hirdetés

Betegtájékoztató - Macula-degeneráció

Mit jelenthet, ha azt tapasztaljuk, hogy látásunk nem olyan, mint korábban volt. Sok emberrel előfordul, hogy idős korban bizonyos tevékenységek (pl. olvasás, írás, autóvezetés) nehézséget okoznak. A várható élettartam kitolódásával egyre több ember szenved időskori szembetegségben, köztük szürke hályogban vagy zöld hályogban. Ugyancsak gyakran fordul elő, mégis kevéssé ismert a macula-degeneráció, mely több mint 10 millió embert érint az Egyesült Államokban.

Mi a macula-degeneráció?

Az állapot akkor lép fel, amikor a szem ideghártyájának középső részén – melyet maculának nevezünk – károsodás indul meg. Az ideghártya (retina) feladata a szem elé kerülő képek érzékelése és az erről szóló információk eljuttatása a látóideg útján az agyba. A látótér központi részét szabályozó macula nyújt segítséget ahhoz, hogy a formákat és a színeket egyértelműen felismerhessük.

A macula-degeneráció egyik vagy mindkét szemen kialakulhat. Meg kell azonban jegyezni, hogy félol-dali betegség esetén nagy valószínűséggel a másik szemet is érinti a folyamat.

A macula-degeneráció két felnőttkori formája a „száraz” és a „nedves” típus. Az esetek 80–90%-ában az előbbi formával találkozunk, amikor az elvékonyodó macula veszít nedvességtartalmából, alatta pedig drusennek nevezett sárgás lerakódások jönnek létre. A fennmaradó 10–20%-ban nedves macula-degenerációról beszélünk. Ez esetben újonnan kialakuló vérerek kúsznak az ideghártya és a macula alá, és folyadékszivárgás következik be. E típus elsősorban a 60 év feletti korosztály betegsége, és súlyosabb fokú látáscsökkenéshez vezet.

A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!

A kulcsos tartalmak megtekintéséhez orvosi regisztráció (pecsétszám) szükséges, amely ingyenes és csak 2 percet vesz igénybe.
E-mail cím:
Jelszó:

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.