hirdetés

Tisztelt Kolléganők és Kollégák!

Kiélezett helyzetben van egészségügyünk, ezért különösen fontos az információ szabad, széles körű, de megfelelően szabályozott áramlása a rendszeren belül.Mostani számunkban magam írtam egy rövid tanulmányt erről a kérdésről, de egyben igyekeztem kollégáimat emlékeztetni a betegvizsgálat néhány olyan fontos elemére, amelyet talán régen tanultak, de sosem árt, ha újra átgondolják, és a mindennapi életben alkalmazzák.
Szimpóziumunk fontos gyakorlati kérdést tárgyal: a nozokomiális pneumonia diagnózisát és terápiáját. Közismert tény, hogy a kórházakban elhunyt betegek jelentős hányada valamilyen kezelés közben szerzett infekció következtében hal meg. E fertőzések között kiemelkedően fontos szerepük van a pneumoniáknak, melyek jelentős részét ma már különleges – esetenként polirezisztens – kórokozók okozzák. Székely Éva főorvos asszony kitűnő, részletes bevezetője után a diagnosztika kérdéseivel foglalkozó cikket Prinz Gyula főorvos úr, a terápiát ismertető közleményt Szalka András főorvos úr kommentálja; mindketten részletesen kifejtik, hogy a magyarországi gyakorlat mennyiben különbözik a cikkekben leírtaktól.
A hypertonia mindig aktuális kérdés: érdekes közleményt olvashatnak az arteriosclerosisnak a nagyerekben uralkodó vérnyomásra kifejtett hatásáról. A közelmúltban lezajlott, ASCOT vizsgálatban a betegek egy részének centrális ereiben is követni tudták a vérnyomást.Kiderült, hogy a „korszerű” vérnyomáscsökkentők erélyesebben csökkentik a centrális vérnyomást, mint a „hagyományos” gyógyszerek, ami magyarázhatja a morbiditásban és mortalitásban észlelt 15% körüli különbségeket.Mivel a nagyerek sclerosisa a szívre komoly terhelést róhat, az artériák merevségének az arteriográf nevű műszerrel, a periférián történő mérése jelentősen javíthatja a prognózis megítélését, a gyógyszerelés beállítását. Szépen illusztrált cikkünk és Temesvári András főorvos úr tömör kiegészítése értékes információkat szolgáltat ebben a témában.
Lényegesen ritkább probléma a hypotonia, amely a lakosság 2-3%-ában alkati tulajdonságként jelentkezik. A nők 100 Hgmm-nél, illetve a férfiak 110 Hgmm-nél tartósan alacsonyabb szisztolés vérnyomása a lapunkban közölt érdekes cikk alapján az agyi teljesítmény csökkenésével járhat, és elősegítheti a demencia kialakulását. Nincs bizonyíték arra, hogy az ilyen vérnyomással élő embereknek tartósan vérnyomásemelő gyógyszert kellene adni, de az életmódbeli tanácsok (pl. sóban és fehérjében gazdag étrend, bő folyadékbevitel) hasznosak lehetnek a tünetek és remélhetőleg a hosszú távú cerebrális hatások mérséklésében. Folyovich András főorvos úr részletes kommentárja hasznos olvasmány e különleges cikk kiegészítésére.
A reumatológia témájából olvashatnak a továbbiakban két közleményt, Bálint Géza és Gömör Béla professzorok értő kommentárjaival kiegészítve. Bár a tárgyalt betegségek – fáradásos ínsérülések, polymyalgia rheumatica, óriássejtes arteritis – patogenezis, tünetek és lefolyás szempontjából jelentősen különböznek egymástól, mindegyik tartós fájdalmakat, mozgás- és munkaképtelenséget okozhat. A terápiás ajánlásokról az értékes kommentárok is részletesen tájékoztatják Önöket, sőt az óriássejtes arteritisre vonatkozó rész értékelésére külön felkértük Süveges Ildikó professzor asszonyt is, hiszen ennek a betegségnek fontos szemészeti vonatkozásai is vannak.
Csak örülni lehet, hogy Magyarországon is szinte korlátlanul hozzáférhetünk a déligyümölcsökhöz, és köztük a grépfrút nagy népszerűségnek örvend. Ez a rendkívül kellemes és egészséges gyümölcs azonban számos gyógyszer anyagcseréjét befolyásolja, fokozhatja azok mellékhatásait és toxicitását, mivel metabolizmusában azonos citokróm izoenzimet használ. Cikkünk részletesen ismerteti ezeket a fontos gyógyszereket (antiarritmiás szerek, kalciumcsatorna-blokkolók, sztatinok stb.). Betegeink korrekt tájékoztatásához – lásd a bevezetőt! – az is hozzátartozik, hogy erre figyelmeztessük őket a gyógyszerek felírásakor.
Rövid, de fontos cikket olvashatnak a tünetmentes bacteriuriáról; tapasztalatom szerint sokan nem tudják, hogy krónikus húgyúti megbetegedésben – különösen, ha azt pangás, fejlődési rendellenesség, kő vagy katéter tartja fenn – a pyuria és bacteriuria mindig csak átmenetileg szüntethető meg, és a kezeléssel csak a rezisztens törzsek számát növeljük. A lehetőleg célzott antibakteriális terápiát azokra az időszakokra kell hagyni, amikor a gyulladás exacerbálódik, és a beteget sepsis fenyegetheti.Gazdag irodalomjegyzékkel ellátott közleményünket Mátyus János tanár úr értő kommentárja egészíti ki.
Fertőzések esetén ma már egyre inkább számba kell vennünk a szisztémás mycosis lehetőségét, elsősorban immundeficiens vagy immunszupprimált állapotokban. A különböző gombák által okozott fertőzéseket részletesen ismerteti cikkünk, és Pálóczi Katalin professzor asszony önálló tanulmánynak is beillő részletes kommentárja még jobban eligazítja olvasóinkat e veszélyes betegségek felismerésében és kezelésében. Végül egy kardiológiai témájú cikket adunk közre a diasztolés szívelégtelenségről, melynek Vályi Péter főorvos úr által írt igen részletes kommentárjából tiszta képet nyerhetnek erről a hypertoniában meglehetősen gyakori kórállapotról. Végül, bizonyítékokon alapuló orvoslással foglalkozó rovatunkban ismét Matos Lajos tanár úr és Jermendy György professzor úr jelentkezik egy-egy nemrég lezárt, fontos tanulmány ismertetésével.

A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!

A kulcsos tartalmak megtekintéséhez orvosi regisztráció (pecsétszám) szükséges, amely ingyenes és csak 2 percet vesz igénybe.
E-mail cím:
Jelszó:
Dr. de Châtel Rudolf
a szerző cikkei

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.