A tiazid és tiazidszerű diuretikumok régóta a magasvérnyomás-betegség kezelésének alapját képezik, utóbbi csoport esetében pedig számos nagy klinikai vizsgálat igazolta morbiditást és mortalitást csökkentő hatásukat (ALLHAT, PATS, HYVET). Ugyanakkor a tiazid diuretikumok esetében ismer­tek a kedvezőtlen metabolikus hatások: többek között a hiperlipidémia, az inzulinrezisztencia, a hiperglikémia és az újonnan kialakuló diabétesz kockázatát növelhetik. Mivel a kedvezőtlen hatások dózisfüggő módon jelentkezhetnek, ezért az ilyen gyógyszereket elsősorban alacsony dózis­ban alkalmazzák.

A GLP-1 receptor agonisták vannak kevésbé ismert potenciális kockázatai is, amelyek között szerepelhetnek a mikrotápanyag-hiányok, például a vashiányos anémia.

Az empagliflozin és a finerenon kombinációja jelentősen és tartósan csökkentette az albuminuriát a krónikus vesebetegségben és 2-es típusú cukorbetegségben szenvedőknél.

Mind a diabétesz mellitusz (DM), mind a krónikus vesebetegség (CKD), mind az elhízás és a hipertónia népbetegségnek tekinthető. Az említett betegségek korai kardiovaszkuláris halálozással járnak. Ebben a kontinuumban a máj megbetegedése is kialakulhat. Az SGLT-2-gátlók és a GLP-1-RA gyógyszerek megjelenése megváltoztatta ezen betegségcsoport prognózisát.

A vérnyomás, valamint a folyadék- és elektrolitegyensúly szabályozásában
kulcsfontosságú szerepet játszó renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer
hosszan tartó túlműködése vérnyomás emelkedést, hipertóniát, valamint
egyéb kardiovaszkuláris rendellenességeket okozhat. Az angiotenzinkonvertáló
enzimet gátlók és az angiotenzinreceptor-blokkolók két olyan
gyógyszertípus, amelyek gátolják a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer
túlműködését, de különböző módon hatnak.

Jelentős változások kerültek be a Kidney Disease: Improving Global Outcomes (KDIGO) szervezet krónikus vesebetegség kezelésére vonatkozó ajánlásaiba.

A roxadustat már hazánkban is elérhető HIF-PHI készítmény, amely bár hatékony és biztonságos alternatív terápia a dializált betegek anémiájának kezelésére, de fokozott felügyelet alatt álló készítmény. Alkalmazásakor különös figyelmet érdemel a pontos indikáció, amely kulcsfontosságú a le­hetséges mellékhatások elkerülése érdekében.

Az SGLT2-gátlók krónikus vesebetegségben igazoltan csökkentik a halálo­zás és a veseelégtelenség kockázatát, alkalmazásuk azonban ritkább, mint az irányelvek alapján várható lenne. Az ausztrál népességre reprezentatív tanulmány szerint a krónikus vesebetegek 44,2%-a alkalmas lenne SGLT2- gátló kezelésre, és a megfelelő terápia alkalmazásával évente 1312-vel csökkenne a kialakuló veseelégtelenség, 3644-gyel pedig a kardiorenális események száma Ausztráliában. Eredményeik alapján az SGLT2-gátlók széles körű, megfelelő alkalmazása populációszinten is jelentős egészség­ügyi előnnyel járna.

The Lancet Regional Health – Western Pacific, 2024. február

A rezisztens hipertónia nem betegség, hanem egy indikátor, amelyet arra kell használni, hogy azonosítsuk a magas kardiovaszkuláris kocká­zatú betegeket. A rezisztens hipertónia előfordulási gyakoriságát nehéz számszerűsíteni, de a reális becslések szerint a teljes hipertóniás populá­ció körülbelül 5%-át érintheti. A renin-angiotenzin rendszert gátló szer + kalcium-antagonista + vízhajtó alapú hármas gyógyszeres kombináción alapuló terápia hatékonyságának növelése az első lépés a rezisztens hiper­tónia kezelésében. Ennek egyik kulcsa a vízhajtókezelés optimalizálása. A negyedik szer kérdése is fontos, jelenleg a mineralokortikoid-receptor-antagonista a preferált, de opciót jelentenek a bisoprolol, a doxazosin és centrálisan ható szerek is. Az ajánlások kiegészítő kezelési lehetőségként a renális denervációt is javasolják.