Nem mindenki akarja tudni, meddig élhet még
Bár az orvosok egyre inkább törekszenek az őszinte, nyílt beszédre betegeikkel, már az Egyesült Államokban is foglalkoznak azzal, hogy mi a beteg álláspontja ezzel kapcsolatban.
Dr. Juliet Jacobsen (Massachusetts General Hospital, Brigham and Women’s Hospital, and the Harvard School of Public Health, Boston) arról a rákos nőbetegéről számolt be, aki nem kívánt vele várható élettartamáról beszélgetni. Egyáltalán nem. Sohasem. Sem a daganat diagnózisakor, sem akkor, amikor a daganat szóródott, sem akkor, amikor végül hospice-ba került. Ezt fenntartotta akkor is, amikor aláírta a „ne élesszetek újra” („do-not-resuscitate”) rendelkezést. Dr. Jacobsen és munkatársai mindig tiszteletben tartották a beteg ezirányú döntését, és kijelentették: „Az a gondolat, hogy döntéseinkhez mindig szükségünk van specifikus információkra, egyszerűen nem igaz.”
Két most megjelent közleményben is rra a következtetésre jutottak: egyáltalán nem igaz, hogy a betegek minden esetben szembesülni akarnak várható életkilátásaikkal. Az ilyen tartalmú beszélgetések ráadásul nem csak a betegeket, hanem az őket kezelő orvosokat is erősen érintik.
Az egyik közleményt Dr. Nancy Schoenborn (Johns Hopkins University School of Medicine, Baltimore, Maryland) jegyzi, aki munkatársaival 1000 idősebb, krónikus betegségben szenvedő embertől kérdezték meg, hogy akarnak-e orvosukkal beszélni a jövőről, arról, hogy milyen hosszú élettartamra számíthatnak. Az Annals of Family Medicine 2018. novemberi/decemberi számában megjelent tanulmányban a kérdésre válaszoló 878 beteg 59,4%-a mondta, hogy egyáltalán nem kíván erről beszélni, ha várhatóan még legalább 10 évig élhet, és 87,7%-uk nem szeretné, ha orvosa családtagjaival beszélne erről. Ha viszont várható élettartamuk csak 2 év lenne, akkor már 55,8%-uk szeretné ezt megtárgyalni orvosával. Ha várhatóan csak 1 hónapuk maradt, akkor Jakobsen doktornő betegéhez hasonlóan a betegek 16,5%-a egyáltalán nem kíván erről beszélni. Dr. Schoenborn ezért úgy gondolja, hogy a nem daganatos, de egyéb krónikus betegségekben szenvedőkkel nem feltétlenül szükséges a várható élettartamukról tárgyalni, hisz a betegek 60%-a abszolút nem nyitott egy ilyen beszélgetésre.
A Dr. Jushua Lakin (Massachusetts General Hospital, Harvard Medical School) és dr. Jacobsen a JAMA Internal Medicine-ben azt fejtegette, mit tegyen az orvos, aki úgy érzi, hogy kötelessége lenne a beteget várható élettartamáról felvilágosítani és ez feszültséget teremt közte és betege között, aki viszont nem akar a dologról tárgyalni. Azt állítják, hogy a probléma nem a prognózist nem akceptáló beteg, és nem is a pesszimista orvos, hanem maga a progrediáló betegség, erre kellene fókuszálni. Olyanformán kellene fogalmazni, hogy „úgy gondolom (vagy az Ön orvosai úgy gondolják), hogy még hosszan élhet a szívbetegségével, de aggódom, hogy ez az idő elég rövid is lehet, mindössze néhány év". Ilymódon adtunk egy nem konkrét prognózist, ugyanakkor az orvos és a beteg is egy oldalra került a betegség elleni harcban.
Dr. Robert M. Arnold (University of Pittsburgh, Pennsylvania), aki évtizedek óta foglalkozik orvosi kommunikációval és a halál közeli betegek ápolásával a Medscape Medical News kérdésére válaszolva azt mondta: „A cél nem az, hogy elmondjunk egy embernek valamit, amit ő nem akar tudni. Inkább segíteni kell a betegnek, hogy megbirkózzon jelenlegi helyzetével”.
Forrás:
