Vedolizumab és infliximab colitis ulcerosában

A colitis ulcerosa kezelése az első terápiás vonalon túl „egyre nagyobb kihívást jelent”, mivel számos terápiás osztály és gyógyszer közül lehet választani, de nincs erős bizonyíték az orvosok döntésének alátámasztására. A gasztroenterológusok gyakran szembesülnek azzal, hogy vajon az anti-TNF-osztályon belüli váltás vagy a vedolizumabra való váltás hatékonyabb-e az első szubkután anti-TNF sikertelensége után.

Fej-fej melletti vizsgálat

Mivel az UC második vonalbeli, fejlett terápiáival kapcsolatban nem végeztek fej-fej mellett végzett vizsgálatokat. Guillaume Bouguen (CHU Rennes - Pontchaillou Kórház, Rennes, Franciaország) és munkatársai ezért randomizált, kettős vak vizsgálatot végeztek annak megállapítására, hogy az egy integrinreceptor-agonista vedolizumab, jobb-e a TNF-antagonista infliximabnál, olyan fekélyes vastagbélgyulladásos betegeknél, akiknél az első vonalbeli szubkután TNF-antagonista nem vált be.

Franciaország 24 központjából vontak be olyan betegeket, akik a legalább 12 hetes TNF-antagonista golimumab (Simponi) vagy adalimumab (pl. Humira) kezelés ellenére közepesen súlyos vagy súlyos betegségben szenvedtek, amelyet ≥ 6-os teljes Mayo-pontszámmal határoztak meg.

Az European Crohn’s and Colitis Organisation 2025-ös kongresszusán prezentált az EFFICACI vizsgálatban résztvevők véletlenszerűen kaptak intravénásan 300 mg vedolizumabot vagy 5 mg/kg infliximabot. Klinikai biológiai értékelést végeztek a kiindulási időpontban, valamint a 2. és 6. héten. Az elsődleges végpont a szteroidmentes klinikai remisszió (Mayo-pontszám ≤ 2) volt a 14. héten.

A 165 kezelésre alkalmas beteg közül véletlenszerűen 78-an vedolizumabot, 73-at pedig infliximabot kaptak, közülük 77, illetve 70 beteg állt rendelkezésre a 14. heti értékeléshez. A résztvevők közel 40%-volt a nő, az átlagéletkor kb. 40 év volt. Az átlagos teljes Mayo-pontszám a kiinduláskor hasonló volt a két csoportban (9,0 vedolizumab; 8,7 infliximab). A betegek többségét mindkét csoportban korábban adalimumabbal kezelték, és közel 60%-uknál elmaradt a terápiára adott válasz.

A szteroidmentes klinikai remissziót a 14. héten a vedolizumabbal kezelt betegek 34,6%-a érte el, szemben az infliximabot kapók 19,2%-ával (P = 0,033). Az endoszkópos remissziót a 14. héten a vedolizumab-csoportban a betegek 19,5%-a érte el, szemben az infliximabbal kezeltek 8,3%-ával (P = 0,0507), míg endoszkópos javulás a betegek 46,8%-ánál, illetve 29,2%-ánál volt tapasztalható (P = 0,0273).

A két kezelési csoport között nem volt statisztikailag szignifikáns különbség a klinikai válasz arányában vagy az átlagos C-reaktív protein (CRP) szintekben a kiindulási érték és a 14. hét között, és a széklet kalprotektin szintjében sem volt szignifikáns különbség a 14. héten. Az életkor, a nem, a Mayo-pontszám, a CRP-szintek és az egyidejűleg alkalmazott immunszuppresszánsok, nem voltak szignifikáns előrejelzői a klinikai remissziónak. A nemkívánatos események, köztük a légúti és a Clostridioides difficile fertőzések általános előfordulása hasonló volt a vedolizumab- és az infliximab-csoportok között, bár az infliximabot kapó betegeknél magasabb volt a betegség súlyosbodásának és az infúziós reakcióknak az aránya.

Bár a vedolizumab jobbnak bizonyult az infliximabnál a szteroidmentes klinikai remisszió elérésében a 14. héten azoknál a betegeknél, akiknél az első vonalbeli szubkután tumornekrózisfaktor-ellenes (anti-TNF) terápia kudarcot vallott, és a gyógyszer az endoszkópos javulás kiváltásában is felülmúlta az infliximabot, és biztonsági eredményei „összhangban voltak a két gyógyszer korábbi vizsgálatokból ismert profiljával”, az erre a következtetésre jutott tanulmány csak rövid távú eredményekről számol be, így „továbbra sem világos, hogy a vedolizumab előnye idővel tartós-e, vagy az infliximab felzárkózhat-e a hatékonyságban”.

A szerzők közölték, hogy a vizsgálatot a 14. héttől vak elrendezésben folytatták, és a betegeket az 54. hétig követték, ezeket az adatokat a közeljövőben fogják bemutatni.

Bár az eredmények „azt sugallják, hogy a vedolizumab hatékonyabb lehetőség lehet, mint az infliximab ebben a betegpopulációban”, és egyik gyógyszerrel kapcsolatban sem merültek fel komolyabb biztonsági aggályok, „óvatosan kell eljárni az eredmények értelmezésében és klinikai gyakorlatban való alkalmazásában”. A gyógyszerek közötti statisztikailag szignifikáns klinikai válaszarányok hiánya „kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy az elsődleges végpontbeli különbség hosszú távon klinikailag értelmezhető-e”. A vizsgálatot csak egy országban végezték, ami potenciálisan korlátozza az általánosíthatóságát, és csak olyan betegeket vontak be, akiknél a szubkután, nem pedig az intravénás TNF-ellenes kezelés sikertelen volt. Hiányzott a biomarker rétegzés is, „így nem volt egyértelmű, hogy mely betegek profitálnának leginkább a váltás vs. swapping stratégiákból”. „Bár a vedolizumab előnyösebb lehet, sok más tényezőnek”, például a gyógyszer szérumszintjének, az immunogenitásnak, a válasz sürgősségének, a hozzáférhetőségnek és a költségeknek »kell irányítaniuk a döntéshozatalt”.

A tanulmányt a francia nemzeti kutatási program továbbá a Takeda cég finanszírozta.

Forrás:

European Crohn’s and Colitis Organisation 2025-ös kongresszusa