Koponyasérülést követően veszélyes a kórházban töltött hétvége

A kutatók több mint 38 ezer beteg adatainak elemzése alapján azt találták, hogy azok az idősebb koponyasérültek, akik a hétvégén kerülnek kórházi ellátásra, nagyobb eséllyel halnak meg, mint azokat, akiket hasonló súlyosságú koponyasérüléssel hétköznapokon vesznek fel a kórházba. Ez még azokra az esetekre is igaz, amikor a sérülés kevésbé súlyos, illetve az adott betegnél kevesebb egyéb betegség vagy sérülés áll fenn, mint hétfő és péntek között ellátott társánál.

"Víkendhatás" koponyasérülést követően is

Az úgynevezett „víkendhatást” már széles körben dokumentálták többek között szívinfarktus, stroke vagy aneurysmák kapcsán – hangsúlyozzák a kutatók, most azonban bebizonyosodott, hogy hasonló hatás érvényesül a koponyatraumák esetében is.

A Journal of Surgical Research című lapban nyilvánosságra hozott adatok arra utalnak, hogy elsősorban annak tulajdonítható a hétvégén megemelkedő mortalitás, hogy a kórházak csökkentett létszámú személyzettel dolgoznak, és nem mindig érhető el azonnal a koponyasérültek ellátásában gyakorlott specialista.

„Nem igazolható orvosi ok a rosszabb hétvégi eredmények hátterében – mondja Eric B. Schneider, a Johns Hopkins University School of Medicine epidemiológusa. – Az okok inkább abban keresendők, hogy milyen különbségek vannak az egészségügyi intézmények hétköznapi és hétvégi munkaszervezése között. Ez olyan szempontból jó hír, hogy a kórházvezetőknek reális lehetőségük van változtatásokra, amivel életek menthetők meg.”

Az Egyesült Állapokban évente 1,4 millió esetben következik be olyan koponyatrauma, ami kórházi ellátást tesz szükségessé, évente 50 ezren halnak meg fejsérülés következtében, és körülbelül 235 ezren szorulnak tartós intézményi gondozásra – idézik a cikk szerzői.

Schneider megjegyzi, hogy a traumás sérülések leginkább fiatal korban jellemző formáival ellentétben a fejsérülések előfordulása és az ahhoz társuló mortalitás az életkor előrehaladtával emelkedik, és a legnagyobb kórházi ápolási arány és halálozás a 75 évesnél idősebb korcsoportban regisztrálható.

A Healthcare Cost and Utilization Project’s Nationwide Inpatient Sample 2206 és 2008 közötti adatai alapján a kutatók 38675 olyan 65 és 89 év közötti beteg adatait elemezték, akik koponyatrauma miatt kerültek kórházi felvételre. A vizsgálati csoport 9937 tagját (25,6 százalék) látták el valamelyik hétvégi napon.

Víkendhatás: enyhébb fejsérülés, mégis több haláleset

Az eredmények összességében azt jelezték, hogy a hétvégén bekerült betegek 14 százalékkal nagyobb valószínűséggel halnak bele koponyasérülésükbe, mint hétköznap ellátott társaik, és ez az összefüggés az egyéb befolyásoló tényezők figyelembe vételét követően is fennmaradt. Pedig a hétvégén felvett betegek átlagéletkora nem különbözött lényegesen a munkanapokon felvett betegekétől, és a hétvégi betegek összességében kevésbé súlyos koponyasérüléssel és jobb általános állapotban (kevesebb komorbiditással) kerültek be, mint a hétköznap beszállított betegek. Az ellátás költsége nagyjából megegyezett a két csoportban, ami azt jelzi, hogy a hétköznapi és hétvégi betegek is nagyjából azonos ellátást kapnak, ennek időzítését azonban nem tudták vizsgálni a rendelkezésre álló adatok alapján.

A vizsgálatba bevont betegeket traumatológiai centrumokban, oktatókórházakban és közkórházakban látták el, a kutatást végzők azonban a meglévő adatok alapján nem tudták megmondani, hogy melyik beteg ellátása pontosan melyik típusú intézményben történt. Egy korábbi vizsgálat ugyanakkor azt jelezte, hogy a „víkendhatás” kevésbé érvényesül az 1. szintű traumacentrumokban, ahol a hét minden napján, a nap 24 órájában igen tapasztalt speciális team áll készen a sérültek fogadására. (A Johns Hopkins Hospital is egy ilyen 1. szintű traumatológiai központ.)

Schneider feltételezi, hogy amellett, hogy a hétvégén a kórházak többségében kevesebb tapasztalt nővér és orvos végzi a betegek ellátását, a rosszabb eredményekben az is szerepet játszik, hogy egyes intézményekben szombaton és vasárnap késlekednek a specialisták, például az idegsebészek behívásával is.

Schneider szerint az egyik kézenfekvő megoldás, hogy minden egészségügyi intézmény a hétvégére is ugyanolyan optimális személyzetet állítson ki, mint a hétköznapokra – ugyanakkor tisztában van azzal is, hogy ez nem praktikus és túlságosan költséges is. A másik lehetséges megoldás, hogy a mentők egyenesen a legközelebbi traumatológiai központba szállítsák az idősebb koponyasérülteket, ne pedig a legközelebb intézménybe, ami ugyan közelebb van, de nem képes optimális ellátást nyújtani.