Aripiprazolra váltás nem ront a betegek állapotán
Az aripiprazol nem növeli a pszichiátriai betegek öncsonkításának és öngyilkosságának kockázatát.
- Pozitív EMA-ajánlás a szkizofrénia elleni brexipiprazolra
- A szkizofrénia gyógyszeres kezelése a finanszírozási protokoll figyelembevételével
- A második generációs antipszichotikumok a szkizofrénia hosszú távú kezelésében, különös tekintettel az affektív tünetekre
- A terápiás célok eltérő preferenciái frissen diagnosztizált szkizofrén betegek körében
Egy új kutatás szerint az aripiprazol nevű antipszichotikum egyes régebbi esetbeszámolókkal ellentétben nem emeli a pszichiátriai betegek kórházi bentfekvéseinek, az öncsonkításoknak és az öngyilkosságoknak kockázatát.
Az aripiprazolt Abilify néven törzskönyvezte az FDA 2002-ben szkizofrénia kezelésére, később használatát a bipoláris zavar akut mániás és kevert fázisainak kezelésére is jóváhagyták. Hatásmódja eltér a többi atipikus antipszichotikumétól (mint amilyen a klozapin, olanzapin, quetiapin, ziprasidon, risperidon). Néhány korábbi esetleírásban megemlítették, hogy az egyéb antipszichotikumokról az aripiprazolra való váltás pszichiátriai rosszabbodást okozhat. Ennek igazolására vagy elvetésére Christel Renoux (McGill University, Montreal, Kanada) és munkatársai a JAMA Psychiatry-ban 2019. januárjában közzétett vizsgálatukban több betegen és hosszabb utánkövetéssel hasonlították össze a gyakran használt, érdekes profilú és enyhébb metabolikus mellékhatásokkal rendelkező aripiprazolt egyéb antipszichotikumokkal.
A kutatáshoz a világ egyik legnagyobb adatbázisát, a United Kingdom Clinical Practice Research Datalink-et (CPRD) vették igénybe, mely 700 háziorvostól származó 15 millió (névtelen) adatot őriz. A 2005 és 2015 közötti időszakból a 13 évnél idősebb, orális antipszichotikumokat szedő betegeket gyűjtötték ki. A régebben már aripiprazolt szedő betegeket és az előrehaladott szkizofréniás, Parkinsonos, vagy Alzheimeres betegeket nem vették be a tanulmányba. A populáció alapú kohorsz vizsgálatba 1:1 arányban vontak be olyan betegeket, akik új szerként aripiprazolt illetve más gyógyszert kezdtek szedni vagy aripiprazolra illetve egyéb antipszichotikumra váltottak: az előbbi (aripiprazolra váltó vagy az addigi terápiához új szerként aripiprazolt kapó)csoportban 1643 beteg szerepelt (57,8 nőbeteg, átlag életkor 42,1 év), utóbbi (egyéb antipszichotikumra váltó vagy az addigi terápiához új szerként egyéb antipszichotikumot kapó)csoportban szintén 1643 beteg szerepelt (53,0% nőbeteg, átlagos életkor 42,4 év). Mindkét csoportban a kiindulási profil gyakorlatilag azonos volt, bár az aripiprazolt kezdő betegek körében kissé kevesebb betegnél volt szükség elmeosztályos felvételre (18,3% vs 22,5%), és kevesebb volt az utóbbi 6 hónapban az öncsonkítási epizód (3,0% vs 4,6%) a más gyógyszert kezdőkhöz képest. Az aripiprazolt kezdő betegek csoportjában több volt az olyan beteg, aki előzetesen már több antipszichotikumot kapott (átlag 0,9 vs 0,7).
A betegeket addig követték, amíg vagy meg kellett szakítani a kezelést pszichiátriai esemény (hospitalizáció, öncsonkítás, öngyilkosság) miatt, vagy 1 év telt el a kezelés megkezdése óta, illetve, ha a beteg valamilyen (nem öngyilkossági) okból időközben elhunyt. A betegkövetés 2692 személy/éve során 39, a kezeléssel összefüggő pszichiátriai kudarcot jegyeztek fel, ami 100 személy/évből átszámítva 14,52-nek felel meg (95%CI 13,16-16,04). Az aripiprazolt kezdők csoportjában nem láttak több pszichiátriai kudarcot, a szkizofréniában szenvedő betegek alcsoportjában sem, mint az egyéb gyógyszeren lévők csoportjában (HR: 0,87, 95%CI 0,71-1,06). A másodlagos és az „érzékenységi” analízisek is hasonló eredménnyel jártak. A szerzők természetesen „nem tudják kizárni azt a lehetőséget, hogy a más gyógyszerekről aripiprazolra váltott súlyos pszichiátriai betegeknél ne következne be kezelési kudarc.” További vizsgálatok lennének szükségesek az aripiprazolra való váltás előtt már súlyosan előkezelt betegek állapotának alakulására vonatkozóan.
A tanulmány korlátaiként a szerzők megemlítik, hogy pl. az adatokat nem specialisták, hanem általános orvosok szolgáltatták, továbbá nem tettek például különbséget a kórházi felvételt nem igénylő, veszélytelen exacerbációk és az egyéb kezelési kudarcok között.
Dr. Roger McIntyre (Mood Disorders Psychopharmacology Unit, University Health Network, University of Toronto) kommentárjában hozzáteszi, hogy meg van győződve arról, hogy az antipszichotikumok nem rontják a pszichiátriai betegek állapotát, és ezt támasztja alá a fenti tanulmány is.
Forrás:
