A szerkesztőbizottságtól

Tisztelt Kolléganők és Kollégák!

Hazai aktualitás rovatunkban eddig elhanyagolt téma kifejtésére kértük fel Ungváry György professzor urat, aki a legjobban ismeri a hazai foglalkozásegészségügy problémáit. Részletes tanulmányában olvashatnak a korábban üzemegészségügynek nevezett rendszerről, mely szinte egyik napról a másikra bomlott fel, amikor a rendszerváltás után a sokszorosára nőtt a vállalkozások száma. A foglalkozásegészségügy hálózatának, háromlépcsős hierarchiájának megszervezésében Ungváry professzor és munkatársai elévülhetetlen érdemeket szereztek, s ma már lehetőség nyílik arra, hogy az EU célkitűzéseinek megfelelően nálunk is a munkahelyi prevenció kerüljön előtérbe. Paradigmaváltás várható tehát, melyet a feladatok megváltozása is kikényszerít, hiszen az idősebbek, a bevándorlók és a csökkent munkaképességűek számának növekedésére számíthatunk a munka világában, miközben a munkanélküliek száma is emelkedő tendenciát mutat, amit a rendszernek szintén kezelnie kell.
  Szimpóziumunk is olyan kérdéssel foglalkozik, amelyről még sosem írtunk: az orvosok megbetegedéséről olvashatnak három kitűnő cikket. Személyes hangú bevezetőjében Rihmer Zoltán professzor úr hangsúlyozza, hogy az orvosok fokozottan ki vannak téve a depresszió veszélyének, különösen most, az egészségügy eddig csak károkat okozó átalakítása során. A Szádóczky Erika doktornő által részletesen kommentált cikk az orvosi depresszió okai között a munkakörülmények nehézségeit veszi számba, melyek között a megfeszített munkatempó, az elismerés hiánya és a munkahelyi vezetés problémái tűnnek a legfontosabbaknak. Ezután egy szellemes írásban – melyet Harmatta János tanár úr kitűnő kommentárja egészít ki – pontokba szedve kapunk jó tanácsokat, hogy miként viselkedjünk, ha betegünk orvos, és miként akkor, ha mi fordulunk betegségünkkel egy kollégához. Irodalmi értékű az a cikkünk, melyben híres orvosok idézik fel saját betegségük, gyógyulásuk történetét.Megdöbbentő, de saját tapasztalatom is alátámasztja, hogy híres, nagy tudású orvos is elveszítheti józan ítélőképességét, amikor saját betegségéről van szó. Úgy vélem, ez normális reakció, hiszen a betegség megélése mindig szubjektív – ezt igyekszünk a medikusoknak is megtanítani.
  Szakmai cikkeink közül kiemelném a dialízisre szoruló vesebetegek hypertoniájának kezeléséről elismert nemzetközi szakemberek által írt tanulmányt, melyet Deák György adjunktus úr önálló közleménynek is beillő kommentárja egészít ki.Ma a hypertonia minden formájában a minél alacsonyabb vérnyomás elérésére törekszünk, természetesen a beteg által még elviselhető mértékig; úgy tűnik azonban, hogy – hasonlóan a coronaria sclerosisban szenvedő betegekhez – a rendszeresen dializált betegek vérnyomását sem kívánatos túl alacsonyra csökkenteni. A hypertonia kezelésének specifikus vonásairól részletesen olvashatnak Deák tanár úr kommentárjában.Gyakran előforduló betegséggel, a migrénnel foglalkozik következő cikkünk, amely elsősorban a terápia lehetőségeit ismerteti. Könnyen áttekinthető táblázatokból az összes szóba jövő kezelési formáról tájékozódhatnak, Kundra Olga doktornő részletes kommentárja pedig a hazai sajátosságokat foglalja össze.
  Pró és kontra rovatunkban arról a kardiológusokat is megosztó kérdésről olvashatnak érveket és ellenérveket, hogy van-e – s lesz-e a jövőben – szerepe az intervenciós kardiológiának a stabil angina pectorisos betegek ellátásában. Kommentárjában Kancz Sándor főorvos úr a vizsgálati adatok alapos számbavétele után körvonalazza a stabil angina pectoris perkután coronaria- intervencióval történő kezelésének lehetséges javallatait.
  A bizonyítékokon alapuló kardiológia témájában Matos Lajos tanár úr az utóbbi hetek nagy „bombáját”, az ONTARGET vizsgálatot ismerteti. Ebben az 5 évig tartó tanulmányban több mint 25 ezer beteget vetettek alá három különböző terápiának: az ACEbénító ramiprilt, az ARB telmisartant vagy a kettőt együtt kapták a betegek emelkedő dózisokban. A cél a két szer hatásának összehasonlítása volt a kardiovaszkuláris események előfordulása szempontjából, nagy kockázatú populációban. A vizsgálatot nagy várakozás övezte, az eredmény azonban nem túlságosan meglepő: a két szer hatása nem különbözött szignifikánsan egymástól, és a kombináció sem hozott többet, viszont növelte a hipotenzív tünetek kockázatát. A telmisartant szedő betegek kevesebb mellékhatásról számoltak be.
  A diabetológia területéről Jermendy György professzor úr a kannabinoidreceptor- antagonista rimonabanttal kapcsolatos vizsgálatsorozat egyik nemrég lezárt tanulmányát ismerteti. Figyelembe véve az elhízás terjedését, fontos lehet egy olyan gyógyszer bevezetése, amely mellékhatások nélkül csökkenti a betegek testsúlyát. Bár a STRADIVARIUS elsődleges végpontjában, az intravaszkuláris ultrahanggal követett coronaria atherosclerosis súlyosságában nem találtak változást, a rimonabant „kemény” végpontokra kifejtett hosszú távú hatásának további vizsgálata indokoltnak látszik.