Védenek-e az antioxidánsok az atherosclerosis ellen?

Az atherosclerosis kialakulásának „oxidációs hipotézise” két, egymással szoros összefüggésben álló kórélettani reakcióútból indul ki. Az „oxidatív stressznek” a nitrogén-monoxid (NO) anyagcseréjére kifejtett hatása a fiziológiás egyensúlyt felborító endothel-működési zavart okoz. Ennek következtében megváltozik a véráramlás, az érfal áteresztőképessége és a vér összetétele. A subendothelialis térben elhelyezkedő, oxidációs változásokon átesett lipoproteineket (oxLDL) a macrophagok megnövekedett mértékben veszik fel, s ennek nyomán növekedési faktorokat és citokineket termelő habos sejtekké alakulnak.

A sok gyümölcsöt és zöldséget, tengeri halat (ómega-3-zsírsavakban gazdag olajokat), megfelelő mennyiségű ballasztanyagot, kevesebb húst és zsírt és kellő mennyiségű egyszeresen (olívaolaj) vagy többszörösen telítetlen zsírsavat tartalmazó étrendet és friss levegőn végzett testmozgást magába foglaló egészséges életmód, bizonyítottan javítja az egészségi állapotot, azt azonban egyelőre nem sikerült bizonyítani, hogy az antioxidáns-kezelés hatásos lenne az atherosclerosis terápiájában. Mellékhatások különösen zsíroldékony antioxidánsok szedésekor jelentkezhetnek.

A nyugati világban a morbiditás és a mortalitás fő oka az ateroszklerotikus érbetegség. E kórkép profilaxisa és kezelése a kísérletes és a klinikai tudomány egyik súlyponti kérdése. Az utóbbi évtizedekben nagy hangsúlyt fektettek annak kutatására, hogy milyen szerepet játszik az oxidatív stressz az atherosclerosis kórfolyamatában. Az évek során a lipoproteinek oxidációjának szerepét és az antioxidáns anyagok befolyását is vizsgálták. Kísérletes in vivo és in vitro vizsgálatokban tanulmányozták a lipidoxidáció szerepét. A kontrollált klinikai vizsgálatok eredményei ellentmondásosak,  ám a laikus sajtó hatására a közvélemény számára eldőlt a vita: akkora az igény a vitaminok iránt, hogy az Egyesült Államok lakosságának 30%-a szed táplálékkiegészítőként valamilyen vitamintablettát.

 Az oxidatív stressz

 Az „oxidatív stressz” a keringő szabad gyökök és gyökfogók egyensúlyának megbomlását jelenti. A szabad gyökökben egy vagy több párosítatlan elektron van, amely kémiailag igen reakcióképes, „félnyitott” kötést jelent. A szabadgyök-fogó molekulák reagálnak a szabad gyökökkel, és ezáltal semlegesítik őket. A legtöbb molekula in vivo kizárólag párosított elektronokat tartalmaz. Párosítatlan elektronját a szabad gyök át tudja adni egy másik molekulának (a molekula redukálódik), vagy fel tud venni egy elektront (a molekula oxidálódik). Az utóbbi esetben az érintett molekula válik szabad gyökké. Az oxigén kiemelkedő szerepet játszik a szabadgyök-reakcióban. A sejtes rendszerekben az energiafelszabadítás leghatékonyabb módja a cukrok és a zsírok elégetése, amely a molekuláris oxigén rendkívül erős oxidatív hatásán alapul. Az oxigén kis része a folyamat során redukálódik (O2•-), ennek következtében szabad gyök tulajdonságokkal rendelkező szuperoxid anion keletkezik. A szuperoxid anion keletkezése a légzési lánc elektronforgalmától függ. Az anyagcsere megélénkülése vagy például az antraciklin- kezelés növeli az oxigénből eredő szabad gyökök mennyiségét. A szuperoxid anionok mellett egyéb szabad gyökök is keletkeznek: például hidroxil- és tirozilgyökök, illetve hidrogén-peroxid. A szabad gyökök a sejtes rendszer minden alkotóelemére veszélyt jelenthetnek. A sejtmembránok károsodhatnak, a fehérjék oxidatív változásokon mehetnek keresztül.