hirdetés

Rosszul alvó nők és 2-es típusú cukorbetegség

Több kisebb vizsgálat után most százezernél több egészséges nő tízéves megfigyelése igazolta, hogy az alvászavar együtt jár a diabétesz gyakoribb kialakulásával, még akkor is, ha figyelembe vesszük a hipertónia, a depresszió és a testtömegindex esetleges hatását.

hirdetés

A rossz alvás sok nő életét megkeseríti: vannak, akik nem tudnak elaludni, vagy hamar fölébrednek; nemcsak a súlytöbblettel élő, idősebb férfiak, hanem a gyengébb nem képviselői közül is sokan horkolnak, vagy úgy érzik, nem tudták magukat kipihenni éjszaka. A szakirodalom áttekintése igazolta: már korábban is arra utaltak egyes megfigyelések, hogy az alvászavar 2-tipusú cukorbetegség megjelenésére hajlamosít, de ezek a tanulmányok nem voltak elég nagyok és megbízhatók.

Most számos amerikai intézet kutatói Yanping Li vezetésével közölték a Diabetologia legújabb számában annak a vizsgálatnak az eredményeit, melyben 133 533, kiinduláskor cukorbetegségtől, kardiovaszkuláris eltéréstől és rosszindulatú daganattól mentes, tízéves megfigyelésre sorolt, átlagosan 65,3 esztendős nő adatait ismertették.

A vizsgálati alanyok a Nurses’ Health Study (NHS), illetve annak folytatása, a Nurses’ Health Study II (NHS II) résztvevői voltak. Évtizedekkel ezelőtt az Egyesült Államokban egészséges nők százezreinek vizsgálatát indították el az egészségügyben dolgozók fölkérésével. Az eredeti cél a forgalomba kerülő fogamzásgátló készítmények hatékonyságának, esetleges mellékhatásainak tisztázása volt, de emellett lehetőség nyílt az önként jelentkező nagyszámú, egészséges, fiatal nő sokirányú tanulmányozására is.

A résztvevők rendszeresen beszámoltak alvászavaraikról, melyek „állandóan” vagy „legtöbbször” jelentkeztek és négy csoportba tartoztak: alvási nehézségek, gyakori horkolás, 6 óránál rövidebb alvás, illetve légzési apnoé. A kutatók külön figyelmet fordítottak azokra, akik rendszeresen éjszakai műszakban dolgoztak, és ez az egészségügyi munkakörökben nem volt ritka körülmény.

A vizsgálat kezdetén az NHS csoportból 5,9%, az NHS II csoportból 4,8% számolt be alvászavarról. Ez gyakran nagyobb testtömegindexszel, kevés testmozgással, rosszabb étrendi szabályokkal, rövidebb alvási idővel, gyakoribb horkolással, enyhe nyugtatószerek szedésével, gyakoribb napközben észlelt álmossággal, sűrűbb váltott műszakban végzett munkával, magasabb vérnyomással és depresszióval járt együtt.

A 10 esztendei követés során 2-es típusú cukorbetegség 6407 esetben jelent meg. Az elemzés egyértelműen bizonyította, hogy az alvászavar a cukorbetegség kockázatát 1,45-szorosára növeli (95%-os MT: 1,33–1,56). Ha az egyéb kockázati szempontokat (magas vérnyomás, depresszió, többletsúly) is figyelembe vették, az alvászavarnak tulajdonítható kockázat 1,22-szorosra mérséklődött (95%-os MT: 1,12–1,34%). Ha a résztvevők kifejezetten egészséges csoportját (normális vérnyomású és testsúlyú, depresszió nélküli résztvevők) vették figyelembe, ebben a 82 903 fős csoportban az alvászavarhoz rendelt diabetogén kockázat 10 év alatt 1,44-nak bizonyult (95%-os MT: 1,23–1,74). A hipertónia, a depresszió és az emelkedett testtömegindex figyelembevétele az alvászavar hatását 1,33-szorosra (95%-os MT: 1,11–1,59) csökkentette.

A kutatók a vizsgálat nehézségeivel kapcsolatban hangsúlyozzák, hogy az alvászavar adatai igen szubjektív értékelésen alapultak. Megjegyzik, hogy a megfigyelt népesség szinte teljes egészében fehérbőrű nőkből állt. Ugyanakkor a jelentős létszám és időtartam a vizsgálat értékelhetőségét javítja, és a megfigyelés arra utal, hogy a rossz alvás fokozza a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát. A háttérben valószínűleg az áll, hogy az alvászavarok a cirkadián ritmus befolyásolásával a hízás irányában ható változást idézhetnek elő az anyagcserében, az étvágyat szabályozó hormonok termelődésében.

Dr. M. L.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.