Egy nagy elemszámú fázis III. vizsgálatban jó hatásosságot és biztonságosságot mutatott az upadacitinib, ráadásul a prednizon szedését is fel lehetett függeszteni.
A sclerosis multiplex egy demielinizációval és az azt követő axonvesztéssel járó, krónikus autoimmun betegség, amelynek kezelésére ugyan több betegségmódosító terápia is rendelkezésünkre áll, a kórkép azonban továbbra sem gyógyítható. A betegség patofiziológiájának pontosabb megismerésével egyre több terápiás célpont és kezelési lehetőség leírására került sor, köztük a T- és B-sejteket, mikrogliát, ferroptózist és a bélmikrobiomot célzó farmakológiai, sejtalapú és életmódot érintő kezelésekére is. Az alábbiakban a már elérhető és a még vizsgálat alatt álló terápiás lehetőségeket foglaljuk össze.
A febuxostat vesefunkcióra kifejtett hatása és lehetséges vesevédő szerepe a jelenleg elérhető irodalmi adatok alapján nem egyértelmű. Az alábbi, randomizált, kontrollált vizsgálatokat értékelő és kemény végpontokat tartalmazó metaanalízis szerint a febuxostat csökkenti a vesével kapcsolatos események – mint a jelentős eGFR-csökkenés, a végstádiumú veseelégtelenség és a dialíziskezelés – kockázatát, továbbá lassabb eGFR-csökkenéssel és kedvezőbb vizelet albumin-kreatinin hányadossal jár a placebót vagy allopurinolt kapó kontrollcsoport eredményeihez képest.
Az autizmus spektrum zavarral (ASD) élő több mint 5000 gyermek fenotípusos adatainak személyközpontú számítógépes elemzésével a kutatók négy biológiailag és klinikailag elkülönülő autizmus-altípust és azok alapjául szolgáló genetikai jeleket azonosítottak.
A cikkben átfogó képet kaphatunk az elhízás epidemiológiájáról, patofiziológiai hátteréről, legfőbb szövődményeiről; a metabolikus, kardiovaszkuláris, onkológiai, pszichés és mozgásszervi következményeiről, diagnosztikai kritériumairól és módszereiről, valamint a kezelési lehetőségekről, a megelőzés stratégiáiról és a népegészségügyi programokról is.
Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.
Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.
Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.
Számtalanszor előkerült már a krónikus melléküreggyulladás kezelésének kérdése, és mindig az volt a végső konklúzió, hogy krónikus betegség esetén antibiotikumnak csak felülfertőződés esetén, alkalmilag van jelentősége.