetek összefüggése” – jelentette ki. Dán kutatóktól egy 53 beteget érintő közlemény a kvadrivalens Q-HPV vakcina (Gardasil®) után kialakult krónikus tünetekről szól, de másutt a 2009-ben megjelent Cervarix® is szerepel az okok között. 2014-tól már a Gardasil 9®-et is törzskönyvezték. Néhol a médiák riogatnak (Új-Zélandon az egyik TV csatorna kerekesszékbe kényszerült lányokkal közölt riportot), máshol az érintett lányos családok alapítottak a vakcináció elleni buzdító társaságot (UK Association of HPV Vaccine Injured Daughters = AHVID.

Az egyik kutató Dr. Jesper Mehlsen (Syncope Unit Frederiksberg Hospital, Dánia) mintegy 250 olyan fiatal nőt és lányt kezelt, akik a HPV oltás után 2 hónapon belül különféle  krónikus tüneteket észleltek: autonóm diszfunkciókhoz társuló nem-migrénes fejfájás, erős fáradtság, kognitív zavarok, gasztrointesztinális diszkomfort és többfelé neuropátiás jellegű fájdalmak voltak a jellemzőek. Dr. Mehlsen szerint a szoros időbeli kapcsolat alátámasztja az összefüggést, ugyanakkor a fenti szindrómák diagnosztikája orvosonként, országonként változhat, és változnak az oltóanyagok is. A különös tünetek kialakulásának hátterében 2015. májusban egy mexikói kutató, Martinez-Lavin többek között a vékony rostok neuropátiáját feltételezte.

Mivel a HPV vakcina sok méhnyakrákos esetet, egyéb rákos esetet és egyéb betegségeket akadályoz meg, el kell fogadnunk az EMA-nak azt a kijelentését, mely szerint ezért „nem kérdéses, hogy a HPV vakcinák haszna messze meghaladja azok kockázatát”. Több klinikus és kutató szerint az EMA véleménye régebbi adatokra alapozott, ezért új, független vizsgálatra lenne szükség a biztonságosság igazolásához. Dániában el is határozták, hogy saját, független vizsgálatot kezdeményeznek, ennek kapcsán a krónikus tünetekkel bajlódó 1300 lányt és fiatal nőt az ország öt speciális centrumában értékelik. A dán Egészségügyi Minisztérium 7 millió Dán Koronát (kb. 1 millió USA Dollár) szán a kutatások támogatására. Dr. Mehlsen kifejtette, hogy az autonóm idegrendszeri receptorok elleni autoantitestekre, a neuroinflammációra, a vékony rostok elváltozásaira, a mitokondriális működési zavarokra koncentrálják a vizsgálatokat.

 

Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:

1. Medscape Medical News > Oncology

2. Clinical Rheumatology

Dr. N. T.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.