A colitis ulcerosa kezelésére számos igen hatékony gyógyszercsoporttal rendelkezünk, de nem tudjuk, melyik a legalkalmasabb a gyors tünetcsillapításra.

Az infektív endocarditis jelentős arányú halálozással járó megbetegedés, a célzott antimikrobás kezelés, az időben elvégzett szívsebészeti beavatko­zások ellenére. Az endocarditis epidemiológiája megváltozott, összefügg a lakosság átlagéletkorának növekedésével, az intrakardiális eszközök vise­lésével. Megújultak a diagnosztikus kritériumok, az echokardiográfia mel­lett az új képalkotó eljárások, így a PET-CT is segíthetik a diagnózist. Az új ajánlások – megfelelő kritériumok mellett – lehetővé teszik az endocarditis orális kezelését is.

Egy friss kohorszvizsgálat eredményei szerint Japánban a hevítéses dohánytermék elterjedése az akut koronária szindró­ma miatti hospitalizáció csökkenő trendjével társult azokban a populációkban és régiókban, ahol a cigaretta füstmentes alternatívájának használata gyakoribb. Az elemzés rövid összegzése a JAMA Public Health-ben jelent meg.

A DREAM-adatbázisra épülő, 716 vizsgálatot összefogó hálózati metaanalízis célja az öt fő vérnyomáscsökkentő gyógyszercsoport és kombinációik rövid távú tolerálhatóságának összehasonlítása volt. Az angiotenzin‑II‑receptor‑blokkolók – különösen kalciumcsatorna‑blokkolóval kombinálva – keve­sebb mellékhatás miatti kezelésmegszakítással jártak, míg a kalciumcsa­torna‑blokkolók és egyes kombinációk esetében a megszakítások aránya magasabbnak mutatkozott.

Számos, korai stádiumú reumás ízületi gyulladásban szenvedő beteg érez fájdalmat a gyulladás alacsony szintje ellenére is.

A hosszú-COVID-szindróma súlyos kognitív károsodással járhat, de kognitív rehabilitációs program segítségével a napi tevékenységek jelentős javulása érhető el.

Az esendőség (frailty) befolyásolhatja az idős korban jelentkező magas vérnyomás és a demencia kockázatát.

Egyedülálló hatásmechanizmusának köszönhetően az új véradásgátló hatóanyag nem növelte a vérzésveszélyt az OCEANIC‑STROKE klinikai vizsgálat eredményei szerint.

A rheumatoid arthritis (RA) krónikus polyarthritis klinikai képében je­lentkező betegség, melyben a krónikusan fennálló proinflammatorikus citokinterhelés, inadekvát D₃-vitamin-ellátottság, fizikai inaktivitás, másod­lagos sarcopenia, valamint a gyakran alkalmazott kortikoszteroid-terápia okozta csökkent csonttömeg akár a populáció 50%-ánál is fennállhat, 30%- nál pedig ez elérheti az osteoporosis mértékét. Emellett a törési rizikó, főleg a vertebrális, akár 3–5-ször gyakoribb lehet. A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Reumatológiai és Immunológiai Klinika Kenézy Gyula Campusán a 2024. április és 2025. január közötti időszakban az RA-val gondozott be­tegeinkkel folytatott kutatásunk során azt vizsgáltuk, van-e különbség az RA-ban szenvedők és a korban és nemben illesztett RA-ban nem szenvedők között a csontdenzitás, a törési rizikó tekintetében, valamint a prevalens törések és elesések gyakoriságában. Másodsorban arra voltunk kíváncsiak, hogy a csontdenzitást, az elesési és prevalens törési gyakoriságot hogyan befolyásolják az RA betegségspecifikus jellegzetességei.

A tiazid és tiazidszerű diuretikumok régóta a magasvérnyomás-betegség kezelésének alapját képezik, utóbbi csoport esetében pedig számos nagy klinikai vizsgálat igazolta morbiditást és mortalitást csökkentő hatásukat (ALLHAT, PATS, HYVET). Ugyanakkor a tiazid diuretikumok esetében ismer­tek a kedvezőtlen metabolikus hatások: többek között a hiperlipidémia, az inzulinrezisztencia, a hiperglikémia és az újonnan kialakuló diabétesz kockázatát növelhetik. Mivel a kedvezőtlen hatások dózisfüggő módon jelentkezhetnek, ezért az ilyen gyógyszereket elsősorban alacsony dózis­ban alkalmazzák.