Őseink sem éltek rövidebb ideig, mint mi

Az Ausztrál Nemzeti Egyetem archeológusa, Chistine Cave és munkatársa, Marc Oxenhamkifejlesztett egy módszert, amivel sikerült láthatóvá tenniük a régészeti leletekben eddig zömmel láthatatlanul maradó, idős korukban meghalt embereket. Mint Cave az aeon nevű, non-profit internetes tudományos és filozófiai magazinban, illetve a magazin írásainak helyt adó The Atlantic-ban kifejti, bár az emberek általában azt képzelik, hogy az ősemberek vagy az ókori, középkori emberek csak ritkán élték túl 30. életévüket, valójában fajuk egyedeinek élettartama figyelemre méltóan azonos: a legvalószínűbb életkor, amikor egy ember meghal, tértől és időtől függetlenül 70 éves kora körül van. Ezt a 70 évet demonstrálja a modern medicinától távol élő tradicionális törzsek tagjainak átlagos életkora is a halálukkor – ilyenek pl. a tanzániai Hadza vagy a brazíliai Xilixana Yanomami törzs tagjai. Vannak különbségek is a különböző populációk és időszakok mortalitási profilja között, teszi hozzá Cave, azonban ezek főleg az erőszakos halál eltérő aránya miatt jelentkeznek, vagyis úgy tűnik: az emberiség az evolúció során tipikus, karakterisztikus élettartamot alakított ki. A tradicionális társadalmakban magas a csecsemőhalandóság, majd a mortalitás élesen csökken, és konstans marad 40 éves korig, ezt követően pedig kb. 70 éves kornál tetőzik; sok ember egészséges és életerős marad a hatvanas életéveiben is, egészen addig, amíg meg nem kezdődik a szeneszcencia szóval leírt fizikai hanyatlás.

Mi a forrása annak a téves mítosznak, hogy a múltban az emberek általában fiatalon meghaltak? - teszi fel a kérdést az antropológus. Az egyik ok a sírokban talált csontleletek értékelési módja: a gyermekkorukban meghaltak esetében a halál időpontját jól meg lehet becsülni a csontok és fogak fejlődési jelei alapján, így pl. aszerint, hogy a mandibulán mennyi fog tört elő, azonban felnőttek esetében csak olyan, úgynevezett nyílt végű becslésre van mód, miszerint az illető valamikor 40 éves kora után vagy valamikor 50 éves kora után halhatott meg (40+, 50+), ugyanis a csontokon és fogakon az életkor előrehaladtával felszaporodó degenerációs jelek nagyon egyénre szabottak, és nem teszik lehetővé a naptári kor pontos megállapítását.

A mítosz kialakulásának másik oka „az átlagos életkor a halál bekövetkeztekor” terminus használata, egyrészt, mivel az életkori spektrum egyik végén a magas csecsemőhalandóság csökkenti ezt az átlagot, másrészt pedig a másik végén a nyílt végű becslés (40+, 50+) alacsonyan tartja. Van jobb meghatározás is, aminek alkalmazásával kivehetjük a számításból a csecsemőhalandóságot, ez „a felnőttkorban várható élettartam”, azonban a nyílt végű becslés miatt még így is túl alacsonyan marad az átlag. Vagyis, magyarázza Cave, azok az emberek, akik kitöltötték az emberre jellemző életkort, láthatatlanok maradnak. Ezeknek a láthatatlan időseknek a láthatóvá tételét sikerült most megoldaniuk az archeológusoknak, bár módszerüket csak olyan temetői populációra lehet alkalmazni, ahol nem voltak nagy különbségek a lakosok között, így pl. hasonló módon bántak a fogaikkal, hasonló ételeket ettek. Az archeológusok három ilyen angliai temetőt is feltártak, amelyekben 1500 évvel ezelőtt élt angolszászok temetkeztek, majd a fogak kopása alapján életkori sorrendbe rendezték a halottakat, és összehasonlították őket egy hasonló korstruktúrájú modellpopulációval, így a legkopottabb fogúakat a legidősebb életkori csoportba lehetett beosztani: a modellpopuláció alkalmazásával láthatóvá váltak az eddig láthatatlan idősek. Mint az archeológusok kifejtik: nemcsak azt lehetett megállapítani, ki élt öreg koráig, de azt is, hogy ki haladta meg a 75-öt vagy ki halt meg csak pár évvel 50 éves kora után.

Az idősek láthatóvá tétele további felfedezésekhez is vezetett. Eddig az volt az elképzelés, hogy több férfi élte meg az időskort, mert a nők a terhesség és a szülés veszélyei miatt hamarabb meghaltak, az angolszász temetők azonban mást mutattak: a temetők három-három legidősebb halottja (azaz összesen 9 halott) közül csak kettő volt férfi. Mindez azt sugallja, hogy az öreg kor megélése a nők esetében is az emberi állapot része, hangsúlyozza Cave, aki munkatársaival azt is megvizsgálta, hogyan bántak a sírba helyezett idős korban meghaltakkal eltemetőik. Az angolszász férfiakat fegyverekkel, a nőket ékszerekkel temették el, ami arra utal, hogy a férfiakat harci képességeikért, a nőket szépségükért becsülték; a férfihalottak mellé temetett fegyverek mennyiségéből és minőségéből kiderült: a férfiak megtartották, sőt fokozták társadalmi státuszukat 60-as életéveikig, míg a nők „értéke” a melléjük temetett ékszerek minősége és mennyisége alapján a 30-as életéveikben tetőzött, ezt követően hanyatlott.

A kutatók hozzáteszik: a maximális emberi élettartam (kb. 125 év) alig változott, amióta a Homo sapiens kialakult; a becslések szerint, ha kiküszöbölnénk a három napjainkban leggyakoribb időskori halálokot – kardiovaszkuláris megbetegedés, stroke, rák -, a gazdaságilag fejlett világ lakóinak várható élettartama akkor is csak 15 évvel nőne. Bár nagyon ritka lehetett, a távoli múltban is előfordulhatott, hogy valaki 125 éves koráig élt. Ahogy az is csak keveset változott, hogy a férfiakat az erejük, a nőket a szépségük miatt értékelte a társadalom.