A hipermobilis Ehlers–Danlos-szindróma (EDS) és a hipermobilitási spekt­rum zavarok a klinikai gyakorlatban leggyakrabban előforduló, tüneteket okozó ízületi hipermobilitási állapotok. A háziorvosok kulcsfontosságú szerepet játszanak az ilyen állapotú betegek ellátásában, a kezdeti diag­nózistól egészen a folyamatos gondozásig.

Öt, beültethető kardioverter-defibrillátorral végzett vizsgálat összesített eredményei azt mutatták, hogy a betegek halálát maga az arrhythmiás alapbetegség és nem az ICD-sokkterápia okozza.

A daganatos betegség és a daganatellenes kezelések miatt sok beteg kor­látozza a fizikai aktivitását, pedig a betegség és a számos mellékhatás ellen vívott harcban a sport és a mozgásterápiás programok hatékony szupportív módszerek, ráadásul páratlan lehetőséget kínálnak a betegeknek arra, hogy a gyógyulási folyamatban aktívan közreműködjenek.

Instabil állapotú és műtéten átesett betegek esetében elengedhetetlen a hemodinamika és a légzés folyamatos megfigyelése. A szívfrekvencia és a vérnyomás alapján viszonylag jól megítélhető a hemodinamikai állapot, ám a kockázatbesorolásban a légzés paraméterei, köztük a légzésszám, nem kapnak megfelelő hangsúlyt.

A PD-betegek sokkal gyakrabban és esetenként hosszabb időre szorulnak kórházi ápolásra, mint az átlagos betegpopuláció tagjai.

Németországi és nemzetközi vizsgálatok szerint jelentős különbségek lehetnek a kognitív károsodással élő és a mentálisan ép páciensek fájdalmainak kezelése között. Ennek egyik lehetséges oka, hogy a kognitív károsodás korlátozhatja a beteget fájdalmainak kifejezésében. Szerepelhetnek az okok között az illetékes orvosi szakmák képviselőinek a fájdalomcsillapító gyógyszerek hatásával és adagolásával kapcsolatos hiányos ismeretei és fenntartásai is. Németországban ezen a területen további kutatásokra van szükség, mert a betegek alulkezelése tartósan fennálló probléma, és evidenciákon alapuló ajánlások megfogalmazásához nincs még elég adat.

A demenciát nem tudjuk gyógyítani, de minden egyes szer, vagy beavatkozás, amely képes bármely tünet mérséklésére, igen várva várt és üdvözlendő. Egy metaanalízisből kiderül, hogy kiképzett családtag vagy ápoló segítségével bizonyos tünetek gyógyszeres beavatkozás nélkül is csökkenthetők.  

Az ápolószemélyzet létszáma és felkészültsége alapvetően befolyásolja a gyógyintézet működésének hatékonyságát. Ennek mértékét igyekezett fölmérni ez a vizsgálat kilenc európai ország kórházaiban, bizonyítva, hogy a több és képzettebb ápoló alkalmazása javítja a betegek túlélésének esélyét. 

Alapvetően fontos, hogy a háziorvos is tisztában legyen a kontrasztanyagok típusaival, kockázataival és ellenjavallataival, valamint azokkal a gyakori klinikai szituációkkal, amikor kontrasztanyagos CT-vizsgálatra van szükség. A CT-technikában többféle kontrasztanyag használatos: orális, intravénás, rektális és intratekális. A kontrasztanyag adásával végzett CT-vizsgálat ellenjavallatai a korábbi kontrasztanyag-reakció, a terhesség, a pajzsmirigybetegség miatti radiojód-kezelés, metformin szedése, illetve krónikus vagy akutan súlyosbodó vesebetegség. A legmegfelelőbb vizsgálómódszer kiválasztásához fontos a klinikus és a radiológus közti kommunikáció.

Az élő kórokozót nem tartalmazó oltóanyagok nem jelentenek különösebb kockázatot az immunhiányos, illetve immunszupprimált betegek számára; ezek az oltások az oltási naptár szerint alkalmazandók. Az immunválasz azonban csökkenhet, ezért azt a specifikus ellenanyag titerének meghatározásával tanácsos ellenőrizni.