Aspirációs pneumonia: inkább aspiráció vagy inkább pneumonia?

Az Egyesült Államokban a lakosság átlagos életkorának növekedésével a háziorvosok egyre több – részben közösségben szerzett, részben nozokomiális fertőzéssel összefüggő – aspirációs pneumoniás esettel találkozhatnak. Fontos, hogy gondoljunk erre a betegségre, mert a diagnózis általában a klinikai képen alapul, és a kezdeti terápia nagyrészt empirikus. A közleményben a szerzők az aspirációs pneumoniára hajlamosító tényezőket és a betegség mikrobiológiai okait tárgyalják, valamint ismertetik a megelőzésre és kezelésre vonatkozó, jelenleg érvényes ajánlásokat.

A bakteriális pneumonia patogenezisének első lépése legtöbbször a baktériumoknak az oropharynx kolonizációját követő mikroaspirációja. Az „aspirációs pneumonia” meghatározást szokás szerint azokra az esetekre alkalmazzuk, amikor a beteg nagy mennyiségű garat- vagy gyomorváladékot, illetve egyéb külső anyagot aspirál („makroaspiráció”), aminek jól felismerhető pulmonális következményei vannak. Az aspirációs pneumonia elsősorban olyankor alakul ki, amikor zavart tudatállapot vagy központi idegrendszeri betegség következtében romlanak a felső és alsó légúti védőreflexek.

Epidemiológiai tényezők

Az aspirációs pneumonia tényleges előfordulási gyakorisága ismeretlen, mivel a közösségben szerzett és a nozokomiális pneumonia sok esete valószínűleg fel nem ismert aspiráció következménye.1 Az aspirációs pneumonia elsősorban a kórházban vagy krónikus egészségügyi osztályon kezelt felnőtteket fenyegeti, különösen azokat, akiknél korábban stroke, görcsroham vagy egyéb, aspirációra hajlamosító betegség fordult elő (1. táblázat). Mindent egybevetve, az összes közösségben szerzett pneumonia 6–9%-át tartják aspirációs pneumoniának.2,3 Ha tekintetbe vesszük a számos aspirációra hajlamosító társbetegséggel terhelt időskorú populáció egyre növekvő létszámát, akkor valószínűnek látszik, hogy az USA kórházaiban aspirációs pneumonia miatt kezelt betegek száma növekedni fog.