hirdetés

Acetil-szalicilsav: kis adagban rosszindulatú daganatok ellen is véd?

Laboratóriumi mérések során az acetil-szalicilsav mérhetően gátolta kétféle emlőrák sejttípus proliferációját. Az egyik a különösen nehezen kezelhető tripla negatív emlőrák volt.

hirdetés

A múlt század nyolcvanas éveiben ausztrál kutatók figyelték meg, hogy a kis adagú acetil-szalicilsavat (ASA, aszpirin) rendszeresen szedő emberek ritkábban jelennek meg az orvosnál vastagbélrák miatt. Az első közlemény alapján kiterjesztett vizsgálatok arra utaltak, hogy a vastagbélrák és a prosztata rosszindulatú daganata is ritkábbnak tűnik e gyógyszer szedése mellett.

Az ASA a világ egyik legtöbbször szedett tablettája, elsősorban a szív-ér betegek hatalmas száma miatt. Az American Heart Association statisztikája szerint az Egyesült Államokban minden ötödik felnőtt vesz be naponta egy aszpirin protekt tablettát, ami csak az USA területén mintegy 60 millió tablettát jelent. Egy metaanalízis tanúsága szerint ezer beteg átlagosan 33 hónapig tartó ASA-terápiája 33 súlyos kardiovaszkuláris eseményt tud megelőzni, 12, nem halálos szívinfarktust és 14, szív-és érrendszeri betegség okozta halálesetet. Ezzel egy időben kilenc, elsősorban gyomor-bélrendszeri vérzést okozhat mellékhatásként.

Az utolsó évben publikált dolgozatokban az onkológusok emiatt óvatosságra intenek az aszpirin antikarcinogén tulajdonságának kihasználása ügyében. Hangsúlyozzák, hogy minden terápiás beavatkozásnál feltétlenül mérlegelni kell a kezelés hasznosságának és veszélyének mértékét, mely ebben az esetben sokszor csaknem azonos.

Sushanta Banerjee, a Kansas Medical Center rákkutató részlegének igazgatója vezette azt a munkacsoportot, melynek eredményeit az American Society for Biochemistry and Molecular Biology (ASBMB) most tartott kongresszusán ismertették. Az előadás összefoglalóját a FASEB Journal közölte.

Már korábban is voltak olyan megfigyelések, hogy azok az emlőrákos nők, akik kardiológiai okból szedtek ASA-t, jobban gyógyultak, mint a tablettával nem kezeltek. A Banerjee professzor vezette kutatócsoport egérkísérletben ASA adásával elérte, hogy a ráksejtek nem jelentek meg őssejtek formájában, vagy csak részlegesen, ezáltal növekedésük, áttétképző hajlamuk mérséklődött. A munkacsoport vezetője kiemelte, hogy az elsődleges kemoterápia az őssejteket nem pusztítja el, és ezért a daganat átmeneti késleltetés után ismét növekszik.

Laboratóriumi mérések során az ASA kétféle emlőrák sejttípus proliferációját gátolta. Az egyik a legritkább, de legnehezebben kezelhető tripla negatív emlőrák. A munkacsoport ezzel foglalkozott a legtöbbet, mert ennek a változatnak a legrosszabb a prognózisa. A tripla negatív emlőrák a nevét onnan kapta, hogy az ilyen ráksejteken nincs receptor sem az ösztrogénre, sem a progeszteronra, és hiányzik belőle a HER2 receptor is.

A HER2 transzmembrán tirozinkináz-receptor, és az ErbB fehérjecsaládhoz tartozik. Ennek a sejtreceptornak az aktiválódása fokozott tumornövekedési és -terjedési hajlamot jelent: a daganat aggresszívabb, a prognózis pedig rosszabb: a mortalitás nő. A hormonreceptor-pozitív emlőrákban szenvedő nők jelenlegi gyógyszeres kezelését az aszpirin mérhetően javította. Ebben a ráktípusban a leggyakrabban alkalmazott tamoxifen is hatásosabbnak bizonyult.

Dr. M. L.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 2,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.