A méhtestrák kezelésének aktuális kérdései

Bevezetés
A méhtestrák a fejlett országokban a leggyakoribb invazív nőgyógyászati daganat. A gyakoriság emelkedéséhez elsősorban az élettartam növekedése járul hozzá. Az 5 éves túlélés csak szerény mértékben javult Európában az utóbbi évtizedekben, Nyugat- Európában jelenleg ez körülbelül 60%. A túlélést jelentősen befolyásolja a felismerés időpontja. Kialakulásuk szempontjából a tumorok malignus hám és malignus mesenchymalis eredetűek lehetnek. A hám eredetűek között két altípust különböztetünk meg: az I-es típus kedvező prognózisú, rendszerint jól vagy közepesen differenciált, tiszta endometrioid komponensű, menopausa körüli időszakban kifejlődő, ösztrogén hatástól függő tumorok, míg a II-es típusú általában idősebb korban, atrófiás endometriumban alakul ki, hormonexpozícióval nem összefüggő, kevésbé differenciált daganatok rosszabb prognózissal. Ebbe a csoportba soroljuk a serosus, clear cell, dedifferenciált endometrium carcinomát és a malignus kevert Müller-cső eredetű tumort (más néven carcinosarcomát). A malignus mesenchymalis eredetű tumorok közé a méhtest-sarcomák tartoznak: low-grade és high-grade endometrialis stromalis sarcoma (ESS), dedifferenciált uterus sarcoma (UUS), valamint az uterus leiomyosarcoma (uLMS). A kockázati tényezők közül kiemelendő a menstruációs időszak intervalluma, nulliparitás, exogén vagy endogén ösztrogén stimulus, obezitás, kísérőbetegségként diabetes, hypertonia, polycystás ovarium. Molekuláris genetikai tényezők közül a BRCA1, PTEN, p53 és a mis-match repair gének hibáit írták le örökletes tényezőként.